Dzurinda és Mikloš is tanúskodott

Pozsony. Gabriel Palackának, az SDKÚ volt pénztárosának ügyében Mikuláš Dzurinda kormányfő és helyettese, Ivan Mikloš is tanúvallomást tett tegnap a Pozsonyi I. Járásbíróságon.

Pozsony. Gabriel Palackának, az SDKÚ volt pénztárosának ügyében Mikuláš Dzurinda kormányfő és helyettese, Ivan Mikloš is tanúvallomást tett tegnap a Pozsonyi I. Járásbíróságon. Palacka, aki az előző megbízatási időszakban korrupció gyanúja miatt távozott a közlekedési minisztérium éléről, beperelte az Új Szót is kiadó Petit Presst, amiért a Sme napilap tavaly júliusban állítólag valótlan, sőt a politikus szerint rágalmazó cikket közölt. A lap arról számolt be, hogy Palackára a pénzügyminisztériumban fényes karrier vár, majd részletezte, milyen botrányos ügyek fűződnek a nevéhez. A politikus nyilvános bocsánatkérést és 750 ezer korona kártérítést követel. Dzurinda tegnap kijelentette: az egész cikk szemenszedett hazugság! Mikloš szerint a lapban megjelent információk befeketítik Palackát, aki abban az időben referensként dolgozott a pénzügyminisztériumban. Jelenleg már az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szlovákiai képviselője. Ha nem ismerné Palackát személyesen, a cikk elolvasása után nem javasolta volna e fontos posztra, árulta el a miniszter. Rámutatott: a Sme által felsorolt ügyekben nem folyik büntetőeljárás, és szerinte a lapban megjelent írás politikailag a szaktárcának is ártott. (s, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?