Brutális bűncselekmények kiskorúak számláján

A parlament januárban fogja tárgyalni a büntető törvénykönyv módosítását, mondta lapunknak Gál Gábor. A törvényhozásnak nehéz dolga lesz, ugyanis a képviselők több száz módosító indítványt nyújtottak be. Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a büntetőjogi felelősség alsó korhatára.

A parlament januárban fogja tárgyalni a büntető törvénykönyv módosítását, mondta lapunknak Gál Gábor. A törvényhozásnak nehéz dolga lesz, ugyanis a képviselők több száz módosító indítványt nyújtottak be. Az egyik legtöbbet vitatott kérdés a büntetőjogi felelősség alsó korhatára. Nem kis felhördülést váltott ki Csehországban Pavel Němec igazságügyi miniszter egy korábbi nyilatkozata, mely szerint a büntetőjogi felelősség alsó korhatárát akár 12 évre is lehetne csökkenteni. Szomszédunknál ugyanis több, rendkívül brutális bűncselekmény fiatal- vagy kiskorúak számlájára írható. Csak néhány a csehországi bűncselekmények közül:

Március 1-jén egy 16 éves tanuló a tanítási órán, diáktársai előtt agyonszúrta hatvanéves tanárát a svitavai szakmunkásképzőben. Állítólag azért, mert a tanár megalázta őt. Kilenc évet kapott.

Augusztus 12-én hat fiú – a legfiatalabb 11, a legidősebb 18 esztendős volt – egyikük apjának irányítása alatt Písty na Nymbursku községben lakásában megtámadott és ollóval agyonszurkált egy 84 éves asszonyt. Azért ölték meg, mert tetten érte őket.

Szeptemberben került rendőrkézre egy 13 éves kislány gyilkosa. Szintén 13 éves osztálytársa volt, aki több késszúrással megölte, és meg is erőszakolta. Mivel kiskorú, a tett következmények nélkül maradt.

Október 25-én egy Šumperk melletti faluban szúrt sebekkel és átvágott torokkal találtak rá egy 13 éves kisfiúra. Egy évvel idősebb osztálytársa ölte meg, akit még aznap elfogtak a rendőrök, a gyilkos fegyvert is megtalálták nála. Pszichiátriai intézetben helyezték el.

A múlt hét végén gyanúsítottak meg egy 16 éves ostravai fiút, hogy halálra szurkálta öccsét, és bárddal súlyosan megsebesítette apját.

Sajnos, ilyen rémtörténetekért nem kell a szomszédba mennünk, hazai példák is vannak. Egész Érsekújvárt megrendítette a lecsúszott cigányprímás, V. András halála. A hajléktalan férfit két 16 éves fiú gyújtotta fel. Bárhogy is dönt ügyükben a bíró, korukra való tekintettel a büntetés megfeleződik.

Štefan M.-et hét év börtönbüntetésre ítélte a besztercebányai bíróság. A losonci fiú 65 késszúrással megölt egy 79 éves nyugdíjas asszonyt. Miután a kése eltörött, egy másikat keresett, azzal folytatta kegyetlen tettét. 250 koronát zsákmányolt.

Büntetlen marad az a 14 éves fiú is, aki Létánfalván megerőszakolt egy 16 éves lányt. Az eset a helyi romatelepen történt. (čtk, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?