Az iskola mint értékközvetítő intézmény

Az Új Szó Gondolat mellékletének 2002. július 26-i számában Transzparencia a Galántai Magángimnázium ideológiájában címmel egészoldalas rosszindulatú cikk látott napvilágot az eddig ismeretlen H. Nagy Péter tollából. A szerző az újság hasábjain tudtommal eme egyetlen írástól eltekintve mostanáig semmiféle publikációs tevékenységet nem fejtett ki.

Mindezen túl akarva-akaratlan is felvetődik az olvasóban a gondolat, vajon kinek az ösztönzésére készült ez a pamflet, s honnan veszi a szerző a bátorságot olyan iskoláról, igazgatóról, tantestületről nyilatkozni, ahol sohasem járt, akikkel sohasem találkozott. A cikkíró ráadásul magyar állampolgár, tehát aligha ismerheti az itteni iskolaügyi (tanítási és nevelési) viszonyokat, hiszen a másodkézből kapott információk szükségszerűen deformációk, merthogy csupán elképzeléseken, szubjektív megérzéseken alapulnak. Tényfeltáró véleménynyilvánítással csak akkor élhetne, ha a minden iskolai intézményben meglévő pedagógiai dokumentumokat tüzetesen áttanulmányozta volna.

Vajon ki hatalmazta fel a cikkírót, hogy akár a szülők nevében is teljhatalmúlag nyilatkozzék, amikor fiktív-rafinált összefüggést keres a „tanulók szülők általi kivételével” kapcsolatban, és körmönfont okoskodásokba bocsátkozik. Ugyanilyen viszonylatokban elmélkedik a „tanári kar sűrű lecserélődéséről” is.

Az igazság a hitel magasiskolája

A valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb:

1. A diákok közül sokan nem bírják az iskola által diktált iramot, és más típusú középiskolát választanak;

2. Az igazgató úr a komoly iskolai kihágásokat már nemegyszer a diák kizárásával büntette (mértéktelen hiányzás; az alkohol és a drog bizonyított jelenléte a tanuló környezetében; tartósan indiszponált viselkedés; galerik kialakulása stb.)

A tantestület fluktuációja nem az igazgató bűne vagy érdeme, hiszen az oktatási intézmény léte és jövője sok tényezőtől függ: elsősorban a tanár szakmai-erkölcsi alkalmasságától és emberi magatartásától. Különösen így van ez a magángimnáziumok esetében, ahol a szülő a fizetség ellenében jogosan vár el magasabb oktatási színvonalat a tantestülettől. S ha mindebből akárcsak egy láncszem is hiányzik, az igazgató és a tanár közti együttműködés azonnal csorbát szenved.

H. Nagy Péternek (különösen a nyolcéves gimnáziumokra vonatkozóan) az osztályok megszűnésével kapcsolatos indulatos felvetésére inkább a második részben adom meg a feleletet azért, hogy megőrizzem a válaszlevél magam által gondolatban felvázolt tervezetét. Ugyanilyen magatartást tanúsítanék „a felvételi rendszer defektjeit” (vagy inkább: defektusait) kifogásoló nézetével kapcsolatban, bár egyáltalán nem hiszem, hogy itt „defektről” kellene beszélni, hiszen a nyugati világban is különféleképpen történnek a felvételik, sőt ott még megkülönböztetik a világi és elit iskolákat is, amelyekben mindenekelőtt a fizetőképesség számít.

Az írás eklekticizmusára vall az a tény, hogy a folyamatosság ellenében vissza-visszatérő fragmentumok, kiragadott részletek találhatók benne (például a „diákok kivétele az intézményből” kétszer is megjelenik a pamfletben, s ugyanezt állapíthatjuk meg az elbocsátott tanárokról szóló részletekről is). ĺgy az olvasónak az a benyomása, hogy H. Nagy Péter írását inkább a düh, mintsem a tények valós „számbavétele” diktálta, és semmi mást nem kívánt szolgálni, csak az igazgató és a tantestület befeketítését, lejáratását, valamint kételyt ébreszteni a Galántai Angol–Magyar Magángimnázium úgymond ingerszegény oktatási törekvéseivel szemben. Vagyis: mintegy hitelrontással kísérletezni. Pedig az intézmény legfontosabb feladatának mindenkor azt tekintette, hogy a tanítási órákon a tőle telhető legtöbbet adja diákjainak, sőt szívesen veszi a szülők megjegyzéseit, véleménynyilvánításait, de megfélemlíteni semmiképpen sem hagyja magát. Talán az is ingerelhette a cikkírót, hogy a Magángimnáziumról már rövid léte alatt is legalább fél tucat értékelő írás jelent, s így talán ezzel a sárdobálással megállíthatja a sikersorozatot. H. Nagy Péter írása kapcsán José Saramago Vakság című regényének ajánlása jutott eszembe: „Ha nézhetsz, láss is. Ha látsz, figyelj oda.”

Nem tudom, milyen megfontolásból, de az írás úton-útfélen a Magángimnázium „valamiféle”, ám mélyebben egyáltalán nem kifejtett ideológiájával foglalkozik. Ez a dogmatikus megközelítése a régi pártállami hivatalos gépezet gyanús „tévelygéseit” juttatja eszünkbe. A szerző ezzel az ideológiai transzparenciával önmagát minősíti – a pártállam apparátcsikjai kommunisztikus szóhasználatának csapdájába esett. Ha azonban Ön mindenáron ideológiát akar ráerőszakolni a szabadelvűségre építő iskolára, akkor elmondhatom saját véleményemmel, ami talán leginkább vezérli a Magángimnáziumot: Isten – haza – magyarság. Ez az általam kimondott hármasság viszont még hivatalosan sohasem hangzott el az igazgató úr szájából. Azon meg aztán végképp csodálkozom, hogy Ön rosszmájúan hosszasan morfondírozik azon az „érvelésen”, miszerint az iskola egy „nagy család”. Pedig a valóságban talán mégis ez a legkövetkezetesebb megítélés. Ugyanis egyetlen intézmény sem olyan erős az egymásrautaltság, a segítőkészség, a szociális jelentésekkel is bíró interakció, valamint a személyes érintkezés mikrotörténései, mint az iskola viszonylagos zárt közösségében. Mert nemcsak a Galántai Magángimnázium törekszik arra, hogy a szeretet iskolája legyen, hanem valamennyi iskolaügyi intézmény szerte Szlovákiában.

Az effajta, valaki vagy valakik által megrendelt cikkek mindössze a hisztérikus hangulatkeltésre alapozhatnak. Az írás többszöri analizálása is bizonyítja, hogy pamfletírónk rendkívül ingatag, lápos talajon egyensúlyoz, még ha egy-egy kiragadott idézettel a bennfentes tudós álarcát is igyekszik magára ölteni.

Véleményének megalapozásához segítségül hívja az idegen kifejezések gazdag tárházát, ami nem biztos, hogy mindig egyezik a mondanivaló pillanatnyi motiváltságával. Gondolatmenete és kifejezőkészsége nemegyszer nehézkes és magyartalan (például: „a felvételi rendszer defektjei” stb.).

Végzetül. Túl minden bírálaton, ami a Transzparencia a Galántai Magángimnázium ideológiájában című H. Nagy Péter-cikket illeti, leszögezhetjük: a ma nálunk érvényes iskolai dokumentumokból (tanterv, műveltségi sztenderd, exemplifikációs feladatok, célkövetelmény-katalógus) az is kiviláglik, hogy a pozitivista értékfelfogástól mára már részben eljutottunk a társadalomtudományok legtöbbje esetében a műközpontú „vonalvezetéshez”, a természettudományi tantárgyaknál pedig a feladatközpontúság fontos mozzanatáig.

A Galántai Angol–Magyar Magángimnázium szerepe a szlovákiai magyar iskolaügyben

A galántai Magángimnázium a rendszerváltozás után elsőként új, eddig még kipróbálatlan útra lépett. Az egyedüli magyar tanítási nyelvű magángimnáziumként meghirdette a nyolcéves gimnáziumot, amelyet 2000. szeptember 1-től felváltott a kétnyelvű (bilingvális) angol–magyar tanítási nyelvű ötéves gimnázium, hála Tóth Lajos igazgató úr kezdeményezőkészségének. Mivel az első évfolyam amolyan kilencedik osztálynak felel meg (a diákok a nyolcadik, de a kilencedik évfolyam elvégzése után is jelentkezhetnek ebbe az intézménybe), és mint úttörő intézménynek hiányzott az első évfolyamot zökkenőmentesen biztosító óraterve, a Magángimnázium vezetése az Országos Pedagógiai Intézet illetékes tudományos munkatársaival karöltve kidolgozta az ún. elsős óratervet, amely az intenzív angolnyelv-tanulás érdekében heti tizenhat órában szabályozta az angol nyelvórákat. A Magángimnázium aztán azonnal kapcsolatot teremtett a pozsonyi székhelyű British Councillal, s ennek révén angol szakos szakemberek érkeztek angol nyelvterületekről, akik elsősorban a második félévben a konverzáció-kommunikáció terén segédkeztek a pedagógusoknak. Az oktatás színvonalát a pozsonyi Komenský Egyetem angol-amerikanisztikai tanszéke valamint a British Council felügyeli.

Az első évfolyam végén a diákok angol nyelvből „komisszionális” vizsgát tettek. Ez a vizsga önálló témakörök kiválasztásából (például: falum vagy városom, a mi családunk, a lakás berendezése, nyári kirándulásaim), írásbeli anyagból és dialogikus formából állt, akárha „kisérettségiztek” volna. Meglepően magas színvonalon „versenyeztek” egymással a tanulók, hiszen a körülbelül negyven diákból csupán néhányan kapták meg a legrosszabb osztályzatot: a hármas érdemjegyet. Ezek a tanulók ma már angolul olvassák a David Copperfieldet, Edgar Allen Poe meg Oscar Wilde novelláit és elbeszéléseit, valamint Mark Twain Huckleberry Finnjét.

A Magángimnáziumban a második évfolyamtól kezdődően a tanulók a természettudományi tantárgyak terminológiáját is fokozatosan elsajátítják, amelynek a későbbiekben főiskolai-egyetemi tanulmányaik során bizonyosan hasznát veszik. A harmadik évfolyamban a diákok már elérik azt a szintet, hogy az első negyedévben a British Councilon megszerezzék a cambridge-i nyelvvizsgát. Az utolsó két évfolyam a főiskolára-egyetemre való felkészítés időszaka, hiszen a legtöbb felsőoktatási intézményben alapfeltétel az angol nyelvű érettségi vizsga illetve a nyelvvizsga.

A Magángimnázium programjában a nyugati normák mintájára szerepel az is, hogy diákjainak (akik valamilyen okból nem folytatják/folytathatják tanulmányaikat a felsőoktatásban) biztosítja az elhelyezkedést az angol nyelvű gazdasági levelezésben, a tolmács-fordítói szakmában, sőt a különféle társadalmi szervezetekben valamint a közigazgatásban is.

Hogy mindez nem dicsekvés, bárki meggyőződhet róla. Tavaly februárban Tóth Lajos igazgató úr meghirdette az iskolában a nyílt napokat, azaz bárki bármikor bármelyik órára igazgatói engedéllyel bemehet. Ez a fajta törekvése persze jókora megterhelést jelent a tanárok számára, hiszen minden pillanatban tudásuk legjavát kell nyújtaniuk.

Az iskola természetesen naponta nyitva áll a szülők számára is, akik akármilyen, gyermeküket érintő ügyes-bajos gondokkal is felkereshetik az igazgatót vagy az osztályfőnököt. Vonatkozik ez az ún. „felvételi megbeszélésre” is, amikor az igazgató elbeszélget mind a szülővel, mind pedig a diákkal. Tudvalevő, akár csak pár szó is megnyugvást adhat mindkét félnek, hiszen a nehézségeket és kudarcokat csak közös erővel küzdheti le iskola, diák, szülő egyaránt.

Véleményem szerint a bilingvális gimnáziumok közelítenek leginkább az európai integrációs oktatási törekvésekhez. S tapasztalatból tudom, ezek a diákok rengeteget tanulnak, sőt jó értelemben kialakult közöttük a versenyszellem is. Mondhatom, az iskolában pozitívan érvényesül a koedukatív nevelés: a lányok tudásszomja és szorgalma a fiúkat is magával ragadja.

A kétnyelvű angol–magyar gimnázium kiszélesítésével fokozatosan visszaszorul a nyolcéves gimnázium. Az állami gimnáziumban ugyanis szintén megnyílt a nyolcéves gimnázium, ám Galánta városa tudvalevően nem bír el két azonos típusú középfokú intézményt. Az egyetlen magyar tanítási nyelvű bilingvális gimnázium így természetesen még jobban magához vonzza távolabbról is azokat a diákokat, akik nyelvkészségük fejlesztését bízzák rá erre az iskolára, hiszen a Magángimnáziumban csaknem Rozsnyótól egészen Pozsonyig megtalálhatók a diákok, akiknek a diákotthon megfelelő tanulási lehetőségeket biztosít.

Tudvalevő, a középfokú intézményekben (miként alapfokon is) nincs helye semmiféle ideológiának. Nincs ez másként a galántai Magángimnáziumban sem, sőt ebben az intézményben nem találunk egyetlen „régi vágású eszmekukacot” sem. A percemberkék ideje szükségszerűen fokozatosan lejár (lehet, hogy mindez még több évbe is beletelik), de ma már csak egyetlen mérce a mérvadó: milyen szinten tudja megtanítani a pedagógus a rábízott diákokat... Tóth Lajos igazgató úr pedig megrögzötten csak ennek a követelménynek a híve. Vagyis elképzelésének középpontjában mindenekfelett a tanítás minőségének prioritása áll. Egyszóval: a tanítás koncepciója, a standardizáció és a pedagógusi rátermettség. Ellenkező esetben csökken a hivatás erkölcsi súlya, s ugyanakkor az iskola iránti vonzerő is. Ezért végez az igazgató nemegyszer óralátogatásokat és óraelemzéseket.

Tapasztalataim szerint a Magángimnáziumban kölcsönös a bizalom tanár és diák viszonylatában. A pedagógusok még a szünetekben is a diákok között érzik magukat a legjobban, de a gyermekeket sem feszélyezi a tanár jelenléte. A szülői értekezleteken meg egyenesen részt vesznek a diákok is, hogy még inkább elmélyüljön a kapcsolat tanár, diák és szülő között.

Kívánom hát, hogy a galántai Magángimnázium még sok-sok éven át adjon tudást és emberséget a diákoknak, s átvéve a legmodernebb nevelési eszközöket, kiművelt emberfőket neveljen az itteni magyarságnak. S hiszem, hogy ez a törekvés nem csupán megalapozatlan nagyravágyás és magamutogatás, csillogó felszín, idejétmúlt díszlet, hanem buzgó forrás, kristálytiszta vágy és akarat. Tegyünk érte valamennyien, hogy az iskola mindnyájunké legyen: gyermekeké, felnőtteké, időseké egyaránt! Tetteinket ne a gyűlölet, az elégedetlenség vezérelje, hanem az emberiesség mély érzése, az egymás iránti megbecsülés, tisztelet, és akkor nagyra törő vágyainknak senki és semmi sem szabhat gátat!

A szerző az irodalomtudományok doktora, kandidátus, az Országos Pedagógiai Intézet tudományos munkatársa