Prága. A cseh kormánykoalíciós pártok tovább keresik a közös elnökjelöltet. A szociáldemokraták Pavel Rychetský miniszterelnök-helyettes jelölését is felvetették. Azonban a nap folyamán először Helena Illnerová akadémikus, majd pedig Ivan Wilhelm, a Károly Egyetem rektora jelentette be, hogy nem vállalja a jelölést.
Karel Gott énekes köztársasági elnök is lehetne
Prága. A cseh kormánykoalíciós pártok tovább keresik a közös elnökjelöltet. A szociáldemokraták Pavel Rychetský miniszterelnök-helyettes jelölését is felvetették. Azonban a nap folyamán először Helena Illnerová akadémikus, majd pedig Ivan Wilhelm, a Károly Egyetem rektora jelentette be, hogy nem vállalja a jelölést. Megunva a politikai elit játszadozását, Karel Gottot, a cseh könnyűzene évtizedek óta legnépszerűbb csillagát javasolta az ország új államfőjének csehországi művészek egy csoportja. Aleš Brichta énekes, a javaslat kezdeményezője kijelentette: „Komolyan gondoljuk kezdeményezésünket. Célunk nem anynyira a cseh könnyűzenei legenda államfővé választása, mint inkább a politikusok felbosszantása, hogy végre komolyan lépjenek, mert már két alkalommal is elszúrták az elnökválasztást, s félő, hogy Václav Havel utódját harmadszorra sem tudják megválasztani.” Azt ajánlotta a politikusoknak, hogy lépjenek, mert ha nem, könnyen megtörténhet, hogy minden másképpen lesz, mint ahogy ők szeretnék. Gott elmondta: sosem táplált államfői ambíciókat, de minden megtörténhet. „Már volt egy drámaíró elnökünk, miért ne lehetne most egy énekes? – tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.