Megnyílik az északi front

Kuvaitváros/Bagdad/Washington/London/Prága. Az északi front megnyitására irányuló amerikai stratégia részeként mintegy ezer amerikai légideszantost dobtak le a tegnapra virradó éjszaka az iraki Kurdisztánban. A szövetséges haderő folytatta az előrenyomulást Bagdad felé, miután lecsendesedett a szerda óta tomboló homokvihar.

Ebédszünet az iraki sivatagban(TASR/AP-felvétel) Miközben Szaddám Huszein iraki elnök tegnap este a Baasz Párt vezetőivel találkozott, akik megfogadták, hogy a lehető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenségnek, Camp Davidben George Bush és Tony Blair nyilatkozott a sajtónak. Az amerikai elnök szerint a háború annyi ideig fog tartani, amennyi a győzelem kivívásához szükséges. A brit miniszterelnök szerint nem az a fontos, hogy meddig tart a munka, hanem az, hogy elvégezzék. Mindketten felszólították a BT-t, hogy haladéktalanul újítsa fel az iraki olajat élelmiszerért programot. Lényeges állásfoglalást tett közzé az amerikai védelmi miniszter is. Donald Rumsfeld bejelentette, hogy nem lesz tűzszünet az iraki háborúban.

Évtizedek óta a legnagyobb ejtőernyős akciót hajtották végre a tegnapra virradó éjszaka az amerikai deszantosok. Elfoglaltak egy repülőteret, hogy előkészítsék a terepet harckocsik és Bradley típusú páncélozott szállító járművek biztonságos odaszállítására. Nyilván az északról induló szárazföldi támadás előkészítését szolgálták azok a tegnapi légicsapások is, amelyek Moszult, Kirkukot és Csamcsamált sújtották. Ugyanakkor Irak hatvanezer katonát összpontosított az ország északi részén, a várható amerikai–brit támadás visszaverésére. Ezt az abu dzabi televízió jelentette. A hatvanezer katona két iraki gépesített lövész hadtestet, azon belül összesen tíz hadosztályt jelent. Brit katonai források érdekes módon azt közölték, az északi front megnyitására való törekvés fő célja inkább a kurd vonalak megerősítése, mintsem egy Bagdad elleni észak felől indítandó támadás. Egyébként észak-iraki kurd harcosok tegnap a frontvonalat áttörve behatoltak az irakiak által ellenőrzött területre.

CIVIL ÁLDOZATOK BAGDADBAN

Hírügynökségi jelentések szerint a javuló időjárás eredményeként a szövetséges csapatok gyorsabban haladnak Bagdad felé, erőiket a várostól 80 kilométerre akarják öszszevonni. A légierő Bagdad és az iraki elit csapatok, a Köztársasági Gárda állásai elleni csapásokkal készíti elő a támadást, tegnap több hullámban bombázta az iraki fővárost. A Reuters helyszíni tudósítói szerint több nagy erejű robbanássorozat rázta meg Bagdad központját, valamint a fővárostól délre és nyugatra lévő körzeteket. A koradélutáni órákban a város déli részén találat ért egy lakótömböt, hírügynökségek sok civil halottról és sebesültről írtak pontos számot senki sem közölt. A fővárostól délre lévő Nedzsef és Kerbela városokat szintén több halálos áldozatot és sebesültet követelő bombatámadások érték. Az al-Dzsazíra katari televízió tudósítása szerint Bászrát is folyamatosan és hevesen támadták a levegőből.

TVRDĺK A FURCSA TÜNETEKRŐL

Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter szerint a cseh–szlovák vegyvédelmi egység katonái már eddig is több alkalommal segítettek a kuvaiti hatóságoknak megvizsgálni, hogy az állam területére becsapódó iraki rakéták nem tartalmaztak-e vegyi vagy biológiai töltetet. Tvrdík elmondta: eddig még egyszer sem volt pozitív a vizsgálat eredménye, de egy tegnap délelőtt becsapódott Scud rakétánál furcsa tüneteket észleltek a vegyvédelmisek, ezért a rakétarepeszeket ismételten megvizsgálják. Dušan Lupuljev, a cseh–szlovák vegyvédelmi egység parancsnoka úgy fogalmazott, hogy nem lehet kizárni a vegyi töltetet, de szükség van még további vizsgálatokra. Geoff Hoon brit védelmi miniszter tegnap azt mondta, bizonyítékaik vannak arra, hogy az iraki rezsim kész tömegpusztító fegyverek bevetésére. Iraki hadifoglyok arról számoltak be, hogy a délre vezényelt iraki hadosztályoknak vegyvédelmi öltözetet osztottak ki. Az elmúlt napokban a brit hadsereg is jelentős felfedezésekről számolt be, amelyek ezt támasztják alá. Sir Michael Boyce tengernagy, a brit vezérkar főnöke filmfelvétellel is bizonyította, hogy brit katonák találtak ilyen felszerelést az irakiak által feladott katonai létesítmények egyikében.

TÉVEDTEK EGY ORSZÁGOT

Tévedésből Iránban ért földet egy Irak déli részébe küldött amerikai– brit deszantalakulat. Az ejtőernyősök az Irakkal szomszédos Huzisztán tartományban értek földet a kuvaiti hírügynökség szerint. A jelentés nem szólt arról, hogy a deszantosok milyen fogadtatásban részesültek.

Több tucat sebesültje volt tegnap annak a tűzpárbajnak, amelyet amerikai katonák egymással vívtak a dél-iraki Násziríja térségében. Erről egy, az amerikai egységekkel tartó francia újságíró számolt be. Jelentése szerint aknavetőkkel és más tüzérségi fegyverekkel lőtték a tengerészgyalogosok helyi főhadiszállását is. Amerikai tisztek megerősítették: 37 katona sebesült meg, köztük háromnak válságos, kettőnek súlyos az állapota. A parancsnokságon lévő tengerészgyalogosok viszonozták a tüzet. A bázison hat szétroncsolt jármű viselte a tűzpárbaj nyomait. Az nem ismeretes, mi volt az oka az amerikai–amerikai összecsapásnak.

Heves harcok voltak asz-Szamavánál, 150 km-re délre Bagdadtól, az Eufrátesz jobb partján. Az irakiak megtámadták a város melletti országúton haladó utánpótlást szállító amerikai konvojt. Az amerikai erők nem akarják elfoglalni a várost, csupán az utat kívánják biztosítani. Hasonlóan fontos a szövetségeseknek a Bagdadtól 300 kilométerre délre fekvő Násziríja mellett húzódó útvonalak ellenőrzése is, amelyekért szintén kemény küzdelmek folynak.

A Pentagon tegnapi adatai szerint az USA eddig 24 katonát veszített, a brit hadseregnek 22 halottja van. Az áldozatok közül 19-en harc közben estek el, öten balesetben. A brit katonák közül csak ketten vesztették életüket a harcmezőn. A többség „baráti tűz” alá kerülve, amerikai lövedéktől halt meg. A Pentagon adataival szemben Irak moszkvai nagykövete tegnap azt állította, hogy a brit és amerikai csapatok nagy veszteségeket szenvedtek, s csak az utóbbi két napban több mint ötszáz amerikai és brit katona halt meg Bászránál. A szövetségesek közlése szerint kedden és szerdán 500 iraki katona esett el, a fogságba kerültek száma meghaladja a 3500-at. Az iraki polgári lakosság körében eddig 350 halálos áldozatuk van a harcoknak, a sebesültek száma pedig 3650. További híreink a 3. és 4. oldalon. (m, o, t, ú)

Cseh és szlovák kommandósok Kuvaitba

Prága. Cseh és szlovák kommandó – 16 cseh és 4 szlovák katona – indult tegnap Kuvaitba, hogy megerősítse a közös vegyvédelmi egység őrzését. Ezt Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter jelentette be tegnap. „A jelenlegi helyzetben nem zárható ki terrorista akció az egység ellen, ezért szükségesnek tartjuk a védelem megerősítését” – mondta Tvrdík. A Kuvaitban állomásozó cseh–szlovák vegyvédelmi egységnek 400 tagja van. A nemzeti parlamentek felhatalmazása alapján csak humanitárius, védelmi akciókban vehetnek részt abban az esetben, ha a térségben valaki vegyi vagy biológiai fegyvereket alkalmazna. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?