Vízum nélkül Nagy-Britanniába

Pozsony. Megszűnik a vízumkényszer Nagy-Britannia és Szlovákia között, így jövő csütörtöktől a szlovák állampolgárok is szabadon utazhatnak Angliába és Észak-ĺrországba. Az ír igazságügyi minisztérium már jelezte, hogy hamarosan ĺrország is követi Nagy-Britannia példáját.

Pozsony. Megszűnik a vízumkényszer Nagy-Britannia és Szlovákia között, így jövő csütörtöktől a szlovák állampolgárok is szabadon utazhatnak Angliába és Észak-ĺrországba. Az ír igazságügyi minisztérium már jelezte, hogy hamarosan ĺrország is követi Nagy-Britannia példáját. Ric Todd, a pozsonyi brit nagykövet tegnap kijelentette, „megoldódtak a menekültrendszerrel kapcsolatos visszaélésekből származó problémák, ezért a vízumrendszer szükségtelenné vált.” Hozzátette, Nagy-Britannia ezentúl sem fogja tolerálni a rendszer kiskapuit kihasználni igyekvők magatartását, így a brit hatóságok megtagadhatják ezen személyek beutazását a szigetországba.

Wendy Roebuck, a brit nagykövetség politikai ügyekért felelős tanácsosa az Új Szónak elmondta, az elmúlt 3-4 évben jelentősen csökkent a menekültstátust kérő szlovák állampolgárok száma, a vízumkényszer bevezetése óta évente alig néhány tucatnyian kértek menedékjogot, évente 5-6 kérvényt bíráltak el pozitívan. „Az Egyesült Királyságban szinte lehetetlen menekültstátust kapni, hacsak a kérvényező nem egy háború sújtotta országból érkezik” – tette hozzá lapunk megkeresésére Wendy Roebuck.

Nagy-Britannia 1998. október 8-án vezette be a vízumkényszert a szlovák állampolgárokkal szemben, hogy útját állja az angliai menedékjoggal visszaélni szándékozók menekülthullámnak. A döntést megelőző hetekben 448 szlovákiai roma kért menekültstátust Londontól.

A vízumkényszerről szóló összeállításunkat a 3. oldalon olvashatják. (jéel, s, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?