Barangolás a pozsonyi színházak világában

Mint a középkori Európában mindenütt, tájainkon is a templomokban előadott vallásos misztériumjátékok, passiók, karácsonyi betlehemes játékok jelentették a színház kezdeteit. Hogy milyenek lehettek a hajdani pozsonyi vallásos játékok, rekonstruálni lehetett Főrév német ajkú lakosságának karácsonyi játékai alapján, amelyek a 20. század első évtizedeiig híresek voltak. Idővel a vallásos játékok mellékszereplői vaskos tréfáik, aktualizáló kiszólásaik miatt kitiltattak a templomokból, kikerültek az utcára, az egyszerű nép szórakoztatására. Épületük nem volt, megelégedtek egy szekérrel vagy egy emelvénnyel. Az arisztokráciát a jokulátorok, szláv eredetű nevükön az igricek szórakoztatták, akik komédiások, bűvészek, bohócok, csepűrágók, akrobaták, énekmondók voltak. Nekik sem volt épületük, ők házhoz szállították műsorukat. A pozsonyi vár lakóinak mulattatói az igrickarcsai alattvalók voltak, innen származik a váruradalomhoz tartozó település neve.

A pozsonyi koronázások alkalmával mindig volt valamilyen látványos esemény, előadás. Az első, amelyet 1564-ben I. Miksa koronázására rendeztek, tragikus véget ért. Ez egy nagyszabású lovagi torna volt, résztvevői egy leláncolt szűz megszabadításáért küzdöttek. A lány (valójában egy lányos képű fiú) egy vár kapujához volt ezüstláncokkal odaláncolva, és minden győztes levehetett róla egy láncot. A színfalak mögött azonban konfliktus támadt egy helybeli katona és az olasz pirotechnikus között, és az idő előtt meggyújtott bengáli tűzből tűzvész keletkezett. Szerencsére Zrínyi Miklós vakmerő hajdúi kimentették a puskaporos hordókat, de így is óriási károk keletkeztek, a szeles időben gyorsan terjedtek a lángok, víz nem volt a közelben, több ember meghalt, a város egy része leégett. Miksát megrendítette az örömünnep tragédiába fordulása, emlékére állíttatta fel a főtéren a ma Roland-szobornak nevezett kutat.

Színjátszás erkölcsi tanulságokkal

A 16. századtól az ún. iskoladrámák folytatták a látványosságnak, latin eredetű szóval spektákulumnak azt a láncolatát, amelynek elején az antik mimusoktól eredeztethető középkori misztériumjátékok álltak, közvetlen elődje pedig a reneszánsz kor antik mintákhoz ragaszkodó humanista drámája volt. Ezeket az iskolai előadásokat rendezőik főleg didaktikai szempontból tartották fontosnak: amellett, hogy a növendékeket magabiztos fellépésre, helyes beszédre, ügyes mozgásra tanították, a történet erkölcsi tanulsága is beléjük ivódott. Pozsonyban a jezsuiták adattak elő elsőkként iskoladrámát az Óvárosháza mellett álló jezsuita templomban, amelyet eredetileg a német evangélikusok építettek, de a Wesselényi-féle összeesküvés ürügyén elkoboztak tőlük. A jezsuiták főleg vallásos és történelmi tárgyú darabokat játszattak, köztük számos olyat, amely a hazafias érzést volt hivatva élesztgetni az ifjúságban, mint pl. Dobó Istvánról és Eger ostromáról, harci jelenetekkel és tánccal. Néhány ilyen előadáson Pázmány Péter, a jezsuiták nagy mecénása is megjelent. A rendnek nagyon fejlett színpadtechnikája volt, ez tette annyira hatásossá előadásaikat.

A 18. században jelentkeztek a női rendek is. Pozsonyban főleg az orsolyák, de ők inkább a társas élet fontos elemének számító táncra helyezték a hangsúlyt. A színjátszást a francia eredetű Notre-Dame-rend kultiválta. Mária Terézia, aki nagyon hasznosnak tartotta saját gyermekei nevelésében is a rövidebb jelenetek betanulását, lelkesen támogatta és gyakran látogatta az intézetet. A növendékek az egész birodalom területéről érkeztek, előkelő családok lányai voltak. Míg a jezsuiták vallásos és történelmi tárgyú darabokat adattak elő, a Notre-Dame apácái főleg világi tárgyúakat. Ilyen volt pl. A modern amazonok, amely fejlett színpadtechnikát tételez fel, hisz többek között tengeri utazást, hajótörést kellett a nézők elé varázsolni. A színjátszással való nevelés a Notre-Dame-rend lánynevelő intézetében a 20. század első feléig fennmaradt, és számos tehetség kibontakozását segítette elő. Ide járt többek között Gréta Schmidtová, a Szlovák Nemzeti Színház első prímabalerináinak egyike, és Frederica Derra de Moroda, aki híres táncosnő és tánctörténész lett, a világ egyik legnagyobb tánctörténeti gyűjteményének birtokosa, amelyet aztán Salzburg városára testált.

Az egyházi iskolák előadásaikkal beleplántálták növendékeikbe a színház szeretetét. Ennek is köszönhető, hogy az arisztokraták támogatták a színházat, és a legtehetősebbek udvartartásuk szerves részévé tették. Pozsonyban gróf Forgách Ádám országbírónak volt először színháza, ez operákat játszott, 1677-ből van rá adatunk. 1688-ban érdekes esemény zajlott a vár tövében épült Pálffy-kúriában. A bécsi udvari színház itt adta elő az Il marito ama piú című operát, melynek a zenéjét Antonio Draghi és maga a császár, I. Lipót írta. Táncait Dominico Ventura koreografálta, és nem kisebb személyiség tervezte a díszleteket, mint Lodovico Ottavio Burnancini. Pozsonyban egy másik híres olasz színházépítő és díszlettervező dinasztia tagja is működött: Antonio Galli Bibiena, de itt más minőségben: Esterházy Imre hercegprímás szolgálatában a Szentháromság-templom látszatkupoláját és a prímás nyári palotájának kápolnájában a freskókat festette.

A demokrata gróf

A 18. században több kiváló főúri magánszínház is működött Pozsonyban. A Grassalkovichoké a mai elnöki palota ma már nem létező szárnyában volt, hasonló lehetett, mint a nemrég rekonstruált gödöllői Grassalkovich-színház. Nagyon híres operaszínháza volt az Erdődyeknek, amelyet a színháztörténészek rögtön az Esterházyaké után emlegetnek. Állítólag Walch építette, ugyanaz, aki a városi színházat. Remek felszerelése volt, egyebek között olyan technikai berendezése, amellyel két ember pillanatok alatt teljes színpadváltozást tudott végrehajtani. Főzeneigazgatója Chudy József volt, az első magyar opera, a Pikkó herceg és Jutka Perzsi komponistája. Az operákat német nyelven adták elő, és Erdődy gróf demokratának bizonyult: megengedte, hogy az előadásokra a tisztességesen öltözött polgárokat is bebocsássák.

Mária Terézia mint néző

Erdődy gróf kivételnek számított: a polgárok és a kevésbé tehetős rétegek csak akkor láttak színielőadást, ha vándortársulat érkezett a városba, és a magisztrátus engedélyezte a fellépését. Bevétele egy része a várost illette, ez a pénz jótékony célokra ment. Az előadások vendégfogadókban zajlottak, később, 1609 és 1733 között a mai Mirbach-palota helyén álló ún. Széles udvarban (Breiter Hof), Illésházi országbíró kúriájában. 1733-ban az egyik színtársulat tüzet okozott, és a Breiter Hof leégett. Ekkor ki lettek tiltva a komédiások a városból, csak a külvárosok – pl. a Széplak utca – fogadóiban játszhattak. Amikor 1741-ben Mária Teréziát koronázták, a Halász-kapu előtt fából építettek ideiglenes színházat, amelyet aztán lebontottak.

1747 és 1751 között a régi országház nagytermében tartottak színielőadásokat és bálokat. 1750 és 1764 között a színtársulatok a Lövészárokban egy improvizált épületet vehettek bérbe a várostól előadásaik számára. Itt olyan színigazgatók vezette társulatok szerepléséről tudunk, mint Pilothi és Girolamo Bon. Nem lehettek benne megfelelő körülmények, mert voltak együttesek, amelyek nem voltak hajlandók ebben az épületben játszani. Ezért összefogtak a mágnások, Erdődy Kristóf, Forgách Miklós (rokona annak a Forgáchnak, akinek először volt operája Pozsonyban) és Castiglione gróf, hogy előadásokra alkalmassá alakítsák át az ún. Zöldszoba házat. Ez ma is áll a Zöldszoba utca és a Nyerges utca sarkán, a város reprezentatív épülete volt, ahol megyegyűléseket tartottak, és magas rangú vendégek tiszteletére rendeztek fogadásokat. A hátsó traktusában csinos színházat létesítettek, nagyon szép díszletekkel. Gondot jelentett viszont, hogy csupán egyetlen kijárata volt, ami tűzbiztonsági szempontból nem felelt meg. Ebben a színházban Mária Terézia is többször megfordult. Itt lépett fel többek között Karl Wahr népszerű társulata és Josef Felix Berner gyermekszíntársulata, operák, balettek és prózai darabok egyaránt műsoron szerepeltek. Idővel azonban ezt is kinőtte a város, nem volt eléggé mutatós sem. Csáky György gróf ezért úgy döntött, hogy a saját költségén egy reprezentatív színházat épít, amennyiben kap a várostól telket és építőanyagot. Azt is kikötötte, hogy húsz évig a páholyok bevétele csak őt illeti, ami később több színigazgatót idő előtti távozásra kényszerített. A tervezéssel és kivitelezéssel a szentgyörgyi születésű, pozsonyi polgárjogot nyert Walch Mátét bízta meg, az építkezést Mária Terézia is megszemlélte. 1776-ban tartották az ünnepélyes megnyitót Georg Brandes A Mediciek című drámájával. A mindössze két év alatt felépült 800 férőhelyes színháznak az volt az előnye, hogy a városfalakon kívül épült, így nem volt úgy beépítve, mint a Zöldszoba ház, körüljárható, különálló épület volt, tűzbiztonsági szempontból tökéletesen megfelelt. Bécsben sem volt párja, mert a Kärtnerthor-Theater, az udvari színház a városfal tövében állt, színpadi traktusa pedig hozzá volt építve egy bérházhoz. (Le is égett Gluck Don Juan című balettjének egyik előadása során, ami soha nem esett meg Csáky színházával, noha akkoriban a tűzesetek nagyon gyakoriak voltak.) A régi Burgtheatert egy bálteremből alakították át, tehát nem épült eleve színháznak, mint a Csáky-féle pozsonyi. Hogy Csáky gróf mennyire tudatában volt, milyen pompás színházat adott a városnak, tanúsítja, hogy egy festményen úgy örökíttette meg magát, hogy mellette, az asztalon a színház kiterített alaprajza látható. Ez a portré – Könyöki Ellenbogen műve egy régebbi festmény alapján – a városi múzeum tulajdona, ma is látható.

Fénykor és hanyatlás

A mértéktartóan díszített, klaszszicizáló rokokó épület urbanisztikailag a tér dominánsa volt, a promenádnak azon a helyén állt, ahol ma a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épülete. Amikor megnyitották, Vinzenz Anton Joseph Fanti olasz származású bécsi díszlettervezővel csináltattak díszleteket, ezeket aztán a város bérbe adta a társulatoknak. A színháznak Bécsben készült nagyszerű színpadi gépezete volt, zsinórpadlása, sülylyesztői, hat sor kulisszája, tehát az akkori kornak megfelelő színpadtechnikával rendelkezett.

A saját korában nagyon modernnek számító épülethez bál- és koncertteremnek használt redut tartozott, a földszinten kávéház és étterem működött. Farsangkor és egyéb alkalmakkor, amikor nagy bálokat rendeztek, összekapcsolták a nézőteret, a színpadi részt és a redutot, így több ezer ember kényelmesen bálozhatott. A város kulturális központja volt, a forgalmas sétatéren ideális találkozóhely. Abban az időben Pozsonyban tartotta az udvarát Mária Terézia legkedvesebb lánya, Mária Krisztina a férjével, Albert szász-tescheni herceggel, Magyarország helytartójával. Mondhatni, ez az ő udvari színházuk volt, a Notre-Dame felől lépcső vezetett az udvari páholyba, amely a zenekar felett helyezkedett el, és valóságos kis szalon volt, duplája a többi páholynak.

Fénykorát Karl Wahr és Christoph Seipp igazgatósága alatt élte. A legjelentősebb esemény Lessing Bölcs Náthánjának bemutatója volt: hamarabb játszották itt, mint sok német színházban. Lessing maga is járt Pozsonyban, a helytartói párnál volt látogatóban. A Csáky-féle színházban lépett színre először a szinte teljesen német ajkú Pozsonyban magyar társulat. Kilényi Dávid Komáromi Magyar Játszó Társasága 1820. június 4-től július 27-ig 21 előadást tartott, hatalmas sikerrel, amelyről a pesti és a bécsi sajtó is beszámolt. A kényes ízlésű pozsonyi polgárokat különösen Déryné hangja késztette lelkes ovációkra. Nem tudhatták, hogy a pozsonyi bemutatkozás is neki volt köszönhető. Hogy találkozhasson szerelmével, a Prónay családnál Pozsonyban nevelősködő Prepelitzai Samuval, Déryné adta az ötletet Kilényinek, hogy próbáljanak szerencsét Pozsonyban.

A Csáky-féle színház a 19. század végén már eléggé elhanyagolt állapotban volt. A bécsi Ringtheaterben pusztító, sok áldozatot követelő tűzvész figyelmeztette a városatyákat, hogy csinálni kellene vele valamit. Sebtében vészkijáratokat építtettek, de mivel a rekonstrukció túlságosan költséges lett volna, úgy döntöttek, hogy lebontatják. Amikor szavazásra került sor, egyetlen városatya szavazott a felújítás mellett. Sajnos, mert ha meghagyták volna, régibb színházunk lenne, mint a prágai rendi színház, amelylyel a prágaiak joggal büszkélkednek. Ugyanazzal a darabbal búcsúztatták, mint amelyikkel megnyitották, Georg Brandes drámájával, A Mediciekkel.

Pazar épület két év alatt

A város a nemzetközi hírű Fellner–Helmer bécsi céget bízta meg az új épülettel. Ez a két építész a színházak új típusát alakította ki, és az egész monarchia területén, de külföldön is sorozatban építette őket: legnagyobb szabású műve az ogyesszai színház. Az építkezés alatt az előadásokat ideiglenesen a Pálffy-kertben, a bálok, koncertek színhelyéül szolgáló Pálffy-teremben tartották, amely megközelítőleg a mai Zoch utca sarkán (az egykori reáliskola épülete helyén) állt.

Két év elteltével, 1886-ban az új színház már állt, szeptember 22-én Erkel Bánk bánjával nyitották meg. Eklektikus stílusban épült, két páholysorral, galériával, 1200 férőhelyes nézőtérrel. Nagy előrelépést jelentett, hogy volt próbaterme is. Régen a színészek a színpadon vagy a folyosón próbáltak, ezért a Csáky-féle színházban még nem volt próbaterem, ahogy adminisztratív helyiségek sem. 1920-ig a színháznak nem volt állandó társulata, stagione rendszerben működött, pályázat alapján adták ki a társulatoknak. A német és a magyar színtársulatok között nagy rivalizálás, lobbizás folyt, hogy ki kapja a téli főszezont, amikor a legnagyobb bevételek voltak. A színházban a bécsi és budapesti színpadok szinte valamennyi nagysága megfordult, a magyar társulatok közül Krecsányi Ignácé volt a legszínvonalasabb, többek között bemutatta Az ember tragédiáját (a társulat tagja volt Beregi Oszkár), és operákat is műsorára tűzött.

1920-ban az épület a Szlovák Nemzeti Színház állandó társulatának otthona lett. Műsorán színjáték, opera, operett és balett egyaránt szerepelt. 1946-ben a prózai társulat egy része átköltözött az ún. Živnodom Klement Šilinger tervezte színháztermébe, ez lett az Új Színpad (Nová scéna), mely ma főleg musicaleket játszik. A társulat másik része 1955-ben az Eugen Kramár és Štefan Lukačovič tervei alapján épült Hviezdoslav Színházat vette birtokába. 1984-ben kamaraszínházzal gazdagodott a város: a Štúdio L+S Viktória Cvengrošová és Virgil Droppa terve alapján készült. A harmincas években Emil Belluš tervezte moziban lelt otthonra 1995-ben a West Színház, az Astorka Korzo pedig a volt Tátra Bank épületében, amelyet a húszas években Milan Michal Harminc tervezett. Rajtuk kívül vagy tucatnyi kisebb színház működik ma Pozsonyban. A Szlovák Nemzeti Színház április 14-én felavatott új épülete egy fedél alá gyűjti ismét az opera, a balett és a dráma előadóit, visszatérve a régi, több évszázados pozsonyi színházi hagyományhoz.

A ligeti Aréna

1828-tól a Duna túloldalán, a Ligetben nyaranta német társulatok színielőadásai folytak a Pálffy-telken egy provizórikus, fedetlen, Arénának nevezett faépületben, amelyet a szezon végeztével mindig lebontottak. A negyvenes évektől magyar társulatok is szerencsét próbáltak a Ligetben, 1843-ban itt lépett fel Fekete Gábor társulata, amelyhez sikertelenül próbált elszegődni Petőfi Sándor. 1893-ban mint fiatal színész a ligeti Arénában játszotta végig a nyári évadot a később rendezőként világhírűvé lett Max Reinhardt, akinek az édesapja pozsonyi születésű volt. A ma is létező Aréna 1899-ben épült, bécsi és budapesti együttesek fellépéseinek színhelye volt. A második világháború után nem használták, az 1990-es években történt rekonstrukcióját és feltámasztását a kiváló szlovák pantomimművésznek, Milan Sládeknak köszönheti.

Unokáink tán látni fogják?

A Szlovák Nemzeti Színház 1934-es rekonstrukciója során eltávolították a főhomlokzatról a mellszobrokat (a Mozarttal helyettesített Vörösmarty kivételével 2003-ban visszahelyezték eredeti helyükre), és befedték Leo Lüttgendorf-Leinburg müncheni festő négy freskóját. Ezek a Bánk bán, a Csongor és Tünde és Erkel Hunyadi Lászlójának egy-egy jelenetét ábrázolták, a zenekari árok feletti pedig egy áldozatot bemutató táltost. Az 1969 és 1972 között végrehajtott rekonstrukció során csaknem a felére csökkentették a férőhelyek számát, eltávolították a gyönyörű csillárt és a páholysorok melletti karos gyertyatartókat, befalazták a földszinti folyosó oszlopait és a kinti három oldalsó kaput (az egyiket nemrég ismét kibontották, ez most a jegypénztár bejárata), eltüntették az ablakok díszes tejüvegét, amelyek pedig átvészelték mindkét világháborút, és a stílusos vasfüggönyt, Lábán Rudolf gyermekkori pajtásának, Wintersteiner Gusztáv díszlettervezőnek a munkáját, a főbejárat szép faragott kapuit jellegtelen üvegkapura cserélték. Érdemes lenne mindebből egyet és mást az épület tervezett rekonstrukciója során visszaállítani.