Gesztust várnak Prágától

Bécs. A tegnapi osztrák lapok az Európai Parlament számára a Beneš-dekrétumokról készült jelentés kérdésében pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy Ausztria kénytelen tudomásul venni a fejleményeket.

Bécs. A tegnapi osztrák lapok az Európai Parlament számára a Beneš-dekrétumokról készült jelentés kérdésében pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy Ausztria kénytelen tudomásul venni a fejleményeket. Vagyis nem akadályozhatja meg Csehország uniós csatlakozását, de Prágának gesztust kell tennie az elűzöttek felé. A konzervatív Die Presse ezenkívül politikai opportunizmusnak nevezte Jörgen Frowein német alkotmányjogász jelentését. A Der Standard azt írta, most Prágán a sor, hogy gesztust tegyen, mert ennél többre az elűzöttek aligha számíthatnak, de ennél kevesebbel sem elégedhetnek meg.

Thomas Klestil államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentést a szeptemberben Václav Havel cseh államfővel kiadott közös nyilatkozat szellemében kell értelmezni, és a dokumentumnak kell képeznie a további párbeszéd alapját. Wolfgang Schüssel kancellár szerint a jelentés egy lépéssel közelebb hozta a megoldást. Hangsúlyozta: a jelentés „jogi szakvélemény, és nem politikai forgatókönyv”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU Bizottságának és az Európai Parlamentnek a megbízásából még további három jelentés van készülőben, de addig is folytatni kell Prágával a párbeszédet. Végül kifejezte reményét, hogy az EU bővítéséig sikerül kétoldalú alapon megoldást találni a kérdésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?