2004 a marketing és a népszerűsítés éve lesz

Esztergom. Még egy hónapja sincs, hogy aláírták az Ister-Granum Eurorégió alapító okiratát. A programiroda tegnap kötetlen beszélgetés keretében találkozott a térség újságíróival.

Esztergom. Még egy hónapja sincs, hogy aláírták az Ister-Granum Eurorégió alapító okiratát. A programiroda tegnap kötetlen beszélgetés keretében találkozott a térség újságíróival. A rendezvényen a határ menti kisrégió születését, céljait és együttműködési formáit mutatták be, egyben értékelték az idei évet, és tájékoztattak az Ister-Granum jövő évi rendezvényeiről, aktuális pályázatairól is.

Az Ister-Granum elnevezés a Duna és a Garam latin nevéből adódott. Maga a társulás nem is oly kicsi, hiszen 31 szlovákiai és 44 magyarországi település szerepel az alapító tagok listáján, tervezett földrajzi kiterjedése pedig szlovákiai oldalon egész Zselízig, Farnadig, Ipolyszakállosig nyúlik. Az eurorégióba várják még Csatát, Dunamocsot, Farnadot, Ipolybélt, Ipolypásztót, Ipolyszakállost, Kuralt, Lekért, Lontót, Nagyölvedet, Nyírágót, Oroszkát, Peszektergenyét, Zselízt. Ugyanakkor amint az Ocskay Gyula koordinátor tájékoztatójából kiderült, egyáltalán nem a régi Esztergom vármegye atavisztikus feltámasztásáról van szó, hanem egy olyan, határon átívelő gazdasági-kulturális együttműködésről, amelynek Esztergom a természetes szellemi központja, közlekedési és gazdasági fejlesztések terén pedig a kisrégió Budapest északi kapuja lehet majd az Unión belül. Esztergom és Dorog térsége már most is jelentős munkapiaci felvevőerőt képez, még a szlovákiai oldalról is, a MáriaValéria híd megnyitásával a turizmus is fellendült mind a párkányi, mind pedig az esztergomi oldalon, az EU-csatlakozás után pedig további területeken nyílik lehetőség a közös fejlesztésekre, szolgáltatásokra. Ahogy azt az alapító okiratban leszögezték: a Mária Valéria híd megtapasztalt jótékony hatásainak erősítése, a geopolitikai és összeurópai folyamatok kedvezőbb kihasználása, a két térség közös fejlesztési terveinek összehangolása, projektek, pályázatok megvalósítása, az életszínvonal emelése, az etnikumok közötti békés együttmunkálkodás modellértékű programjának megvalósítása, a közös kultúrtáj értékeinek sokoldalú hasznosítása, nem utolsó sorban pedig a történelem folyamán kialakult természetes térségi kapcsolatok újjáépítése miatt döntöttek az Ister-Granum Eurorégió megalakításáról. Az a tény, hogy a Mária Valéria híd megnyitása óta – már az első évben 2,5 millióan, ill. idén szeptemberig közel hárommillióan keltek át a hídon – még a legoptimistább előrejelzéseket is felülmúlta, s egyértelművé tette a világ felé nyitás szükségességét mindkét részről. Épp ezért például kezdeményezik egy teherhíd megépítését Párkány és Esztergom között, amely egyrészt magyar oldalon a jelenlegi útvonalat tehermentesítené, másrészt Szlovákiában ehhez kapcsolódna az új Léva-Párkány főút – ez a távlati terv Nyitra megye fejlesztési elképzelései közt is szerepel. Mivel ez körülbelül csak 2015-re várható, ezért most a teherkompkikötő és szállítmányozási, logisztikai központ az időszerűbb tennivaló: a pályázat sikeres volt, a létesítményt már építik, a költségek egy részét a Phare-CBC program fedezi. Jövő nyáron az első szállítmányok már átkelhetnek a Dunán. A Suzuki autógyár és az ipari parkok tudják majd nagyszerűen kihasználni ezt a lehetőséget, de a környék vállalkozóinak is előnyükre szolgál majd. A párkányi logisztikai központ felépítése egyúttal egy határ menti vállalkozási-logisztikai övezet alapját is képezi, októberben elkészült az erre vonatkozó megalapozó tanulmány. A gazdasági kapcsolatok fellendítését szolgálja majd az az internetes portál is, amelynek létrehozására tavaly az Ister-Granum sikerrel pályázott, a Széchenyi Terv keretében kaptak támogatást a 42 millió forintos beruházáshoz. Ez a gazdasági portál köti majd össze a régió kis- és középvállalkozásait, nagyvállalatait, munkaerőképzéssel és -közvetítéssel foglalkozó intézményeit. Hasonló honlapja az Ister-Granumba tartozó önkormányzatoknak és nonprofit szervezeteknek is. A Duna menti kerékpárút több szakaszát is kiépítik jövőre Süttő és Dömös között, de használhatóak lesznek a pilisi túrakerékpár-útvonalak is. A regionális borút kiépítésén is dolgoznak, ennek jelentős állomása lesz az immár európai rangú bélai kastély pincészete. A határ mindkét oldalán élőket szolgálja majd a regionális sürgősségi betegellátás megteremtése is: mivel Párkánynak adott az esztergomi kórház szomszédsága, az uniós csatlakozás után akár rendszeresen fogadhatnak felvidéki betegeket, sérülteket, kismamákat. Az esztergomi új mentőállomást már a hídra vezető út közelében alakítják ki, gondolva a párkányi és Párkány környéki páciensekre is. S még néhány elindított Ister-Granum-programról: Lánc-híd – háromdimenziós hálózatépítési modellprogram, célja a határ spiritualizálása, gazdasági internetes portál, önkormányzati és nonprofit portál, a régió saját honlapja, a médiabázis keretében pedig egy kétnyelvű kábeltelevízió beindítása. Az idén megjelenik a térség civil katalógusa , ezt közzéteszik a készülő honlapon is. A Kultúrtáj- program keretében idén májusban elkészült a kisrégió turisztikai fejlesztési koncepciója is. A kidolgozásban a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem és a magyarországi Szent István Egyetem hallgatói is részt vettek. Ez alapján pld. tematikus túraútvonalak szervezhetők, de említhetjük közös információs táblák, kínálati csomagok, kiadványok elkészítését, megjelentetését. A Három Folyó Régiója pedig egy könyvsorozat kiadási programja 4 év alatt 5 kötetet terveznek megjelentetni az Ister-Granum Eurorégióról, föld- és természetrajz, gazdaság és társadalom, régészet és történelem, néprajz, kultúra – tárgykörökben, ezen kívül turistakalauz is piacra kerül, a sorozat arculatterve már kész, jelenleg a budapesti Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól pályáznak a Kultúra és néprajz kötet anyagának digitalizálására, a Nemzeti Kulturális Alaprogramtól pedig a Történelem és régészet kötetének megjelentetéséhez pályáznak anyagiakért. A középtávú fejlesztési tervek közt szerepel egy közös múzeum, könyvtár, utazási iroda, sőt pénzintézet létrehozása is. Az Ister-Granum közgyűlésének, ha úgy tetszik eurorégiós parlamentjének működési szabályzatát a következő két hétben véglegesítik – várhatóan december 15-16-án, Ocskay Gyula tájékoztatása szerint

3 alapszabály-tervezet létezik, valószínűleg 14 fős közös elnökség lesz, 7 magyarországi, 7 szlovákiai taggal, s megalakítják a közös szakbizottságokat is. Az Eurorégió mint határon átívelő kistérségi társulás alapjainak kiépítése lényegében befejeződött, a 2004-es év már a marketing és a népszerűsítés éve lesz, hogy az együttműködés előnyeit a köztudatban is erősítsük, nem mellékesen a regionális azonosságtudaot is fejlesztve- állapította meg az irodavezető. Az Ister-Granum jövőre is megrendezi a Vár a színhely című regionális színjátszó fesztivált, az EU-csatlakozáshoz időzítve pedig az országúti kerékpáros körversenyt szervez Magyar Nagydíj néven április 30-május 2 között. Nyáron pedig ismét lesz Ister-Granum Népművészeti Fesztivál. Az Ister-Granum a svéd-finn Provincia Bothniensis régióval írt alá együttműködési keretmegállapodást, a közeljövőben pedig a német-lengyel határon fekvő Pro Europa Viadrina Eurorégióval is sor kerül hasonló egyezmény megkötésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?