Csökkennek a juttatások

Pozsony. Januártól változnak az egészségkárosodottaknak és gondozóiknak járó juttatások; a parlament tegnap elfogadta a szociális segítségnyújtásról szóló törvény módosítását.

Pozsony. Januártól változnak az egészségkárosodottaknak és gondozóiknak járó juttatások; a parlament tegnap elfogadta a szociális segítségnyújtásról szóló törvény módosítását. Az egyes juttatások összege csökken, így például alacsonyabb hozzájárulást kapnak a diétára kényszerülő cukorbetegek, azok esetében azonban nő, akiknek diétás étkezése nagyobb kiadásokkal jár. A törvény a betegségek szerint három csoportba osztja a rászorulókat: az első csoportba tartozók havi 1000, a másodikba tartozók havi 500 – ebben szerepelnek a cukorbetegek –, a harmadik csoportba tartozók pedig havi 300 korona támogatást kapnak a diétás étkezés költségeinek fedezésére. „A módosítás célja az, hogy az egészségkárosodottaknak járó juttatások megítélésekor a rászorultságot nagyobb mértékben vegyék figyelembe – mondta lapunknak Sárközy Klára, az MKP képviselője. – Minden javaslatot a költségvetési megszorítások miatt sajnos nem fogadhattunk el, ezek a juttatások így is 5 milliárd koronát tesznek ki a jövő évben.” Januártól csak a bonyolultabb segédeszközök használatára kényszerülő egészségkárosodottak kapják majd a ruházat elhasználódásáért járó kiegészítést, ennek összege azonban 200 koronáról 300 koronára emelkedik. A jogszabály lehetővé teszi, hogy nyugdíjasok is vállalhassák egészségkárosodott hozzátartozóik gondozását, igaz ők alacsonyabb juttatásban részesülnek, mint akik munkahelyük feladását is vállalják beteg hozzátartozójuk ápolása kedvéért. A nyugdíjasoknak havi 2000 illetve– több súlyosan sérült ápolása esetén – 2500 korona jár, míg a produktív korban lévők esetében a támogatás összege 6000 és 8000 korona lesz. Változik a munkavállaló egészségkárosodottaknak járó személyi aszszisztencia rendszere is: akik a létminimum 2,5-szörösénél magasabb bért kapnak, kötelesek lesznek hozzájárulni az asszisztencia költségeihez. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?