A komáromi Selye János Egyetemért Alapítvány felhívással fordul mindazokhoz, akik korábban az alapítványt támogatták, hogy idén adójuk egy százalékát a szlovákiai magyar középiskolák javára ajánlják fel.
Adónk egy százalékát a középiskoláinknak!
„A Selye János Egyetemért Alapítvány arra kéri támogatóit, tanárait, a hallgatók hozzátartozóit, hogy jövedelemadójuk egy százalékát – amellyel tavaly az alapítványt támogatták – idén valamelyik szlovákiai magyar középiskolának ajánlják fel” – nyilatkozta lapunknak Szabó Zoltán, az alapítvány igazgatója. Elmondta, a tavaly felajánlott összegekből százezer korona gyűlt össze az alapítvány számláján, idén viszont ennek akár a háromszorosára is számít. Az igazgató szerint az új intézménynek – amely most alakítja ki ingatlanbázisát, könyvtárát, tantermeit – nagy szüksége lenne a pénzre, az alapítvány mégis úgy gondolja, inkább a középiskolák kapják meg a felajánlott összegeket. A középiskolák tehetséggondozásra, a szociálisan hátrányos helyzetű diákok támogatására, vagy más, oktatói célokra fordíthatják a pénzt. A felajánlás azon együttműködési megállapodás kiegészítésének is tekinthető, amelyet az alapítvány a múlt év szeptemberében kötött 37 szlovákiai magyar középiskolával. A megállapodás értelmében az alapítvány egyebek mellett pályázati tanácsadást nyújt, iskolamarketing- és menedzseri tanfolyamokat, egyetemi előkészítőket szervez, folyamatos továbbképzést szervez a tanároknak, a nyári egyetemen iskolánként egy-két diáknak jutalmul ingyen keretet biztosít. A napokban jelenik meg az alapítvány által öszszeállított „Irány a magyar középiskola!” című kötet, amely részletes tájékoztatást nyújt valamennyi hazai magyar középiskoláról. „Az alapvető információkon kívül például olyan tudnivalókat is tartalmaz, hogy milyen az adott iskola számítástechnikai felszereltsége, könyvtára, diákjai milyen eredményeket érnek el az egyes versenyeken stb. Igaz, kissé talán megkésve sikerült megjelentetnünk ezt a kiadványt, mivel azonban idén két középiskolába is jelentkezhetnek a diákok, s reméljük, sokukat mindkét helyre fel is veszik, talán e tájékoztató segít annak eldöntésében, hogy végül melyik iskolát válasszák. A kiadványt a jövő héten valamennyi magyar tannyelvű alap- és középiskolába szeretnénk eljuttatni. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.