A bevándorlási különadót is bevezették

Budapest. Bekerült az alaptörvénybe, hogy „idegen népesség nem telepíthető be”, hogy az állami szerveknek védeniük kell a keresztény kultúrát, hogy tilos a hajléktalanság, és hogy létre kell hozni a közigazgatási bíróságokat.

Budapest. Bekerült az alaptörvénybe, hogy „idegen népesség nem telepíthető be”, hogy az állami szerveknek védeniük kell a keresztény kultúrát, hogy tilos a hajléktalanság, és hogy létre kell hozni a közigazgatási bíróságokat. A Fidesz–KDNP a Jobbik képviselőinek támogatásával tegnap megszavazta a 7. alkotmány- módosítást és a Stop Soros-törvénycsomagot is.

A Stop Soros-törvény – amit a kormány egy magyar állampolgár személyére írt évek óta tartó, brutális mennyiségű közpénzből folytatott kampánnyal megtolva – börtönnel büntetné azokat a civileket, akik a menekülteken segítenek. Az utóbbi törvény a választási kampány terméke, már jóval a menekültválság tetőpontja után merült fel, és gyakorlatilag a Fidesz egyetlen választási ígérete volt. Orosz mintára Európában Magyarország és Lengyelország kezdte el zaklatni a civil szervezeteket. Bár Soros György ellen 2014 óta folytat kommunikációs háborút az Orbán-kormány, a „Stop Soros!” szlogen nem az ő találmánya, hanem a már megbukott macedón kabineté. Egyébként különösen kegyetlen, hogy a menedékkérők és menekültek előtt a magyar határt lényegében lezáró alaptörvény-módosítást és a nekik segítőket börtönbe juttató Stop Soros-csomag elfogadását pont tegnapra időzítette az Országgyűlés, ugyanis június 20. a menekültek világnapja…

A Fidesz nem várt

A Stop Soros törvénycsomag első változata annyira sebtében összetákoltnak tűnt, hogy az abszurd részletei alapján gumicsontnak is lehetett volna tekinteni, ha nem Orbán kommunikációjáról lett volna szó. A néhány pillanatra összeomló forgatókönyvet egy minden addiginál nagyobb Soros-ellenes kampánnyal igyekeztek egyben tartani, és megígérték, hogy hatalmon maradásuk esetén az első dolguk lesz a Stop Soros törvénycsomag elfogadása. Hiába kérte az európai alkotmányjogi testület, a Velencei Bizottság elnöke, hogy a Parlament halassza el a szavazást, és várja meg az állásfoglalásukat, a Fidesz nem volt hajlandó várni, máris teljesítette a választási ígéretét.

A Fidesz által korábban gránitszilárdságúnak minősített alaptörvény mostani, sorrendben hetedik módosítása számos látszatintézkedéseket tartalmaz, miközben az igazságszolgáltatásnak is keményen nekimegy. Amellett, hogy belekerül az Alaptörvénybe, hogy „Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be”, a kormány korlátozza a gyülekezési jogot is, mert „az állam jogi védelemben részesíti az otthont, annak nyugalma megóvása érdekében”, illetve létrehozzák a közigazgatási bíróságokat is. Az Országos Bírói Hivatalnak egyből világos volt, hogy az új rendszerrel mi a terv: a kényes politikai ügyek kiszervezése egy párhuzamos bírósági rendszerbe, amit aztán a kormányzatból érkező bírákkal töltenek fel.

Bevándorlási különadó

Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt az adócsomagot, amelyben egy teljesen új és szokatlan adónemet is bevezetnének: a 25 százalékos bevándorlási különadót. Az adó kivetésének indoklásában leírják, szerintük vannak bizonyos szervezetek, amelyek a bevándorlást különféle eszközökkel segítik, miattuk pedig több pénzt kell fordítani a közös kasszából határvédelemre. A kormány úgy véli, hogy a „közös teherviselés elvével nem egyeztethető össze”, hogy az egész társadalom viselje azokat a költségeket, amelyeket ezek a szervezetek okoznak a tevékenységükkel, indokolt rájuk különadót kivetni, és legalább részben abból finanszírozni ezeket a többletköltségeket. Az adókötelezettség kiterjed „a Magyarországon zajló bevándorlást segítő tevékenység anyagi támogatására, függetlenül a támogató és a bevándorlást segítő szervezet honosságától”. Mi számít bevándorlást segítő tevékenységnek? A javaslat szerint ide tartoznak a bevándorlás előmozdításával összefüggő médiakampányok, médiaszemináriumok folytatása, az abban való részvétel, továbbá a bevándorlást pozitív színben feltüntető propagandatevékenység, ha ezeket a bevándorlás ösztönzése érdekében végzik. (Index, 444.hu, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?