Az 1849-es tavaszi csoda

A téli válság

1848 tavasza alapjaiban rengette meg a Habsburg Birodalmat, de a forradalmi hullám elültével a konszolidálódott hatalom sorra vonta vissza az akkor tett engedményeket. A Magyarország elleni első támadás 1848 szeptemberében még sikertelen volt, de Windisch-Grätz herceg decemberben már alig egy hónap alatt elfoglalta a fővárost, Pest-Budát, a vele szembenálló erőket pedig egyszerűen elsöpörte. A kormányzat a képviselőházzal együtt Debrecenbe menekült, és az Erdélyben állomásozó csapatok kivételével minden rendelkezésre álló haderőt a Tisza mögé rendelt, hogy ott készüljön fel a további ellenállásra.

A helyzet válságos volt, mert a sík vidéken fekvő Debrecen természeti akadályok és megfelelő védművek híján alkalmatlan volt a védekezésre, az odarendelt honvédcsapatok pedig még messze jártak. Ha a túlerőben lévő császári fősereg 1849 januárjában tovább nyomul előre, könnyedén leverhette volna az ellenállást, de a folytatás elmaradt. Az osztrák főparancsnok ugyanis a könnyű győzelmek láttán abba az illúzióba ringatta magát, hogy a háborúnak gyakorlatilag vége, a lázadók előbb-utóbb úgyis megadják magukat. Előrenyomulás helyett inkább az észak felé vonuló Görgeit üldözte nagyobb erőkkel, míg keleti irányba csak kisebb kontingenst küldött, amit a Perczel Mór vezette utóvéd visszavert.

A tavaszi fordulat

Windisch-Grätz késlekedésének köszönhetően a magyar vezetés időt nyert, és februárra a helyzet kezdett javulni. A Görgei vezette feldunai hadtest a bányavárosokon, a Szepességen és Sároson keresztül eljutott a Tisza menti gyülekezőhelyre, ahova szintén megérkeztek a Bánságból és Bácskából odarendelt erők. Sikerült megakadályozni a császári sereg Tiszán való átkelését is, így elmaradt a Debrecen elleni közvetlen támadás. Az erdélyi hadak főparancsnoka, Bem tábornok pedig márciusra visszafoglalta az országrészt, így a kormányzat és a támadásra készülő honvédsereg kelet felől szintén biztosítva volt.

Márciusra a Tisza mögött összpontosított magyar haderő is kezdett összerázódni. Bár a Kápolnánál vívott első nagy ütközet még vereséggel végződött, de a korábbi példákkal ellentétben a katonák már nem futamodtak meg egy-két lövés után, hanem tisztességgel helytálltak. Március 5-én Szolnoknál pedig már magyar győzelem született, amiben az emberi tényező is nagyban közrejátszott. Az egyik kartácstűzbe került zászlóaljat például a parancsnoka vissza akarta vonni, de a részeg dobos visszavonulás helyett támadásra adott jelet, mire a honvédek egy fergeteges rohammal elfoglalták az ellenséges ágyúállást. Egy másik egység vértesekkel akadt össze, mire a honvédek rájuk rohantak és elkergették a meglepett lovasokat, míg a lengyel ulánusok és magyar huszárok az osztrák utóvédet alkotó dragonyosokkal tették ugyanezt. Az ütközetet követően a császári hadvezetés valósággal pánikba esett a honvédsereg harci értékét és kedvét látva.

A fővezéri poszt betöltése komoly gondokat okozott a magyar kormányzatnak, így a támadás csak április elején indulhatott meg. Kossuth két sikertelen próbálkozás után végül Görgei Artúrt nevezte ki, aki be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, akárcsak a hadtestparancsokok, Klapka György, Aulich Lajos, Damjanich János vagy Gáspár András. A haditerv szerint az egyik hadtest Hatvannál elterelő támadást indít, míg a másik három Gödöllőnél az osztrákok hátába kerül és bekeríti őket. A mintegy negyvenezer főnyi honvédsereg ugyan mind a létszámát, mind a tüzérségét tekintve hátrányban volt, de a kiváló magyar hadvezetés, a katonák helytállása és az ellenséges fővezér hibái kiegyenlítették ezt a különbséget.

Az első összecsapásra április 2-án, Hatvannál került sor. A csata előtt az osztrák parancsnok, Schlik tábornok egy kis „magyar nyúlvadászatra” hívta a tisztjeit, de ezen a napon a nyulak kergették meg a vadászokat. A következő összecsapás április 4-én, Tápióbicskénél volt, ahol újabb magyar győzelem született. A csata során zajlott a csiliznyáradi származású huszárőrnagy, Szini Sebő Alajos és egy császári tiszt párviadala: Jókai később róluk mintázta Baradlay Richárd és Palvicz Ottó alakját A kőszívű ember fiai című regényében. Az ellenfelek a valóságban is kétszer csaptak össze, de a magyar tisztnek csak a keze sebesült meg, míg ő halálos csapást mért ellenfele fejére. Április 6-án Isaszegnél már a főerők csaptak össze. A csata számunkra rosszul indult. Klapka tábornok hadtestét visszaszorították, ám a harctéren hirtelen megjelenő Görgei hamar ráncba szedte a megzavarodott tábornokot, személyes jelenlétével pedig felvillanyozta a hátráló katonákat. Este hétre megérkezett Aulich hadteste is, az osztrák sereg pedig két óra múlva visszavonult, bár a tervezett bekerítés a győzelem ellenére sem sikerült.

A sorozatos vereségek miatt az uralkodó leváltotta a főparancsnokot, Windisch-Grätz herceget, de a személycsere sem sokat segített. Vácnál és Nagysallónál újabb magyar győzelmek születtek, majd a honvédsereg a körülzárt Komárom felmentésére indult. Először az ostromzárat törte át, majd áprilisi 26-án, még napfelkelte előtt átkelt a Duna déli partjára, ahol újabb vereséget mért az ellenségre.

Közben a politikában is nagy változások történtek. Az uralkodó, Ferenc József még március elején egy új alkotmányt adott ki, mely Magyarországot a birodalom egyik tartományává süllyesztette. A magyar országgyűlés válaszul április 14-én, a debreceni Nagytemplomban tartott ülésén kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották, míg az államformáról nem született döntés.

A főváros felszabadítása

A komáromi győzelem után el kellett dönteni, hogy a győztes honvédsereg a menekülő ellenséget üldözve Bécs ellen vonuljon, vagy pedig az ország fővárosát, Pest-Budát szabadítsa fel. A súlyos lőszerhiány és a császárváros alatt állomásozó, mintegy kétszeres túlerőben lévő ellenség miatt a honvédsereg végül Buda alá vonult. Közrejátszott a döntésben az is, hogy a főváros felszabadítása a magyar állam nemzetközi elismertetése szempontjából alapvető jelentőséggel bírt.

Május 4-én Görgei megadásra szólította fel a vár parancsnokát, Hentzi tábornokot, aki erről hallani sem akart. A magyar hadvezér felajánlotta, hogy Pest felől nem fog támadni, cserébe viszont a város megkímélését kérte, míg annak bombázása esetén a védők kivégezését ígérte. Hentzi válaszul Pest lövetését és a Lánchíd felrobbantását helyezte kilátásba, ha ellenfele megkezdi a vár ostromát, fenyegetését pedig még aznap be is váltotta. A város terrorbombázása komoly emberi és anyagi áldozatokkal járt, ekkor pusztult el egyebek mellett a Duna-sor klasszicista stílusú palotasora is.

Az ostromot irányító Görgei hamar rájött, hogy a vár gyors elfoglalására nincs remény, ezért ostromágyúkat kért Komáromból. A Budára küldött lövegek május 16-án kezdték meg a tüzelést, és rövidesen rést ütöttek a falon.

A döntő roham május 21-én, hajnali háromkor indult meg, a vár pedig reggel hét órakor már magyar kézen volt. A fogságba esett Hentzit súlyos sebesülése ellenére azonnal letartóztatták. A szemtanúk szerint a volt várparancsnok ekkor már valósággal rettegett, nehogy Görgei Pest bombázása miatt felakasztassa, de másnap hajnalban bekövetkezett halála megakadályozta a felelősségre vonását.

Hentzi a Lánchidat is fel akarta robbantani, de az építést irányító mérnök, Adam Clark ezt megakadályozta. Az osztrákok a hídpillérek lánckamráiba szándékoztak puskaport helyezni, hogy a pusztítás minél nagyobb legyen. A talajvíz azonban rendszeresen beszivárgott ezekbe az üregekbe, ezért Clark tönkretette a víztelenítéshez használt szivattyúkat, így a robbantásra szánt puskapor elázott. A töltet végül jobb híján a híd pallóira került, ahol jóval kisebb rombolásra volt képes. Az ostrom végén egy császári tiszt ugyan megpróbálkozott a robbantással, de a detonáció őt ölte meg, míg a hídban csak kisebb károk keletkeztek.

Május végére az ország legnagyobb része felszabadult, mindössze az Erdélyi-érchegység, a Titeli-fennsík, valamint néhány vár, így Gyulafehérvár, Arad, Temesvár és Pozsony maradt ellenséges kézen. Május 30-án a képviselőház határozatot hozott a Pestre való visszatérésről, június 5-én pedig a kormány diadalmenetben vonult be a visszafoglalt fővárosba.

A tavaszi hadjárat a kortársak számára egyfajta csoda volt, ami méltán vívta ki a világ elismerését. A korabeli hadviselés szabályai ugyanis azzal számoltak, hogy egy sikeres hadjárathoz két-háromszoros túlerő kell, itt pedig éppen az ellenkezőjéről volt szó. Az alig pár hónap alatt létrehozott honvédsereg egy európai nagyhatalom nagyobb létszámú, jobban felszerelt, komoly harci tapasztalatokkal rendelkező hadseregét győzte le, így ezt a másfél hónapos diadalmenetet méltán tekinthetjük a magyar történelem egyik legsikeresebb hadműveletének.

Vesztróczy Zsolt