Bugár mégis korábban tér haza

Az SaS szerint nem beszélhetünk alapvető kormányátalakításról, ha a belügyet Robert Kaliňáktól jelenlegi jobbkeze, Denisa Saková vagy párttársa, Martin Glváč venné át.Pozsony. Az előrehozott választásokkal kapcsolatban az ellenzék egységes állásponton van.

Az SaS szerint nem beszélhetünk alapvető kormányátalakításról, ha a belügyet Robert Kaliňáktól jelenlegi jobbkeze, Denisa Saková vagy párttársa, Martin Glváč venné át.

Pozsony. Az előrehozott választásokkal kapcsolatban az ellenzék egységes állásponton van. Úgy vélik, a voksolást mielőbb, legkésőbb azonban az őszi helyhatósági választásokkal egybekötve lehetne lebonyolítani.

Sajtóértesülések szerint Bugár Béla korábban tér haza külföldi szabadságáról, és a párt már szombaton tárgyalhat az aktuális belpolitikai helyzetről. Ugyanakkor továbbra sem lehet tudni, hogy csak Robert Kaliňák belügyminiszter menesztéséhez ragaszkodik-e a párt, vagy további személyi változásokat is követel. Egyelőre azt sem lehet kizárni, hogy a koalícióból is kilépnek az utóbbi napok eseményei miatt. Információink szerint a párton belül sem egységesek az álláspontok. Míg Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter és František Šebej élesen bírálta a Smer kommunikációját az utóbbi napokban, a regionális struktúrákban viszont visszafogottabb állásponton vannak, s inkább a koalíció megtartását támogatják.

Sajtóértesülések szerint egyébként az sem kizárt, hogy Kaliňák már jövő hétfőn benyújthatja lemondását, ezt azonban a Smer csúcsvezetése nem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?