Kipróbáltuk a Škoda új villanyautóját, mutatjuk, milyen lett az Elroq

Elroq
Pozsony |

Az októberi világbemutató után már a nemzetközi menetpróbákat is letudtuk. Tény, hogy a Škoda újdonságát, az Elroqot még a múlt hét elején próbáltuk ki, a benyomásaim közzétételére viszont szigorú embargó vonatkozott, amelyet csak ma oldottak fel, így valóban az elsők között olvashatnak arról, milyen a villanyautó, amelyet a Škoda kulcsfontosságúnak tart a saját portfóliójában.

Az Elroqtól nagyon sokat vár a Škoda, ezt igazolja egyebek mellett az is, mennyi újságíró kapott meghívást a Mallorcán tartott bemutatóra. Szlovákiából közel húsz újságíró próbálhatta ki elsők között az autót, Csehországból pedig több mint ötvenet hívtak meg.

Kisebb

Az Elroq elsősorban azokat fogja megszólítani, akik Škoda villanyautót szeretnének, de az Enyaq túl nagy és drága számukra. Bevallom őszintén, bár kétség nem fér hozzá, hogy az Enyaq minden idők egyik legkényelmesebb Škodája, méreteiben nekem sem felelt meg igazán, a 44 530 eurós alapárról már nem is beszélve. Ezzel összehasonlítva az Elroq sokkal kedvezőbb paraméterekkel érkezik. A hossza 4488 mm, ami lényegesen kisebb az Enyaq 4649 mm-es hosszához képest. Az Elroq ugyanakkor valamivel szélesebb (1884 mm az Enyaq 1879 mm-es szélességéhez képest), és kicsivel magasabb (1625 mm az Enyaq 1621 mm-es magasságához képest). A méretbeli különbség pedig valóban látható. Az Elroq kompakt, sokkal inkább városba illő járgány, de ezzel együtt kellő mennyiségű belső teret kínál. Gyakorlatilag a Škoda közepes SUV modelljének, a Karoqnak a villanyosított változata – az árjegyzékük is eléggé hasonló. Lesz majd még egy kisebb Škoda villanyautó is, de erről majd később.

Elroq

Az autó új dizájnja a teljesen új, Modern Solid elnevezésű formanyelvet képviseli. A legérdekesebb számomra az Elroq eleje, amely a Tech-Deck Face nevet kapta, és gyakorlatilag ez helyettesíti a klasszikus hűtőrácsokat. A csillogó fényes felület mögé rejtették el a radart és az elülső kamerát, a motorházon pedig már a Škoda feliratot találják. Az Elroq ugyanis az első szériagyártású Škoda, amelynek a motorházára nem a márkajel, hanem a Škoda felirat került.

Praktikusabb

Az Elroq volánja mögött ülve valóban tágas tér fogadott, amit különösen díjaztam, hiszen elöl és hátul ülve sem éreztem magam szűkösen. A keskenyebb parkolókon való manőverezés az autó kompakt méreteinek köszönhetően még egyszerűbb, mint az Enyaq esetében. Akinek viszont gondja lenne a parkolással, az bármikor kihasználhatja az automata parkolás funkciót. Ennek köszönhetően az autó, miután megtalálta a méretben megfelelő parkolóhelyet, felszólítja a sofőrt, hogy szálljon ki, majd az okostelefon alkalmazásában található gomb benyomásával az Elroq önállóan beparkol az adott helyre. A funkció értelemszerűen a kiparkolásnál is működik, ám ilyenkor az Elroq már csak előre vagy hátra tud menni, nem kanyarodik önállóan, mint a beparkolásnál.

A csomagtér térfogata alapban 470 literes, amit a hátsó üléstámlák lehajtásával 1580 literesre tudnak bővíteni. Alapnak számít a 13-colos érintőképernyő, a médiarendszer pedig sokkal intuitívabb megoldásokat kínál – például az előírt sebesség figyelésére szolgáló rendszer deaktiválására már csak egy gombnyomás elég az érintőképernyőn, ami további könnyítést jelent. Ugyanúgy egyetlen gombnyomással aktiválható az akkumulátor előmelegítése – hogy a töltőállomáson optimális hőmérséklettel rendelkezzen az akkumulátor, biztosítva ezáltal a maximálisan elérhető töltési teljesítményt.

Értelemszerűen az Elroq esetében sem feledkezhetünk meg a praktikus Simply clever megoldásokról, melyek közül a legjobb a csomagtérfedél aljához erősített háló, amely a töltőkábel tárolására szolgál; a kábel így nem foglal helyet a csomagtérben – egyszerű, de zseniális megoldás, amelyet a prémiumkategóriás villany-autókban sem találnak meg – de ezt a Škoda számos Simply clever eleméről elmondhatnánk. Gondoljunk csak a csomagtérben található megannyi kampóra, hálóra, amelyek pontos használatára még egy rövidfilmet is készítettek, amelyet ugyancsak a csomagtérben található QR-kód beolvasása után tudnak előhívni.

Galéria

A hatótávolság

A Volkswagen-csoport elektromos járműveinek szolgáló MEB moduláris platformra épülő Elroq 50, 60, 85 és 85x teljesítményű változatokkal lép piacra. Nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátorai háromféle kivitelben állnak rendelkezésre. A hátsókerék-hajtású 50-es alapmodell 55 kWh bruttó és 52 kWh nettó kapacitású akkumulátorral rendelkezik, és akár 375 km hatótávolságot kínál. A hátsó tengelyre szerelt villanymotor maximális teljesítménye 125 kW, maximális forgatónyomatéka pedig 310 Nm. A hátsókerék-hajtású Elroq 60 akkumulátorának bruttó kapacitása 63 kWh, nettó kapacitása pedig 59 kWh, és több mint 400 km-es hatótávolságot kínál. Elektromotorjának teljesítménye 150 kW és 310 Nm a forgatónyomaték. Mindkét modell végsebessége 160 km/óra.

Az Elroq két legerősebb változata rendelkezik a legnagyobb akkumulátorral, amelynek bruttó kapacitása 82 kWh, a nettó pedig 77 kWh. Az Elroq 85 hátsó tengelyre szerelt elektromotorja 210 kW teljesítményű, és 545 Nm maximális nyomatékot juttat a hátsó kerekekhez. Az Elroq 85x egy második villanymotorral rendelkezik az első tengelyen, így alapfelszereltségként már összkerékhajtással érkezik, de csak valamikor jövőre. Mindkét változat 180 km/h végsebességet ér el. Az Elroq 85 a szegmens egyik legnagyobb maximális hatótávolságát éri el, amely a WLTP-szabvány szerint akár 581 km is lehet.

A nagy töltési teljesítmény és az optimalizált előmelegítés rövid töltési időt biztosít minden Elroq változatnál. A 85-ös változat 82 kWh-s akkumulátora akár 175 kW-os töltési kapacitással 28 perc alatt tölthető fel 10%-ról 80%-os töltöttségi szintre a DC-gyorstöltő állomásokon. Az Elroq 50 és az Elroq 60 modellek esetében, amelyek 145 kW, illetve 165 kW töltési teljesítményt támogatnak, ugyanez a folyamat még kevesebb időt, csak 25 percet vesz igénybe. Az összes Elroq modell legfeljebb 11 kW-os töltési sebességet támogat a váltóáramú töltőállomásokon.

Milyen vezetni?

Tesztelésre az alapnak számító Elroq 50 változatot kaptam, amelyben az akkumulátor nettó 52 kWh kapacitást kínál. A 125 kW teljesítmény a leggyengébb, amit a kínálatban megtalálnak, de véleményem szerint abszolút megfelelő azoknak, akik a villanyautót leginkább városban vagy a városba való ingázásra akarják használni.

Ha szabadságra is Elroq-kal szeretnének utazni, akkor inkább olyan változatát érdemes választani, amelynek hosszabb a hatótávolsága.

A járgány nagyon jól hangszigetelt és jó stabilitást is biztosít az úton. A valamivel több mint 200 kilométeres tesztúton, amelynek jelentős része szerpentinekből és emelkedőkből állt, az átlagfogyasztás 17 kWh-n állapodott meg 100 kilométeren, amiből arra lehet következtetni, hogy a gyártó által meghatározott 375 kilométeres hatótávolság teljesíthető – egyébként a többi kollégám is hasonló tapasztalatokról számolt be. Véleményem szerint ebbe az autóba, ezekhez a méretekhez egy parányival kisebb volán jobban illene, de lehet, hogy ez csak az én személyes meglátásom.

A hivatalos árjegyzék szerint az Elroq már a megemelt 23 százalékos áfa után alapban 33 810 euróba fog kerülni, a vállalkozók pedig 9,5 százalékos kedvezményre számíthatnak, míg azok a cégek, amelyek több autót rendelnek meg, már két modelltől minimum 10 százalékos engedményt kaptak.

Az átlagos halandók az Elroqot 2300 eurós kedvezménnyel és ingyenes téli gumiabroncsokkal rendelhetik meg, ami jelenleg elég jelentős árengedmény mindazoknak, aki Škoda villanyautót vennének.

Az Elroq szerintem hatalmas sikert hoz majd a Škodának, ugyanis lényegesen több vásárlót győzhet meg, mint a mutatós, ám talán túl nagy Enyaq. Dizájnban és technológiában is a márka legkorszerűbb modelljének számít, ráadásul olyan áron, amely abszolút konkurenciaképes. Nem szabad megfeledkezni az utastér kialakításáról sem, amely abszolút minőségi, sőt, helyenként már prémiumkategóriás benyomást kelt. Az Elroq nem csak nekem okozott kellemes meglepetést, szakújságíró-kollégáim reakciói is igazolták, hogy a Škoda minden bizonnyal jó munkát végzett. Jóval többet – leginkább a fogyasztásról és a töltésről – viszont majd csak a hosszabb, hazai tesztek után tudok mondani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?