Korlátok a képviselőknek

Pozsony. Ismét megpróbálja szűkíteni a parlamenti képviselők mentelmi jogát az igazságügyi minisztérium. Bár a törvényhozás már többször elvetette az elképzelést, sőt legutóbb csírájában, még az első olvasatban elfojtotta a kezdeményezést, Daniel Lipšic hamarosan tesz még egy kísérletet az immunitás korlátozására – árulta el lapunknak Richard Fides, a tárcavezető szóvivője.

„Ezúttal két részben terjesztjük elő a dolgot: különválasztjuk a mentelmi jog korlátozását a számvevőszék jogköreinek bővítésétől” – magyarázta érdeklődésünkre Fides. Korábban ugyanis a kettő egy tervezetben szerepelt. Mindkettő kényes téma, s arra sincs igazán politikai akarat, hogy a számvevőszék ellenőrizhesse az önkormányzatok gazdálkodását. Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke ez ellen többször tiltakozott. Az immunitás szűkítését pedig eddig sem képviselői indítvány, sem kormánytervezet formájában nem voltak hajlandók megszavazni a honatyák, ellenben a mentelmi jog bővítésére márciusban – jelentős többséggel, 115 igennel – szemrebbenés nélkül rábólintottak. Azelőtt ha egy honatya rágalmazott valakit, például a roma vagy a magyar kisebbséget sértegette, kijelentései fajgyűlöletet szítottak, polgári peres eljárás keretében a sértett erkölcsi kártérítést követelhetett. Ján Drgonecnek, az alkotmányjogi bizottság elnökének kezdeményezésére ez a lehetőség megszűnt, és a honatyákat kijelentéseik miatt már egyáltalán nem lehet felelősségre vonni. Daniel Lipšic igazságügyi miniszter ezt felháborítónak tartja, hiszen a koalíció nem az immunitás bővítését, hanem szűkítését ígérte, sőt ez utóbbira a kormányprogramban kötelezte magát.

A tervezeten ismét Ján Hrubala, a Korrupcióellenes Hivatal vezetője dolgozik. „A lényeg: az immunitás csak a parlamentben tett kijelentésekre, ám a szokványos bűncselekményekre nem vonatkozna” – részletezte érdeklődésünkre Hrubala. Azaz ha egy képviselő részegen vezet, elgázol valakit, bankot rabol, gyilkol, vagy egyéb bűncselekményt követ el, ugyanúgy felelősségre vonható lenne, mint bárki más. A parlament beleegyezése nélkül is azonnal eljárást lehetne ellene indítani. Hrubala nem akart arról spekulálni, ezúttal milyen lesz a tervezet fogadtatása, s a képviselők eddigi magatartását sem kívánta minősíteni, mondván: ő csak egy hivatalnok, aki igyekszik harcolni a korrupció ellen, s mindent megtesz a kormányprogram teljesítése és a törvény előtti valódi egyenlőség biztosítása érdekében.

A tervezetet a jövő év elején terjesztheti elő az igazságügyi miniszter, ugyanis a parlament júliusban utasította el az előző javaslatot, és hasonló tervezettel csak hat hónap elteltével, azaz leghamarább januárban lehet újból előállni. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?