A Jobbik szerint a Stop Soros kivitelezhetetlen

Szó szerint több volt az újságíró, mint a résztvevő azon a Parlament előtti demon- stráción, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszerve- zete szervezett tegnap délutánra, a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomag elfogadásának idejére .Budapest.

Szó szerint több volt az újságíró, mint a résztvevő azon a Parlament előtti demon- stráción, amit a Pedagógusok Demokratikus Szakszerve- zete szervezett tegnap délutánra, a Stop Sorosnak nevezett törvénycsomag elfogadásának idejére .

Budapest. A 30 fokos melegben a bágyadt szónok arról beszélt a bágyadt tüntetőknek (akiket a bágyadt fotósok fényképeztek, miközben néhány bágyadt rendőr álldogált mellettük), hogy a civil szervezeteket sújtó törvénycsomag súlyosan veszélyezteti a gyülekezési szabadságot, így ez alapján akár az érdekképviseleteket is be lehet majd tiltani a jövőben. Az Országgyűlésben végül a 199 képviselő közül 159-en szavazták meg a jogszabályt.

Mivel a Jobbik is támogatta, nem is volt kérdéses, hogy megkapja a háromötödös alkotmányos többséget. Mirkóczki Ádám, a Jobbik parlamenti képviselője utólag úgy magyarázta a Stop Soros támogatását hogy „már elvesztette Soros-jellegét”, mert az elfogadott szöveg nyomokban sem hasonlít az eredetileg benyújtott javaslathoz. A törvényt azért támogatták, mert az alapjaival egyetértenek, mint a társadalom többsége is, vagyis, a kereszténységet védelmezni kell, a bevándorlási kvóta minden formáját el kell utasítani, a bevándorlást pedig meg kell szüntetni. Ugyanakkor úgy gondolják, a Stop Soros életszerűtlen és alkalmazhatatlan, ezért nem alkalmas az ország védelmére. „Ez a törvénycsomag nem védi meg a kereszténységet, nem szünteti meg a bevándorlást, sem a hajléktalanságot” – mondta Mirkóczki Ádám, hozzátéve, a Fidesznek nem is ezek voltak a céljai, hanem az, hogy a közelgő EP- s önkormányzati választások során a törvényt kampánycélokra használja fel az ellenzékkel szemben. „Nem kell idegeskedniük sem a hajléktalanoknak, sem a civil szervezeteknek, sem a többi ellenzéki pártnak, ez a javaslat végrehajthatatlan, nem fog a rendőr elvinni egy hajléktalant, vagy egy civil aktivistát sem, mint ahogy nem írja felül a Genfi Konvenciót sem, így továbbra is kénytelenek leszünk beengedni a menekülteket” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?