Tandíj tíz hónap múlva

Pozsony. Visszavonják a parlamentből az egyetemi tandíjak bevezetéséről szóló törvény tervezetét. A kormány erről tegnapi, rendkívüli ülésén döntött a koalíciós partnerek hétfői tanácskozásán született egyezség alapján.

A parlamentben a héten tartották volna a dokumentum első olvasatú vitáját. A kormány döntését főként a szociális ösztöndíjra jogosult hallgatók alacsonyra tervezett aránya indokolta, tájékoztatott Szigeti László, az oktatási tárca államtitkára.

Az eredeti elképzelés szerint az egyetemisták csupán 30 százaléka kaphatott volna ilyen ösztöndíjat, a koalíciós partnerek azonban belátták: legalább 50 százalékra kell emelni a támogatásra jogosult hallgatók arányát. Szigeti közölte, legkésőbb májusban a kormány elé terjesztik az átdolgozott jogszabályjavaslatot. A Magyar Koalíció Pártja már egy korábbi sajtótájékoztatóján jelezte, szükségesnek tartja a szociális ösztöndíjra jogosult egyetemisták körének bővítését. Kilátásba helyezte továbbá, hogy ellenkező esetben komolyan fontolóra veszi, támogatja-e a kormány most visszavont javaslatát. Az MKP egyebek mellett azt szeretné elérni, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű hallgatókon kívül a középréteghez tartozó egyetemisták egy része is igényt tarthasson szociális ösztöndíjra. „A pénzügyi tárca a munka-, szociális és családügyi, valamint az oktatási minisztériummal közösen a közeljövőben dönt a jogosultsági szint emeléséhez szükséges anyagi fedezet előteremtéséről. Egyelőre nem tudni, honnan lesz rá pénz” – közölte az oktatási államtitkár. Szigeti szerint elképzelhető, hogy a kormány tegnapi döntése miatt csak 2005 januárjától vezetnék be a tandíjrendszert.

A Diáktanács üdvözölte a kormány tegnapi döntését, azonban továbbra is fenntartja a hallgatók körében korábban bejelentett sztrájkkészültséget. Felhívásukhoz tíz felsőoktatási intézmény diáksága csatlakozott. Jobboldali ifjúsági szervezetek, köztük a fiatal kereszténydemokraták jelenlegi formájában is elfogadhatónak tartják a tandíjrendszer bevezetéséről szóló jogszabály javaslatát. Egyben bírálják a Diáktanácsot, hogy a költségtérítéses felsőoktatással kapcsolatban feleslegesen kelt pánikot a hallgatók körében. Véleményük szerint elengedhetetlen az egyetemi tandíjak bevezetése. (ervé, t)

Fronc nem volt jelen a rendkívüli ülésen

Pozsony. Martin Fronc, az oktatási tárca vezetője nem vett részt a kormány rendkívüli ülésén; távolmaradásával kapcsolatban elmondta, nem akart olyan javaslat előterjesztésében közreműködni, amelylyel nem ért egyet. Szerinte elképzelhető, hogy a koalíciós tanács a Szabad Fórum korábbi kijelentése miatt döntött a tervezet visszavonásáról. Šimkóék jelenlegi formájában nem támogatják a tandíjakról szóló javaslatot. Fronc továbbra is kitart a költségtérítéses felsőoktatás bevezetése mellett; esetleges lemondását nem fontolgatja. (s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?