Mečiarnak be kell vallania vagyonát

Pozsony. Akárcsak a többi képviselő, Vladimír Mečiar is köteles vagyonnyilatkozatot tenni. Ezt az összeférhetetlenségi törvény értelmében a képviselői eskütételt követő egy hónapon belül kell benyújtani.

Pozsony. Akárcsak a többi képviselő, Vladimír Mečiar is köteles vagyonnyilatkozatot tenni. Ezt az összeférhetetlenségi törvény értelmében a képviselői eskütételt követő egy hónapon belül kell benyújtani. Mečiar már közölte, nem mond le a mandátumáról, mint tette négy évvel ezelőtt a volt titkosszolgálati igazgató, Ivan Lexa javára. A vagyonnyilatkozatban a képviselőnek fel kell tüntetnie, hogy a megválasztása előtti naptári évben mekkora volt a bevétele abból a tevékenységből, amit folytatni kíván. Megbízatási ideje alatt köteles 15 napon belül jelentést tenni minden olyan ajándékról, amit nem rokontól kapott. Az összeférhetetlenséget külön parlamenti bizottság vizsgálja, amelyben az egyes pártok súlyuknak megfelelő képviselettel rendelkeznek. Ha a bizottság úgy dönt, hogy a képviselő más tevékenysége nem fér meg a törvényhozóival, s ezt a határozatot a plénum is megerősíti, az illetőt akár a mandátumától is megfoszthatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?