Ausztriában a liberális jelölt nyert

„Az idő mutatja csak meg, hogy valódi, európai trendfordulóról volt-e szó, vagy csak időszakos kitérőről.

„Az idő mutatja csak meg, hogy valódi, európai trendfordulóról volt-e szó, vagy csak időszakos kitérőről. Európa mindenesetre óriási turbulenciákat él meg” – véli a szakértő az osztrák elnökválasztás után.

A szélsőjobboldali menekültellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott Norbert Hofer vereséget szenvedett a megismételt elnökválasztáson, a baloldali Alexander Van der Bellen pedig magabiztosan győzött, azonban a közvélemény-kutatások a szélsőjobboldal erősödését jelzik.

Európa nagy figyelemmel kísérte az osztrák elnökválasztást, mivel nemcsak az Európában egyre jobban erősödő populizmus és nacionalizmus nyomta rá a bélyegét a választási kampányra, hanem a kormánypártokkal szembeni elégedetlenség is, amely az osztrák társadalom megosztottságához vezetett. A brexit és az amerikai elnökválasztás után az elemzők már nem voltak egyértelműen biztosak Van der Bellen győzelmében, sőt a közvélemény-kutatások szoros eredményt jósoltak a két jelölt között. A II. világháború után először fordult elő, hogy a kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) jelöltjei még az elnökválasztás második fordulójába sem jutottak tovább, korábban ugyanis mindig e két párt adta az elnököt.

Magas részvételi arány

A Zöldek által támogatott baloldali Alexander Van der Bellen magabiztosan megnyerte az osztrák elnökválasztás megismételt második fordulóját. A 72 éves közgazdászprofesszor a szavazatok 53,4%-át szerezte meg, míg Norbert Hofer 46,6%-ot kapott. A májusban megrendezett, ám az Alkotmánybíróság által érvénytelennek minősített elnökválasztáson a lakosság 72%-a vett részt, míg a mostani megismételt választáson a választópolgárok 74%-a adta le voksát. Az adatok szerint a mostani választáson magasabb volt azon választópolgárok részvételi aránya is, akik először szavazhattak.

Erősödő szélsőjobb

„Európa és Ausztria is fellélegezhetett a választási eredmények nyilvánosságra kerülésével. Világos eredmény született: az osztrák választók többsége elutasította Európa első szélsőjobboldali elnökének a megválasztását” – mondta lapunknak Koller Boglárka, a budapesti Közszolgálati Egyetem dékánja.

Annak ellenére, hogy Van der Bellen az osztrák elnökválasztás egyértelmű győztese, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Norbert Hofer a választópolgárok 46%-át tudta megszólítani. A választási térképből kiderül, hogy Alexander van der Bellen főként a nagyvárosokban, míg ellenfele Norbert Hofer vidéken nyert. Van der Bellen az osztrák fővárosban megszerezte a szavazatok 64%-át, de olyan nagyvárosokat is maga mögé állított, mint Linz, Innsbruck vagy Graz. A legfrissebb közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy a Szabadságpárt feltörekvőben van, ami nagymértékben befolyásolhatja majd a 2018-ban esedékes parlamenti választásokat. „Az osztrák szélsőjobb jövőjét, úgy gondolom, hogy a 2018-as parlamenti választásokra történő készülődés határozza majd meg” – mondta lapunknak Koller Boglárka.

Nem lesz öxit

A szakértő szerint az elnökválasztás egyik kulcstémája volt a menekültkérdés és az uniós viszony. „Hofer nacionalista, bevándorlóellenes, iszlámellenes kampánnyal próbált választókat mobilizálni. Van der Bellen sem volt bevándorláspárti, de sokkal moderáltabb álláspontot képviselt, emellett Hofer szereplései kapcsán megszületett az öxit szóösszetétel, vagyis Ausztria lehetséges kilépése az Európai Unióból, míg Van der Bellen a kampányban végig Európa-párti maradt” – magyarázta lapunknak a szakértő.

A brexit és az amerikai elnökválasztás után úgy tűnt, hogy Európában erősödik a populizmus és a szélsőjobboldal, ami elsősorban Hofernek kedvezett. Sokan trendfordulóként értékelik az ausztriai választást, mivel a liberális Európa-párti jelölt győzött. „Az osztrák választás azt is megmutatta, hogy a nyílt Európa-ellenesség éppen a szélsőjobbal szemben mobilizálhatja a voksolókat. Sokan vannak ugyanis, akik nem kérnek a kilépési trendből, nem akarnak öxitet, és még ha olykor kritizálják is az EU-t, azért köszönik, de maradnak az európai úton” – véli a szakértő. Azonban az egyetemi oktató arra is figyelmeztet, hogy az európai szélsőjobboldal, mint például Franciaországban Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Front jelentős szavazóbázissal rendelkezik.

Zuhanó kormánypártok

A mostani történelmi jelentőségű elnökválasztás nemcsak a szélsőjobboldal erősödésére figyelmeztetett, hanem a 2013-tól kormányzó pártok: a szociáldemokraták és néppártiak gyenge támogatottságát is megmutatta, amely a szakértő szerint 2016-ban mélypontra jutott. A II. világháború után ugyanis először történt az, hogy nem a néppárt vagy a szociáldemokrata párt adja az elnököt. „Úgy gondolom, hogy az ÖVP és az SPÖ az elkövetkezőkben komoly erőfeszítéseket fog majd tenni szavazói visszahódítására, melynek érdekében belső reformokra is szükségük lesz” – véli a szakértő. Azonban arra is figyelmeztet, hogy a Szabadságpárt sem lesz tétlen, a populizmus egy kevésbé szélsőséges, moderáltabb és visszafogottabb, de azért unióellenes útján marad.

Az osztrák Alkotmánybíróság a májusban megrendezett elnökválasztás második fordulójának eredményét megsemmisítette, és érvénytelennek nyilvánította, miután Norbert Hofer a szavazatok számlálása közben elkövetett szabálytalanságra hivatkozva, beadvánnyal fordult a bírósághoz. Ekkor Alexander Van der Bellen 30 ezer szavazattal kapott többet, mint Hofer, a megismételt elnökválasztáson már 300 ezer szavazattal előzte meg ellenfelét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?