Az ellenzék szerint az SNS-nek is van a maffiagyanús kapcsolata

Nem csak Robert Fico kor-mányfő néhány közeli munka-társa köthető a ´Ndrangheta állítólagos kelet-szlovákiai sejtjéhez. Az SNS több politi-kusa is segíthette a Roda test-vérek vállalkozását , illetve üzletelt Vadala cégeivel.Pozsony.

Nem csak Robert Fico kor-mányfő néhány közeli munka-társa köthető a ´Ndrangheta állítólagos kelet-szlovákiai sejtjéhez. Az SNS több politi-kusa is segíthette a Roda test-vérek vállalkozását , illetve üzletelt Vadala cégeivel.

Pozsony. Az ellenzék szerint egyáltalán nem véletlen, hogy Andrej Danko és pártja napok óta mélyen hallgat a Ján Kuciak oknyomozó újságíró kivégzését követően napvilágra került információkról. Az olasz maffia kelet-szlovákiai tevékenységével szerintük ugyanis több SNS-es politikus is összefüggésbe hozható. „Bizonyítékaink vannak arra, hogy Gabriela Matečná (SNS-jelölt) mezőgazdasági miniszter a Szlovák Földalap (SPF) korábbi igazgatójaként hozzájárulhatott ahhoz, hogy az olaszok uniós támogatásokhoz jussanak a Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül” – állítja Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS). Arra is emlékeztetett, hogy Matečná szerdán még azt állította, ha tudomásuk lett volna erről, akkor léptek volna az ügyben.

Szántóföld a lakótelepen?

Az ellenzéki képviselő szerint az olaszok mezőgazdasági földterületek mellett beépített telkeket is béreltek „Például a nagymihályi Sznf lakótelep területének egy részét szántóföldként bérelték, mely után uniós támogatást igényeltek a PPA-tól” – állítja Ďuriš Nicholson. Az ellenzéki képviselő azt is tudni szeretné, hogy a Roda testvérek TRA.CE.R export-import cégének kérelmével miért szupergyors eljárásban foglalkozott a PPA. Állítja ugyanis, hogy míg mások kérelmét két év alatt, addig az övékét két hónap alatt rendezte a Földalap.

A Földalap nem nyomoz

Gabriela Matečná elhatárolódott az ellenzék állításaitól és közölte, pusztán spekulációról, illetve tényekkel alá nem támasztott rossz következtetésekről van szó. „Ha a bűnüldöző szerveknek voltak információik a bűncselekményekről, akkor értesíteniük kellett volna a Földalapot, mert az alapnak nem áll módjában, hogy kivizsgálja a vállalkozókkal kapcsolatban felmerülő gyanút. A Földalap nem végezheti a nyomozók munkáját” – közölte a miniszter, aki szerint irányítása alatt az alap hatékonyan és átláthatóan működött.

Újabb SNS-es szál

Matečná mellett az olaszországi maffia tagjaival Andrej Danko jobbkeze, Ján Hoľko is összefüggésbe hozható. A védelmi minisztérium hivatalvezetője ugyanis üzleti kapcsolatban állt Antonino Vadalával. Az sem mellékes, hogy Hoľko 2012-ben Viliam Jasaň parlamenti asszisztense volt. A volt smeres képviselő is kapcsolható Vadalához korábbi cégén keresztül, ezért ideiglenesen távozott az állambiztonsági tanács titkári pozíciójából.

Hoľko a Denník N-nek megerősítette, hogy a Sofos nevű cége valóban üzletelt Vadaláék egyik cégével. Azt állítja azonban, hogy Vadalával nincs baráti kapcsolatban. „Nem vagyunk barátok, ellenkezőleg. A Sofos céget becsapták számítástechnikai eszközök vásárlásakor. Az árut visszaküldtük, a pénzt visszaköveteltük. Az ügyet a kassai adóhivatal is vizsgálta. Nem állok kapcsolatban Vadala úrral” – közölte Ján Hoľko.

Hoľko és Danko

Andrej Danko és Ján Hoľko évek óta szomszédok, a két férfit szoros barátság fűzi egymáshoz, közösen vállalkoznak. Hoľko nemcsak a védelmi minisztérium hivatalvezetője, hanem háttér-információk szerint gyakorlatilag ő irányítja a tárcát. „Andrej Danko Hoľko miatt hallgat” – állítja Igor Matovič (OĽaNO). Veronika Remišová (OĽaNO) pedig arra emlékeztetett, hogy a titkosszolgálat egy évvel ezelőtt megfigyelte az olasz maffia Kelet-Szlovákiában tevékenykedő tagjait. „A titkosszolgálat csődöt mondott. Senki nem tudja, hogy a megfigyelés során szerzett információkat hogyan kezelték” – mutatott rá Remišová. Az ellenzéki párt arra is emlékeztetett, hogy a titkosszolgálat vezetőjét, Anton Šafárikot az SNS jelölte a posztra.

Több nap hallgatás után Andrej Danko a TASR hírügynökséggel közölte, hogy csak a releváns információkra fog reagálni. „Ha bebizonyosodik, hogy ebben az ügyben a környezetemből bárki elkövetett valamit, azonnal lépek, de nem fogok reagálni az ellenzék intrikáira” – zárta Danko. (ie, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?