5:2 – öt tanúvallomás szól Rusnák ellen, kettő mellette

DEMECS PÉTERPozsony. Ha az öt, Dárius Rusnákra nézve terhelő vallomás ellenére sem gyanúsítják meg a rendőrök az államfői iroda osztályvezetőjét, akkor a két magyar nő, akiket a bárban inzultált, hajlandó bűnvádi feljelentést tenni ellene.

DEMECS PÉTER

Pozsony. Ha az öt, Dárius Rusnákra nézve terhelő vallomás ellenére sem gyanúsítják meg a rendőrök az államfői iroda osztályvezetőjét, akkor a két magyar nő, akiket a bárban inzultált, hajlandó bűnvádi feljelentést tenni ellene. Mindketten állítják: nem hagyják, hogy Rusnák azzal a szánalmas kifogással megússza az ügyet, hogy nem ő, hanem a barátja volt agresszív.

A szemtanúk szerint épp ellenkezőleg, a Rusnákkal alkoholizáló férfi volt az, aki megérezte, hogy ebből nagy balhé lehet, többször megpróbálta csillapítani Rusnákot, majd arra is megkérte a két magyar nőt, hogy mielőbb távozzanak a bárból, mert ebből baj lesz. „Miután kihívtuk a rendőrséget, látni lehetett a férfin, hogy megértette, nagy gondba kerülhetnek. Rusnák csak leült az asztalhoz és arrogánsan cigarettázott tovább” – mondta lapunknak a magyar nők egyike, hozzátéve: „Rusnákon és a vele iszogató férfin kívül mindenki a mi verziónkat igazolta. Ez öt egyértelmű és egyhangú vallomás a kettővel szemben”.

Találkozni is akart

Rusnák tegnap azon kívül, hogy a szemtanúk szerint ismét hazudott és megpróbálta másra hárítani a felelősséget, azt is kijelentette, hogy akár elnézést is kérne a két magyar nőtől a történtekért, konkrétan barátja illetlen viselkedéséért. Az egyik bulvárlap újságírója arról tájékoztatta lapunkat, hogy Rusnák hajlandó lenne találkozni a két magyar nővel, hogy ezt személyesen is elmondja nekik.

„Semmi esetre sem fogunk vele találkozni. Ha akar vagy ha úgy érzi, akkor kérjen tőlünk bocsánatot a nyilvánosság előtt, de személyesen nem akarunk vele találkozni” – mondta az érintett magyar hölgy, hozzátéve: ha úgy látnák vagy éreznék, hogy a vizsgálat a terhelő vallomások ellenére sem zárul kedvezően az incidens szenvedő alanyaira nézve, akkor hajlandók bűnvádi feljelentést tenni Rusnák ellen. „Ne gondolja, hogy ennyivel, egy ilyen gusztustalan hazugsággal megússza az egészet” – fűzte hozzá a szemtanú.

Gašparovičék hallgatnak

Az esetről Rusnák nem akar nyilatkozni, titkárnője háromszor is letagadta, hogy az irodájában van, holott értesüléseink szerint minden hívásunkkor ott volt. Mobiltelefonját nem emelte, a tegnap őt hajszoló újságíróknak sem mondott semmi érdemlegeset, bemenekült egy étterembe, majd az ajtóból kiszólt, hogy ő nem köztisztviselő, ezért ne készítsenek róla felvételt és ne kérdezzenek tőle semmi. Hasonlóképpen reagál munkaadója, az elnöki hivatal. Ivan Gašparovič államfő egy szót sem szólt az incidensről, szóvivője, Marek Trubač sem telefonhívásainkra, sem e-maileinkre nem reagál. Kedden azt mondta, csak azután vonnak le következtetéseket, ha a rendőrség is igazolja Rusnák bűnösségét.

Az államfői iroda osztályvezetője tegnap csak a SITA hírügynökség újságírójával állt szóba, neki azt mondta: nem gondolja, hogy a történtekért távoznia kellene hivatalából.

Andrej Kiska megválasztott államfő viszont ennek ellentettjét gondolja. „Ebben az esetben elvárnám, hogy az elnöki iroda alkalmazottja levonja a következtetést a viselkedéséért” – tolmácsolta lapunknak a leendő államfő állásfoglalását Rado Baťo, Kiska tanácsadója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?