Egyezség az agrárpénzről

Pozsony.

Pozsony. Az MKP elfogadja azt a politikai egyezséget, amely szerint a honi agrárszféra a jelenlegi uniós tagállamok földművelésügyének szánt közvetlen kifizetések 52,5 százalékát kapja meg – közölte a 2004-es állami költségvetésről tartott sajtótájékoztatóján Farkas Pál, a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának elnöke.

Az MKP ennek dacára nem mond le az 55 százalékos arányról, de ezt nem szeretné a büdzsé hiányának növelése árán elérni, hanem a belső átcsoportosítások útján látja megvalósíthatónak. Miroslav Maxon (HZDS) a költségvetésről folytatott tegnapi vitában viszont továbbra is síkra szállt az 55 százalékos támogatottsági arány mellett.

Komlósy Zsolt (MKP) azt javasolta, hogy a kiadási tételek átcsoportosításával juttassanak 40 millió koronát az épülő rimaszombati kórház befejezésére. Ez szerinte azért volna fontos, mert az új épület miatt a működő régire nem jut elég pénz, ami állagának további romlásához vezetett. Jaroslav Jaduš (HZDS) a gazdasági minisztérium keretéből 274 milliót utalna át a környezetvédelmi tárcának, hogy az befejezhesse a folyamatosan halogatott környezetvédő beruházásokat, s további 558 millió koronát javasolt az árvízvédelemre. Ľudmila Mušková (HZDS) pedig az oktatásügynek szeretne kiharcolni további 1,8 milliárd koronát, mivel az iskolák hatalmas rejtett adóságokat görgetnek maguk előtt. Ľubomír Vážny (Smer) szerint további 2 milliárd koronával kell segíteni a sztrádaprogramot, ezt akár a költségvetési hiány növelése árán is finanszírozni kellene.. (s, t, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?