Ki választhatja a kétpilléres nyugdíjrendszert?

Martin Danko, a szociális minisztérium szóvivője:Bárki. Viszont azok, akik nyugdíjaztatásuk előtt nem takarékoskodnak legalább 10 évig, nem juthatnak majd hozzá a magánnyugdíjpénztárban vezetett számlájukon lévő összeghez.

Martin Danko, a szociális minisztérium szóvivője:Bárki. Viszont azok, akik nyugdíjaztatásuk előtt nem takarékoskodnak legalább 10 évig, nem juthatnak majd hozzá a magánnyugdíjpénztárban vezetett számlájukon lévő összeghez.

Eredetileg az ő megtakarításuk is a Szociális Biztosítóban vezetett számlájukra került volna, s olyan nyugdíjat kaptak volna, mint azok, akik az egypilléres rendszerben maradnak. Miért változott meg ez, s mi lesz azok pénzével, akik 10 évnél rövidebb ideig spóroltak?

A magánnyugdíjpénztárba befizetett összeg a biztosított vagyonát képezi, így a Szociális Biztosítóba való befizetése tulajdonképpen a megtakarítás államosítása lenne. Ezzel a rendelkezéssel azt is el szeretné érni a törvényalkotó, hogy az emberek felelősségteljesen mérlegeljék, valóban be akarnak-e kapcsolódni a kétpilléres rendszerbe. A Szociális Biztosítóban ugyanis a nyugdíjreform miatt a kezdeti időszakban jelentős hiány keletkezik, amelyet állami forrásból kell fedezni, ezért szeretnénk csökkenteni a visszaélés lehetőségét. Nem veszik el azok megtakarítása, akik 10 évnél rövidebb ideig spóroltak, de csak az örököseik juthatnak hozzá.

Miért nem kaphatja meg egy összegben a biztosított nyugdíjba vonulásakor?

A magánnyugdíjpénztárban lévő összeghez két módon lehet hozzájutni: nyugdíjjáradék – ennek feltétele a minimálisan 10 éves biztosítás – vagy örökség formájában. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?