A Smer kizárására szólították fel az S&D frakcióját

Robert Fico

Nyolc szlovák EP-képviselő levélben szólította fel a Szocialisták és Demokraták (S&D) európai parlamenti frakciójának vezetését, hogy értékelje át a Smer tagságát a politikai szövetségben. Állításuk szerint a Smer nézetei és állásfoglalásai huzamosabb ideje összeegyeztethetetlenek az S&D irányelveivel, és a párt ugyanilyen nézeteket hangoztat az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta.

„Az elmúlt napokban a rendőrség eljárást indított a Smer több vezetője ellen, akik tagjai az önök frakciójának” – írták levelükben a szlovák EP-képviselők.

Felhívásuk szerint Robert Fico pártelnök nyíltan álhíreket terjeszt azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnában fasizmus van. Egyúttal arra is emlékeztetnek, hogy Fico ellen eljárás indult bűnszervezet létrehozása és támogatása, valamint hatalmi jogkörökkel való folytatólagos visszaélések miatt.

A nyílt levelet Lucia Ďuriš Nicholsonová, Michal Šimečka, Martin Hojsík, Michal Wiezik, Ivan Štefanec, Miriam Lexmann, Peter Pollák és Vladimír Bilčík írta alá.

A képviselők ugyanilyen felhívást intéztek márciusban az Európai Szocialisták Pártjához (PES) is. Indoklásuk szerint a Smer nemcsak a szociáldemokrata értékeket árulta el, hanem az emberi jogokat és a demokráciát is. Ficónak akkor azt rótták fel, hogy szerintük a Kreml propagandáját terjeszti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?