Szabadlábra kerülhetnek a vádlottak

Pozsony. A tervekkel ellentétben kedden nem folytatódik a Pápay-gyilkosság állítólagos elkövetőinek és előkészítőinek pere, tudtuk meg az igazságügyi minisztérium sajtóosztályán. A 2003 szeptembere óta tartó perben öten ülnek a vádlottak padján. Az R. testvéreket, Csabát és Szilárdot, valamint Sz.

Pozsony. A tervekkel ellentétben kedden nem folytatódik a Pápay-gyilkosság állítólagos elkövetőinek és előkészítőinek pere, tudtuk meg az igazságügyi minisztérium sajtóosztályán. A 2003 szeptembere óta tartó perben öten ülnek a vádlottak padján. Az R. testvéreket, Csabát és Szilárdot, valamint Sz. Árpádot a brutális cselekmény elkövetésével vádolják. V. Richárdnak és R. Andrásnak pedig a mészárlás előkészítésében való részvételért kell felelnie. Az Európa legnagyobb alvilági leszámolásának körülményeit feltárni hivatott per 2003 szeptemberében kezdődött. A nyolcnaposra tervezett novemberi tárgyalássorozat azonban négy nap után félbeszakadt, mivel az egyik vádlott védője, Weisz Julianna megbetegedett. ĺgy Pavol Sládok, a Nagyszombati Kerületi Bíróság tanácsvezető bírója meghatározatlan időre elnapolta a pert. Az eljárást március elsején sem tudták folytatni, mivel R. Szilárd bejelentette, megingott bizalma védőjében, Svetozár Chabadában. Az ugyanis nem értett egyet azzal, hogy védence korrupcióval gyanúsította meg Jaroslav Spišiak bűnügyi főigazgatót. Mivel Sládok szerint a tárgyalásnak ebben a szakaszában feltétlenül szükséges, hogy a vádlottaknak legyen védőjük, egy hónapot adott R. Szilárdnak, hogy biztosítson magának új jogi képviselőt, a tárgyalást pedig május 18-ra napolta el. A Legfelsőbb Bíróság április 7-i döntésével azonban – eljárásbeli hibák miatt – elvette az ügyet Sládok tanácsától, és új bírói testületre bízta. Mivel a vádirat áttanulmányozása hosszú időt vesz igénybe, a tárgyalásra jövő héten nem fog sor kerülni. A bíróság tehát szeptember 24-ig vélhetően nem tud ítéletet hirdetni. Ekkor pedig az öt éve vizsgálati fogságban levő Sz. Árpád szabadlábra kerül, majd később a többi vádlott is. (kcr)

Szabadlábon van az értelmi szerző

Dunaszerdahely. Az Európa legnagyobb alvilági leszámolásának tartott tömeggyilkosság 1999. március 25-én történt a dunaszerdahelyi Fontána bár emeletén. A szórakozóhelyre három, álarcot viselő férfi rontott be, a vendégeket és a pincéreket a földre parancsolták, majd ketten az emeletre mentek, ahol a kártyázó Pápay-klánra AK 47-es gépkarabélyaikból 113 lövést adtak le. Pápay Tibor, Varga Norbert, Cseh Erik, Cseh Zoltán, Sárközi Róbert, Ábrahám Pál, Rosa Péter, Csóka István, Kardos Tibor és Godány Zoltán a helyszínen életét vesztette, bár egyikük még élt, mikor a rendőrség megérkezett. A gyilkosság értelmi szerzőjének tartott Sátor Lajos azóta is szabadlábon van, ismeretlen helyen tartózkodik. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?