Rengeteg fiatalnál okoz függőséget az e-cigi, Šaško most betiltaná

Šaško szerint a fiatalkorúak egyharmada már kipróbálta az elektronikus cigarettát
Pozsony |

Kamil Šaško (Hlas) betiltaná az egyszer használatos elektronikus cigaretták forgalmazását. Az egészségügyi miniszter úgy gondolja, ideje közbeavatkoznia az államnak, mert a különféle e-cigik és vape-ek használata hatalmas problémát jelent a fiatalkorúak körében.

Šaško elmondta, a fiatalok dohányzási szokásait vizsgáló felmérések kétségbeejtő adatokat mutatnak. A tárcavezető beszámolója alapján minden harmadik 18 év alatti fiatal már legalább egyszer kipróbált egy nikotintartalmú elektronikus cigarettát, mindezt annak ellenére, hogy ezeket csak felnőtteknek engedélyezett eladni. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) adatai egybevágnak az említett számokkal: az ellenőrzések során kiderült, hogy a gyermekek 30 százaléka probléma nélkül meg tudja vásárolni ezeket a termékeket.

A fiatalok negyede függő

Šaško hangsúlyozta: nikotintartalmú termékekről van szó, amelyek ugyanolyan függőséget alakíthatnak ki a fiataloknál, mint a hagyományos cigaretta, így nem meglepő, hogy a statisztikák alapján a gyermekek 25 százaléka rabja ezeknek a készítményeknek. 

Szó szerint rémisztő, hogy a felmérések szerint a fiatalok egynegyede naponta használ valamilyen nikotintartalmú terméket

– vélekedett a miniszter.

Pár héttel ezelőtt lapunk is beszámolt arról, hogyan alakulnak át a fiatalok dohányzási statisztikái. Az mindenképpen pozitívum, hogy a hagyományos cigaretta fiatalkori kipróbálása látványosan visszaszorult (2007-ben a megkérdezettek 45 százaléka már 13 éves kora előtt elszívta első cigarettáját, de 2024-re ez az arány 25 százalék alá esett vissza), és a marihuánafogyasztás is érezhetően háttérbe szorul. Ennek azonban nem az az oka, hogy a fiatalok tudatosabbak lennének vagy az egészségesebb életmódra törekednek, hanem az, hogy változnak a dohányzási trendek, szokások.

Bizonyos ízek kivételt kapnak

Az egyszer használatos elektronikus cigaretták több okból is vonzóak lehetnek a fiatalok számára. A hagyományos cigarettákkal ellentétben gyakran nincs is szaguk, így a szülők előtt könnyebben titokban tartható a használatuk. Emellett többféle ízesítésben kaphatóak: a legnépszerűbbek a különféle gyümölcsös ízek, de lehet venni vaníliás, kólás és egyéb édes cigarettát is. Végül pedig a csomagolásuk is figyelemfelkeltő: gyakran apró, színes termékekről van szó, és a hagyományos cigivel ellentétben nem tartalmaznak a dohányzás káros hatásairól szóló elrettentő statisztikákat és fotókat.

Šaško szerint mindezen tényezők komoly szerepet játszanak abban, hogy az e-cigik ilyen trendivé váltak a fiatalok körében. Az új jogszabállyal azonban most betiltanák ezeket a szereket – egyúttal fontos kiemelni, hogy nem minden ízesítést. A miniszter úgy gondolja, a fiatalokat kifejezetten az édes ízek vonzzák, viszont a dohány, a mentol és a menta kevésbé.

Ezeket az ízeket a fiatalok nem gyakran keresik, de a felnőtt fogyasztók számára van jelentőségük, hiszen a dohányzásról való leszokás eszközei lehetnek

 – magyarázta a miniszter.

Búcsút mondhatnak a snüssznek is

Az elektromos cigaretták mellett az egészségügyi miniszter betiltaná az úgynevezett nikotinpárnákat is, amelyet a köznyelvben a fiatalok gyakran csak snüsszként emlegetnek. A párnácskák használata sok tekintetben még egyszerűbb, mint az e-cigiké, hiszen itt még füstről sem beszélhetünk: 

a fogyasztók mindössze felhelyezik a terméket az ínyük alá, így az akár észrevétlen is maradhat. 

A hatás azonban nem marad el, a nikotintartalom miatt a fogyasztó ugyanúgy érzi a bódultságot, az ellazulást. Attól azonban, hogy nem jut füst a fiatalok tüdejébe, a nikotinpárnák még ugyanolyan károsak, mint a hagyományos vagy az elektronikus cigaretták.

A snüssz is tiltólistára kerülhet

Jövőre életbe léphet

Šaško úgy tervezi, hogy a javaslatot húsvét után tárcaközi egyeztetésre bocsájtja. Ezt követően a kormánynak, majd a parlamentnek is jóvá kell hagynia, és még a köztársasági elnök aláírására is szükség lesz. A miniszter optimista becslése alapján a jogszabály-módosítás legkorábban a jövő évtől léphet életbe. Ugyanakkor bízik abban, hogy a javaslat mögé nemcsak a koalíció, hanem az ellenzék is beáll.

Úgy gondolom, a javaslat célja politikai és társadalmi szempontból is pártok felett áll, ezért széles körű támogatásra számítok a teljes politikai palettán

 – fogalmazott a tárcavezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?