Škoda Afriq! Valószínű, hogy ebben az autóban soha nem fognak ülni!

Afriq
Prága |

Miért nem lesz soha sorozatgyártású modell ez a járgány? A válasz egyszerű: a Škoda Auto által támogatott gyakornokprogram keretében készítették a márka szakközépiskolájának diákjai, egyetlen példány létezik belőle. A Škoda Afriq kétliteres motorral és összkerékhajtással rendelkezik, ami pedig számomra a legérdekesebb, hogy képes vizet előállítani a levegőből.

A Škoda minden évben lehetőséget ad arra, hogy szakközépiskolájának diákjai a márka szakembereivel együtt megtervezzenek és legyártsanak egy olyan autót, amilyet szeretnének. Semmilyen korlátokat nem szabnak, még az első hallásra kivitelezhetetlen ötletektől sem riadnak vissza. Így születhetett meg az évek során egy elektromos meghajtású kabrió a Citigo modellből, vagy a Rapid modell ugyancsak tető nélküli változata. Az aktuális kivitelezés az Afriq nevet viseli, ami elsősorban a világhírű Dakar-rali versenyre való utalás.

Afriqot Kamiqból

A projekten most az egyszer 21 diák vett részt, a munka összesen több mint kétezer órát vett igénybe. Ez nem is meglepő, hiszen az Afriq alapjául szolgáló Kamiq modellt jelentősen át kellett szabni.

A hátsó ajtókat behegesztették, és az így megszületett Škoda Afriq sárvédőit, kerékjáratait és lökhárítóit is átszabták. Ennek köszönhetően a felfüggesztés erősebb lett az autó hasmagassága pedig megnőtt, hogy a nehezebb terepen is boldoguljon. Mivel a Kamiq nem rendelkezik összkerékhajtással, a diákok ezt a Škoda Octavia modelljéből vették át és integrálták ebbe az autóba.

Ahogy a projekten dolgozó diákoktól megtudtuk, az egyik legnagyobb kihívás az utastérben található biztonsági ketrec kifejlesztése és hegesztése volt. A diákokat a Fabia Rally2 Evo modell is inspirálta, ezért találunk a tetőn egy légbeömlőt, valamint az autó hátulján egy jellegzetes tetőspoilert. Ugyancsak szériafelszereltségnek számítanak a rali világában az elülső kiegészítő fényszórók, valamint a motorháztetőn és a csomagtartón található speciális gyorskapcsok. A sportos és robusztus megjelenést hangsúlyozzák a 15 colos OZ Racing keréktárcsák.

Ami a méreteket illeti, az Afriq 4362 mm hosszú, szélessége 1793, magassága pedig 1410 mm. A tengelytáv 2649, a hasmagasság pedig 180 mm.

A négyhengeres, kétliteres TSI motor teljesítménye 140 kW (190 LE), a forgatónyomatéka pedig 320 Nm. Ugyanúgy az Octaviából származik, mint az összkerékhajtás. Az erőforrás egy hétgangos DSG-váltóval együttműködik.

Egyébként az autóban található funkciók közé tartozik egy kilométer-számlálóval ellátott érdekes navigációs rendszer, amely lehetővé teszi a ralinavigáció használatát. A vezetés rögzítésére két, mikrofonnal kiegészített kamera szolgál, memóriakártyán tárolják a felvételeket. Az egyik az ülések között a mennyezeten, a másik a baloldali A oszlopon van elhelyezve. A kedvenc kiegészítőm, amely eddig egyetlen autóban sem jelent meg, a vízvisszanyerő rendszer.

Afriqoxcska

Vizet levegőből

A diákoknak sikerült a járgányba szerelniük az izraeli Watergen vállalat ivóvízfejlesztőjét, amelynek funkciója a nemes egyszerűségében az, hogy kivonja a levegőből a nedvességet és azt ivóvízzé változtassa. A 2009-ben alapított vállalat összesen 42 szabadalommal rendelkezik, termékeit pedig több mint 85 országban forgalmazzák.

Mivel a szabadalmaztatott eljárásnak köszönhetően a Watergen a levegő páratartalmából nyeri a vizet, még a sivatagban is képes előállítani annyi vizet, hogy a sofőr és az utastársa ne halljanak szomjan. A Škoda szakközépiskolájának diákjai ráadásul kicsit feljavították a rendszert, így az Afriq modellben lehűtött vizet tudnak csapolni.

A víz levegőből történő kinyerése négy lépésből áll: először egy ventilátor szívja be a levegőt, melyből egy beépített szűrő eltávolítja a port és a szennyeződéseket. A megtisztított levegőt a GENius elnevezésű hőcserélőn vezetik át, ahol lecsapódik a víz. Ekkor kezdődik a tisztítási folyamat, mely során a víz egy kaszkádszűrőn halad át, ahol egyben a szükséges ásványi anyagokkal is feltöltik. A folyamat során UV-fény segítségével pusztítják el a mikroorganizmusokat és a baktériumokat. Az Afriqba beépített készülék napi 20 liter víz legyártására képes – természetesen mindez a levegő páratartalmától és az időjárástól is függ. A műszerfalon található gomb segítségével csapolhatjuk a vizet pohárba, tehát még az autóból sem kell kiszállni.

Galéria

Szakértőt diákból

Míg Szlovákiában rendszerint csak beszélünk a duális képzés előnyeiről, a Škodában már évtizedek óta figyelnek arra, hogy kellő mennyiségű elhivatott szakértőt neveljenek fel. A márka iskolája nemcsak holmiféle szakközépiskola, a diákok reális kapcsolatban vannak az autógyárral, ahol rendszeresen dolgozhatnak, készülhetnek leendő állásukra, a Škoda ugyanis az iskola befejezése után mindegyiküknek munkát ajánl.

Az iskolát egyébként 1927-ben alapították és azóta már több mint 24 ezer diákja volt. A jelenlegi tanévben 19 különböző technikai szakon összesen 900 diák tanul – legtöbben az elektrotechnikai és a gépészmérnöki szakra járnak. Közülük választották ki azt a 21 legtehetségesebb diákot, akik az Afriqon dolgozhattak az elmúlt egy évben. Valószínűsíthető, hogy ezek a fiatalok lesznek később a Škoda autógyár vezető technikusai vagy dizájnerei.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?