Forgott-e veszélyben az élete titkos kubai látogatása során?

A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke:

Nem tartom magam hősnek, voltak nyugtalan éjszakáim, de nem tudom, az életem veszélyben forgott-e. Érezhető és látható volt, hogy figyeltek.

A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke:

Nem tartom magam hősnek, voltak nyugtalan éjszakáim, de nem tudom, az életem veszélyben forgott-e. Érezhető és látható volt, hogy figyeltek. Fényképeztem és videoszalagra felvettem a lehető legtöbb eseményt, és ezeken láthatóak azok, akik állandóan követtek és vendéglátóink házát figyelték. De sem minket, sem vendéglátóinkat nem zaklatták. Nem tudom, utólag mi történt. Nincs közvetlen összeköttetés Kubával. A telefonokat azért sem használják, mert az összes vonalat lehallgatják.

Melyik volt a legmegrázóbb élménye?

A leírhatatlan szegénység és nyomor. Felnőttek, gyerekek, öregek rettenetes fizikai és lelkiállapotban vannak. A látottak az ötvenes évekre emlékeztettek, de azt is mondhatnám: Kuba fővárosa úgy néz ki, mint a legnyomorúságosabb cigánytelepek Kelet-Szlovákiában. Vannak csillogó-villogó szállodák is, de a kubaiak 85 százaléka sanyarú körülmények között él. Megrázott az emberek apátiája és félelme. A legszívfacsaróbb élmény az volt, amikor egy gyönyörű kubai gyereket láttam nyomorúságosan felöltözve, de vidáman, felszabadultan játszani. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?