Feljelentés Simon ellen?

Pozsony. Feljelentést akar tenni Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter ellen Blažej Možucha, az Erdőgazdasági Munkáltatók Társulásának elnöke, az Állami Erdőgazdálkodási Vállalat volt vezérigazgatója.

Pozsony. Feljelentést akar tenni Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter ellen Blažej Možucha, az Erdőgazdasági Munkáltatók Társulásának elnöke, az Állami Erdőgazdálkodási Vállalat volt vezérigazgatója. Možucha igaztalannak tartja az agrárminiszter állítólagos kijelentéseit, melyek szerint a vállalat hamis adatokat tett közzé a gazdálkodásáról. A volt vezérigazgató szerint az sem felel meg a valoságnak, hogy a vállalat állami támogatásokból élt, mert a dotációk a több mint ötmilliárdos forgalom csak mintegy négy százalékának feleltek meg. Možucha tagadja, hogy az állami vállalat a hazai megrendelőkkel szemben a külföldieket részesítette előnyben, mert – mint az az államfőnek, a házelnöknek és a kormányfőnek írt levelében is olvasható – csak azt a faanyagot vitték külföldre, amelyet idehaza nem lehetett értékesíteni. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?