Fesztivál-mozaik: Fesztergom

Vasárnap van, kora délelőtt, vagy késő reggel? Nem tudom. Lehunyom fáradt szemem, pihenek. A Fesztergom, vagy ahogy egymás között, becézve nevezzük: Feszti, véget ért. Négy fárasztó, boldog nap van mögöttem.

Szerda. Igen, ez volt a nulladik nap. A programok a „kisszínpadon” váltották egymást. Meglepően impozáns létszámú érdeklődő gyűlt öszsze. A fekete sereg, mondhatnánk rájuk, mert a tini rockerek mind-mind fekete pólót és farment hordanak, nemre való tekintet nélkül.

Az első fellépő a Nonsense volt. Őket az Angelus követte. Lánymetál. Vakítóan fehér ruhában. Az első csúcspont az volt, amikor a Wackor együttes szólistája besegítet a „csajoknak” a Play című nóta előadásába. Hatalmas tartalékokkal rendelkezik ez a zenekar. Miki vezényletével a hangszerek megszólaltatása „előadássá” változott. Repül az idő, a zenekarok óránként váltják egymást a színpadon. Hú, az Empyema de nagyot zúzott! Könyörtelen gitárzakatolás, a hosszú hajú szőke énekes mint egy metálsámán vezényli a szertartást. Sötétedik. A hangtechnika mellé egyre jobban felzárkózott a „fény show” is. A végére minden „igazi”! Az Empathy, Basenemt és a többiek hajnalig buliztatták a népet.

Csütörtök. Ez a nap a „gyereknap” nevet kapta. Programja jó rockkos, szívemnek kedves. Most már mind a két stage, a Godzilla-színpad és 11-től az Est Színpad is teljes erőbedobással dolgozott.

Az első erődemonstráció a Watch May Dyingot illette. A Digitális Antikrisztus című nótát hallgatva lementem hídba. Csak úgy agyilag: a szám szólisztikus betétje alatt a dobos eddig örök érvényűnek vélt ritmusokat bontott le, hidegvérrel, precízen és kegyetlenül. Mindezt csak azért, hogy a muzsikusok új zenei törvényt alkothassanak, amely a nóta végén, az összes hangszer részvételével egy ördögi ritmusképletű unisonóba torkollott.

Mielőtt ránk törhetett volna a depresszió, már fel is csendült a Graveyard at Maximum bulizós punk rockja. Az őket követő Le Panic rutinosan a csúcson vette át és folytatta a koncertet. A színpad előtt rengeteg ember csápolt. Fél tízkor aztán megjelent Lukács Laci és a Tankcsapda. A tömeg hatalmasra duzzadt. A varjú rockkerek serege felhígult, színes trikó, kék farmer, rövid nadrág. Mindenki itt van!? A Csapda nem tud rossz lenni. Több mint tíz éve járatják csúcsra a rock and rollt, s még mindig hiteles minden hang, dobütés, dalszöveg.

Péntek. Anyanap. Az Afrika Molotako’s Bigs zenéjére jót relaxáltam a Fény Központ sátrainál leterített rongyszőnyegeken. Sőt, még a Vészcsengő konferencia kábítószer-ellenes plakátkiállítását is megnéztem. A Ladánybene, az Anima, valamint a Ghymes jó folk-rockos hangulatba hozott, (pedig amúgy a kemény zenéket szeretem). A szervezők zseniálisan építették fel ennek a napnak a programját, amelynek igazán a „koronája” lehetett volna a Kusturica-kedvenc Bobanék fellépése. A Szépülő Városközpont koncertje, zenéje a stílust tekintve némileg már átvezetett a következő napi program poposabb, alteres zenei világába.

Szombat. Apanap. Az utolsó nap, amikor mindenki még egy nagyot bulizik, ezerrel! Interpál, apropó, róluk jutott eszembe, az irodalmi programot kihagytam. Pedig már tavaly megfogadtam, hogy az idén nem hagyom ki! (Ez a zeneőrület átka!) Nem baj, majd jövőre, ugye? Heaven Street Seven, igen, ők is haza járnak ide Esztergomba, felidézvén az egykori főiskolás éveket. (Hol az a régi Crazy Srác?) A Kispál és a Borz színpadi jelenléte megint csak ezreket vonzott a Godzilla-színpad elé. Az Est színpadon folytatódott ez a „fiatalos” hangulat az Amorf Ördögök jóvoltából. Aztán egy kicsit megtört a varázs. Az „ügyeletes jópofa” (minden fesztivál nemkívánatos, de elmaradhatatlan szereplője), megküldte egy korsó sörrel a színpadot. A nedű beleömlött Hajós András (Emil.RuleZ!) szintijébe, amely ettől elromlott. (Jé!?) Ettől András is rosszkedvű lett, s némileg enerváltan adta elő műsorát. Az utolsó csapat vasárnap hajnalba vette birtokba a színpadot. Jancsó filmjéből, a Kelj fel komám, ne aludjál címűből ismerős Belga zárta a Fesztergomot, s búcsúztatta a közönséget. Tetszett.

Mindez mostanra már csak emlék. Itt állok a nagyszínpad előtt. Csupasz, meztelen. Az eső-védő buborék sátrat is lebontották. Indulok haza, lemosom négy nap porát, – tervezgetem a jövőt – s egy nagyot alszom.

Tervezgetem a jövőt! Remélem újból lesz Feszti, jövőre is. Ahol majd találkozunk. Veled. Veled és veled...