Sokkoló és veszélyes

Pozsony. Kisebb helyesírási és stilisztikai hibáktól eltekintve a miniszterelnök tegnap nyilvánosságra hozott nyári vallomása megegyezik az eredeti szöveggel, erősítette meg az anyag kiszivárgását vizsgáló ügyész.

A vallomásban említett Ján Mojžišt, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatóját sokkolta a dokumentum, Miloš Žiak veszélyesnek tartja a miniszterelnököt, Szigeti László pedig cáfolta, hogy Žiakkal kapcsolatban valaha is a Moszad neve felmerült volna. A miniszterelnök vallomása szerint a Kalligram Kiadó igazgatóján keresztül Miloš Žiak vállalkozó azt üzente a kormányfőnek, hogy a Moszad embere, amiből Dzurinda arra következtetett: Žiak így akarta őt megfélemlíteni. „Mintegy másfél éve, egy közösen elköltött vacsorán valóban szóba jött Miloš Žiak neve. Akkor annyit mondtam Dzurinda miniszterelnök úrnak, hogy Milošnak, aki 1989-től jó barátom, s mellesleg a Kalligram Könyvkiadó háziszerzője, kimagaslóan jó kapcsolatai vannak az izraeli intézményekkel, olyannyira, hogy már-már belső embernek számít” – közölte lapunkkal Szigeti László. Žiak szerint nehéz nyilatkozni Dzurinda állításairól, mert a kormányfő büntetlenséget biztosított magának: nem lehet hamis tanúzással vádolni, mert beazonosíthatatlan forrásokra hivatkozik. „Dzu-rinda mérnök úr irántam érzett ellenszenve példátlan. Az, aki annyira mélyre süllyed, hogy hazudik, és aki szerint nemcsak gazdasági konkurenseimet állítom félre, hanem a kényelmetlen emberektől is megszabadulok, pénzért és hiúságból bármire képes” – szögezte le Žiak, aki szerint a vallomásból egyértelműen kitűnik: Dzurinda közveszélyes. A zsidó származású vállalkozó szerint ha valaki bekapcsolódik egy átlátható közbeszerzési versenybe, van esélye a sikerre, viszont ha nem tartozik Dzurinda emberei közé, abban a pillanatban a „mérnök úr” mindent elkövet, hogy az ilyen személyt államellenes elemnek minősíthesse. Mojžiš az Új Szónak leszögezte: sokkolta őt Dzurinda vallomása. „Jogi képviselőmmel elemezzük, milyen lehetőségeim vannak, hogy megvédhessem a nevemet. Ezért egyelőre nem kommentálom a vallomást” – mondta érdeklődésünkre, majd annyit még hozzátett: a tartalom és a forma egyaránt meghökkentette. Martin Maruška kormányszóvivőt nyugtalanítja, hogy a sajtó „illegális módszereket” alkalmaz azáltal, hogy nyilvánosságra hozza polgárok tanúvallomásait. Milan Hanzel megerősítette: vizsgálat indult titkos információk kiszivárogtatása miatt. Az ügyet felügyelő ügyész elárulta: a megjelent szöveg nem fénymásolat, viszont a helyesírási és stilisztikai hibáktól eltekintve megegyezik az eredeti vallomással. Kiderült az is, hogy legalább egy olyan személy kezében is megfordult a dokumentum, aki nem a büntető szerveket képviseli. Hanzel nem hiszi, hogy sikerül leleplezni a bűnöst. A főügyész szerint hallatlan, hogy az interneten, majd pedig a SME napilapban megjelent Dzurindának a titkos csoporttal kapcsolatos tanúvallomása. A belügyminisztérium és a titkos csoport áktáját felügyelő Ján Bernát speciális ügyész határozottan elutasították, hogy ők hozták nyilvánosságra a szöveget. (sza, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?