Egy dallam nélküli kuplé az ifjú Márai Sándortól

Márai Sándor életművének gazdagsága nem csupán írásai menynyiségében és műfaji változatosságában mutatkozik meg, hanem stílusgazdagságában is. ĺrói karakterének megfelelően azonban csak elvétve találunk témájában és irályában is bulvár jellegű, már-már a népszerűséget megcélzó műveket.

Életpályája kezdetén az ifjú író több olvasmányosabb témájú cikket és verset írt élclapokba, riportújságokba. Ezeket sem a teljesen (f)elszabadult humor vagy a szenzációt hajszoló nyelvezet jellemzi: tudatosan törekszik a szavakon túlmutató tartalmat közvetíteni, s ehhez többnyire mértéktartó módon használja a nyelv adta lehetőségeket. A sajtóorgánumnak megfelelő szófordulatok természetesen nála is megtalálhatók e néhány írásban. A kor ismert és kevésbé ismert folyóiratai közül a Borsszem Jankó, A Szamár, a Vágóhíd és a Rivalda közölte műveit. Ilyen tematikájú írások között böngészünk, amikor a Planéta című vers kéziratmásolatát és szövegét közöljük.

Márai az 1918–1919-es években ifjú egyetemistaként és kezdő újságíróként maga is járta a mulatókat és orfeumokat Budapesten. (Ezt többnyire barátjával, a fiatalon elhunyt Mihályi Ödönnel együtt tette.) Ezért is járt utána egy pesti pletykának, mely szerint Bázár Gittánál, a Magyar Színház színésznőjénél ellenforradalmi estélyeket tartanak. (Rivalda, 1919. márc. 20. 11. sz. 14.) A lakásban „...egy vörös bársonnyal borított, hatalmas, faragott ebédlőasztal. Ettől az asztaltól akarták a pesti hírek szerint a magyar arisztokraták az antantot főzni.” A művésznő pedig méltatlankodva kérdezi a bulvárlap zsurnalisztájától: „Lehet így ellenforradalmat csinálni? – és vastagon bepólyált, felpolcolt és sínbe rakott lábára mutat.” Az írás végén így mentegetőzik a művésznő: „Én nem vagyok összeesküvő. Nálam csak becsületes, privát, kedves, bohém murik vannak, néha minden forradalmi szósz nélkül.” Gunyoros hangú cikke végén Márai „ellenforradalmi szobalányról” beszél, aki sötét folyosón engedte ki a lépcsőházba, s csattanóként ezt jegyzi fel: „A házmester nem gyújtotta fel a villanyt. Ő is egy ellenforradalmár.”

Hasonlóan könnyed stílusú és műfajú írásai közül megemlítjük még Ez egy komoly költő volt című prózáját, mely a Borsszem Jankó 1919. június 15-i számában jelent meg. Ebben egy „világnézetes költő”-ről ír (a Tanácsköztársaság idején vagyunk), aki belép az Aradi utcában található, meglehetősen talányos Pollák és Zsiger nevű céghez másodkönyvelőnek, és egy forradalomról álmodozik, melynek ő, a költő is részese lesz majd. Ehhez felkészülésként elkezd szép, hosszú és mély forradalmi verseket írni, remélve, hogy egyszer csak kitör végre a várva várt esemény. Megjelent kötetét nem nagyon vásárolják, mert az olvasóknak más „igényei” vannak: „...ha már megveszem, hát írjon a babája fehér vádlijáról, hogy szórakozzak legalább.” Végre kitört a forradalom, felszabadultan üvöltötte az utcán a tényt konstatálva: Forradalom, forradalom! Amikor egy utcai csetepaté során rendreutasítják, hogy ne kiabáljon, inkább vigyen egy utcakövet és harcoljon, sértődötten indul el munkahelye felé: „Megőrült maga? Ezt a nehéz, piszkos követ? Az én kezemmel?”

Planéta című verse is ebből az időből való, 1920 körül keletkezett, és műfajával szinte önmagában áll a Márai-életműben. E lírai alkotás témája nagy népszerűségnek örvendett egykor irodalmunkban, hiszen (ahogyan Cenner Mihály színháztörténész fogalmazott) a ligeti romantika, a zöld környezetben játszódó (elsősorban szerelmi) történetek sok lehetőséget adtak a felszabadult jókedv, az élet vidámságának bemutatására. (Érthető, hogy az idők során e téma a színpadon kötött ki.) ĺróink tolla alá kívánkozott a vidám vagy éppen bús, szerelmi bánattal teli forgatag megéneklése. Ezek között klasszikusnak számít Molnár Ferenc Liliom című darabja (1909). Szép Ernő A planéta című művét Nagy Endre tűzte a Modern Kabaré műsorára (e sanzon zenéjét Nádor Mihály szerezte).

A planéta a népi szóhasználatban a jóslatot tartalmazó, általában papagájjal kihúzatott cédula volt. Ki milyen örömökkel vagy gondokkal látogatta meg a ligetet, alkalma nyílt arra, hogy gondolatban eljátsszon a jövőjével, játékosan kutassa azt, amit komolyan úgysem ismerhet meg. Márai verse valószínűleg (Szép Ernőéhez hasonlóan) megzenésítésre várt: stílusa leginkább sanzonra vagy kupléra emlékeztet, ritmusa és kabarészínpadra illő szövege szinte „hívja” a kísérőzenét. A vers megzenésítéséről nem tudunk, de a korábban már említett Cenner Mihály valószínűsíti, hogy a Kassai Színház igazgatójának, Faragó Ödönnek a felesége énekelte volna e sanzont. (Egyébként a kassai direktor ĺrások és emlékek című, 1933-ban megjelent kötetének előszavát Márai írta.) A művet Márai tehát valószínűleg Biller Irénnek, a budapesti Király Színház, majd a Fővárosi Operettszínház művésznőjének szánta.

A vers kézirata két különböző minőségű és jellegű, egy sima és egy kockás lapból áll. A Planétát (az ekkori időkből származó Márai-levelek többségéhez hasonlóan) fekete színű tintával írta a szerző. ĺrásképe alapján valószínűsíthető az 1920-as keletkezési dátum, illetve az alapján is, hogy első kötetébe, a mindössze 100 példányban megjelent 1918-as Emlékkönyvbe még nem vette fel addig megjelent lírai művei közé. Nehezen elképzelhető, hogy tizennyolc évesen fejlett és érett kritikai érzéke miatt hagyta volna ki e három versszakos művét a kötetből. (HunBook)

A szerző irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeumban letétbe helyezett Márai-hagyaték gondozója.