BMW 320d: az ideális középút

BNW 320d
Pozsony |

A hármas sorozat kulcsfontosságú a BMW számára, eladásainak jelentős részét Európában épp ez a modell teszi ki – még akkor is, ha az utak tele vannak felfújt városi szabadidő-terepjárókkal. A tavaly bemutatott hármas generáció legújabb változatát tettük próbára. 

Kívülről olyan klasszikus, BMW-től megszokott formákat kapunk, én személy szerint nem ájultam el tőle, bár a tervezőknek talán nem is ez volt a céljuk. Mindenesetre az új járgányt megnyújtották, hiszen a kifutó modellhez képest közel nyolc centiméterrel hosszabb, nem egész két centiméterrel pedig szélesebb. Ennek köszönhetően elsősorban a hátul utazók élvezhetnek több helyet térdmagasságban. Összesítve viszont a hármas nem nagy autó, s nincs benne túl sok hely.
A csomagtértől sem fognak hasra esni, a 480 liter ugyanis simán lekörözhető. Ráadásul az üléstámlák lehajtása után nem kapunk egyenes padlót, ám végre megjelent egy kampó a táskákra. Tény, hogy csak egy, de legalább van. Ami a praktikumot illeti, egy szó mint száz: nem ez a járgány fog tartozni az éllovasok közé, szégyent viszont határozottan nem hoz a tulajdonosára. 

Kő kövön nem marad

Míg kívülről szerintem a standard német átlag viszi a prímet, az utastérben kő kövön nem maradt, s gyakorlatilag mindent, amit lehetett, átterveztek. Mindenütt a kellemes tapintású és jó minőségű műanyagok, valamint a bőr dominál. 
Nekem leginkább a kormány mögött található digitális műszeregység tetszett, amelynek a grafikája hihetetlenül éles, számos funkciót megjelenít. Pozitívum, hogy ugyanolyan könnyű eligazodni rajta, mint a multimédia-rendszerben. 
Nem hiányoznak a korábbi modellekből ismert, a fölösleges kategóriába tartozó technológiai megoldások sem, mint például a hangerősség változtatása gesztusok segítségével. Miután megtapasztaltam, milyen szögben és hol kell forgatni a kezemet, hogy felhangosítsam a rádiót, a gesztusos vezérlés már jól működött, de bocsásson meg a világ, a klasszikus vezérlőgombnál jobbat még nem találtak ki. 
Mindenesetre a bajor gyártó halad a korral. Ezt igazolják az USB-C-csatlakozók, vagy a számos online funkció. 
A navigáció legnagyobb előnye, hogy szinte tökéletes információkkal rendelkezik a forgalomsűrűségről és a forgalomkorlátozásokról. Időben szól, mikor kell letérni, merre található a leggyorsabb kerülőút, de azt is mutatja, mikor kezdődik és mikor ér véget egy forgalomkorlátozás. 

Kiegyensúlyozott motor

A 320d jelölésű modell motorházában egy kétliteres 140 kW (190 LE) teljesítményű erőforrás volt, nyolcgangos automata váltóval párosítva. Ez a változat, az xDrive összkerékhajtással együtt rendkívül népszerű, s nincs is mit csodálkozni ezen. A dinamika és a takarékosság megfelelő kombinációját kínálja. A 400 newtonméteres forgatónyomatékot érezni, a hármasnak ezzel a közkedvelt motorral nagyon sok energiája van, s tökéletes összhatásban van az automata váltóval. 
Az én szubjektív benyomásom szerint az autó tényleg gyors, de olyan igazi sportautós száguldozást ne várjanak tőle, elvégre a tesztelt modell nem is volt sportosra igazítva. Az energiáját fokozatosan adagolja, ám a dinamika széles fordulatskálában elérhető, tehát a vezetést igazán élvezni fogják. 
A járgány a gyári adatok szerint 6,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet. Legfeljebb 233 km/órás sebességig gyorsulhatnak. Városban az 5,5 literes átlagot nem sikerült tartanom, ezt a fogyasztást produkálja az autó a sztrádákon. A gyártó által meghatározott országúti 4,4 literes fogyasztás viszont már abszolút reális adat. A motor rendkívül kultivált, az utastérben még akkor is alig hallani, ha erőteljesen letapossuk a gázpedált. 

A kényelem kérdése

Nemcsak a motor jól hangszigetelt, úgy teljes egészében az egész utastér. 
A futómű keményebbre van állítva, a 18-collos runflat kerekek is hozzájárultak ahhoz, hogy a szlovákiai utak egyenetlenségeit azért megérezik az utasok. Tudtam, hogy valami ilyesmire kell számítanom, de azért egy-két fokkal nagyobb kényelmet el tudnák képzelni. Természetesen elég áthajtani Ausztriába, s a vezetési élmény azonnal megváltozik. Hiába, az utak minősége nálunk sajnos olyan, amilyen. 
A BMW mindent elkövet annak érdekében, hogy a vásárlók lehető legszélesebb skáláját megszólítsa. Egy kis túlzással elmondhatom, hogy heti szinten prezentál valamilyen új modellt vagy modellfrissítést; a sportos, a családi, az egyedi kivitelezésű modellek csak úgy hemzsegnek a kínálatában. Ami viszont szimpatikus, hogy ebben az áradatban sem feledkezik meg a klasszikus modelljeiről, amelyeknek szerencsére még mindig hatalmas a vásárlóbázisa. 

Összegezve

A hármas sorozat hetedik generációja megőrizte formáit és a minőségét. Úgy mondanám, hogy míg kívül a klasszikus eleganciát képviseli, addig belül a 21. századi technológia vívmányait mutatja be, gyakorlatilag minden téren. A kétliteres dízelmotor erős, az automata sebességváltóval nagyon jól együttműködik, a fogyasztása városon kívül a legjobb. Ha már valamilyen negatív kritikát kellene megfogalmaznom, akkor talán a kényelmet említeném – ezen a téren ugyanis kicsit nagyobbak voltak az elvárásaim. A járgány végösszege meglepetést okozhat a BMW klienseinek is, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a hármas igazán gazdag extra felszereléssel rendelkezett. Így aki nem vágyik arra, hogy mindenki megforduljon az autója után az utcán, ám a legmodernebb rendszerekről sem akar lemondani, annak ez a hármas ideális választás, ideális középút lehet. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?