Susko: Az ellenzék veszélyezteti az emberek egészségét azzal, hogy kánikulában tartanak tüntetést

Boris Susko

Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter a hétfői és keddi tüntetésekkel kapcsolatban elmondta, szomorúan vette tudomásul, hogy személyében olyasvalakit akarnak leváltani, aki azt szeretné, ha az igazságszolgáltatás visszatérne a normális kerékvágásba.

Sose felejtsük el azt a mocskot, ami korábban a kormánypolitikusok szájából áradt, és óriási emberi és anyagi károkat okozott” – jelentette ki Susko a Matovič-kabinet korábbi ténykedései kapcsán. Hozzátette, azokata a korlátozásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit az akkori koalíció a világjárvány idején intézkedések formájában meghozott, gátat szabva a vélemény- és gyülekezési szabadságnak.

Susko szerint az ellenzék az emberek egészségét kockáztatja azzal, amikor a kánikula idején rendez tüntetéseket. „Nem szabad a negatív érzelmek mélyére süllyedni, bár az ellenzék egy része a jól bevált kézikönyvet követi a média és a művészek segítségével” – jegyezte meg.

Kedd este több ezren gyűltek össze a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés téren. A kormány lépései ellen tüntettek. Bírálták a kultúrán belül kialakult helyzetet, a kulturális intézmények személycseréit, illetve a jogállamiság iránti aggodalmuknak adtak hangot. A szervezők 18 000-re becsülik a résztvevők számát. A tüntetés hátterében a PS és az SaS párt áll.

A megmozduláson például Ľuboš Machaj, az RTVS korábbi igazgatója is felszólalt, illetve Silvia Hroncová volt kulturális miniszter és Zuzana Liptáková, a Bibiana Nemzetközi Gyermekművészeti Ház volt igazgatója. A tisztesség elvesztéséről és a hatalom arroganciájáról beszéltek. Változást követeltek a kulturális minisztérium vezetésében.

Ezenkívül Metod Špaček, az elnöki hivatal volt igazgatója és Katarína Javorčíková, a Bírói Tanács tagja is beszédet mondott. Felhívták a figyelmet Boris Susko igazságügyi miniszter döntésére, melynek értelmében Dušan Kováčik volt különleges ügyész szabadlábra került. "Ez a döntés lehet, hogy törvényes, de mindenképpen igazságtalan, illegitim és szégyenletesen elitista" – mutatott rá Špaček.

A kormánykoalíciót a tüntetés előtt Michal Šimečka, a PS vezetője és Branislav Gröhling, az SaS elnöke is bírálta. Elsősorban Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter és Boris Susko igazságügyi miniszter lépéseit kritizálták. Gröhling szerint nem szabadna a posztjukon maradniuk. "A miniszterelnöknek még kedd este az elnöki palotába kellene mennie Šimkovičová és Susko lemondásával, és az államfőnek ezeket azonnal el kellene fogadnia" – tette hozzá. Mindkét politikus köszönetet mondott a tüntetésen résztvevő embereknek.

Robert Fico (Smer) kormányfő múlt héten kiállt Susko és Šimkovičová mellett. A kormányfő szerint Susko jogszerűen járt el Kováčik esetében. Szerinte Šimkovičovának is joga van személyi változásokat eszközölni a minisztériumban. Mint elmondta, a törvénnyel összhangban járt el.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?