Dzurinda Šimkóékkal is

Pozsony. Az Ivan Mikloš pénzügyminiszter ellen tervezett ellenzéki bizalmatlansági indítványról Mikuláš Dzurinda kormányfő az Ivan Šimko vezette Szabad Fórummal is tárgyalni kíván. Ezt maga Dzurinda erősítette meg tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában.

Pozsony. Az Ivan Mikloš pénzügyminiszter ellen tervezett ellenzéki bizalmatlansági indítványról Mikuláš Dzurinda kormányfő az Ivan Šimko vezette Szabad Fórummal is tárgyalni kíván. Ezt maga Dzurinda erősítette meg tegnap a Szlovák Televízió Öt perc múlva tizenkettő című vitaműsorában. „Úgy vélem, azoknak a képviselőknek, akik a kormányprogramra voksoltak, felelősségteljesnek kell lenniük, s nem kellene a kormány tagjának leváltására szavazniuk” – fogalmazott a miniszterelnök. Dzurinda pártja, az SDKÚ az ügyben több független képviselővel is tárgyalásokat folytat.

Vladimír Mečiar HZDS-elnök a vitaműsorban megerősítette, pártja e héten a parlament elé terjeszti a bizalmatlansági indítványt. A kormánypártok vezetői ma vitatják meg, miként reagáljanak a javaslatra. Dzurinda szerint Mikloš leváltása mellett nem hozhatók fel tárgyilagos érvek.

A parlament a Miklošsal szembeni indítvánnyal együtt a kormány iránti bizalomról is szavazhat. Dzurinda egy ilyen helyzettel kapcsolatban csak akkor kíván állást foglalni, ha az előáll. A kormányfő véleményt mondott Bugár Béla MKP-elnök korábbi kijelentéséről, hogy a NATO- és EU-csatlakozást követően fontolóra kellene vennie a távozását a kormány éléről. „Bugár úr, úgy érzem, már megint szorít ki engem a kormányból, én pedig legszívesebben őt is a kormányba hívnám, hogy a felelősség még nagyobb legyen” – mondta a miniszterelnök. (t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?