2003 a számok tükrében

A tipikus szlovákiai bűnöző első alkalommal követ el bűncselekményt. A bűnügyek 75,9 százalékát olyanok követték el, akik előzőleg nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Idei rendőrségi statisztikák egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, viszont a tavalyai adatokból több következtetést le lehet vonni.

A tipikus szlovákiai bűnöző első alkalommal követ el bűncselekményt. A bűnügyek 75,9 százalékát olyanok követték el, akik előzőleg nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Idei rendőrségi statisztikák egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, viszont a tavalyai adatokból több következtetést le lehet vonni. 2003-ban a gyermekek a leggyakrabban vagyon elleni bűncselekményeket követtek el: betöréses lopást (610), autólopást (70), zsebtolvajlást (142), terménylopást (357). 493 alkalommal voltak erőszakos bűncselekmények elkövetői, raboltak (122), zsaroltak (311). 48 szexuális visszaélés tettesei is kiskorúak voltak.

Fiatalkorúak részesedése az összes hazai bűncselekményből 9,7 százalék, 5020 esetben kellett bíróság elé állniuk. Ez valamelyest biztató adat: 802 alkalommal kevesebbszer, mint 2002-ben. Csökkent a fiatalkorú zsarolók száma, és kevesebb lett a rasszista indítékkal elkövetett bűncselekmény is.

3463 vagyon elleni bűncselekmény is fiatalkorúak számlájára írható, leggyakrabban a betöréses lopást választották az illegális vagyonszerzés módjául, de 399 autót is elkötöttek. A rendőrség számára továbbra is komoly probléma a fiatalkorúak drogpiacon játszott szerepe, a kábítószerrel való visszaélések 15,3 százalékát tizennyolcadik életévüket még be nem töltött személyek követték el. (kr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?