Az ukrajnai menekültek 13 százaléka tudott elhelyezkedni

ukrán válság k

Az ukrajnai menekültek 13%-ának sikerült elhelyezkednie a szlovákiai munkapiacon, 40%-uk viszont csak olyan munkát tudott találni, ahol elegendő az alapfokú végzettség – derült ki a Szociálpolitikai Intézet (ISP) elemzéséből, az eredményeket a munkaügyi minisztérium tette közzé.

Az ISP az április 23-ig tartó időszakot elemezte, addig 5254 menekült tudott elhelyezkedni. Azon a héten 37 190, 18 és 64 év közötti menedékkérőt tartottak nyilván Szlovákiában, ez azt jelenti, hogy 13%-uk talált munkát. Az arányok azonban jelentősen eltérnek az egyes korcsoportokban.

A menekültek egyelőre leginkább olyan munkakörökben tudnak elhelyezkedni, ahol elég az alapfokú, vagy legfeljebb a középfokú végzettség. Elsősorban kétkezi munkára vették fel őket, ahol nincs szükség nyelvismeretre, például gépipari összeszerelő munkásnak (11%), takarítónak (8,2%), konyhai kisegítőnek (6,6%).

„Ez megegyezik más országok tapasztalataival. A menedéket nyújtó országban az első munkahelyük általában rosszabb, mint az otthoni állásuk volt és a végzettségi szintjüknél alacsonyabb munkakörben dolgoznak. Várhatóan azonban idővel sokuknak sikerül olyan állást találni, ami megfelel a végzettségüknek” – közölte Marcela Veselková, az ISP stratégiai osztályának igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?