Brüsszelben írják alá

Brüsszel. A magyar és a szlovák külügyminiszter a hét második felében Brüsszelben aláírja a két országban élő szlovák, illetve magyar kisebbségeknek nyújtandó oktatási-nevelési támogatásokról szóló megállapodást – erősítette meg tegnap a magyar külügyi szóvivő.

Brüsszel. A magyar és a szlovák külügyminiszter a hét második felében Brüsszelben aláírja a két országban élő szlovák, illetve magyar kisebbségeknek nyújtandó oktatási-nevelési támogatásokról szóló megállapodást – erősítette meg tegnap a magyar külügyi szóvivő. Tóth Tamás elmondta, hogy a két fél – számos szakértői konzultáció eredményeként – a napokban jutott egyetértésre a kölcsönös támogatások nyújtásának módjáról. Ennek alapján kerülhet sor a megállapodás aláírására, amely azért lesz Brüsszelben, mert az EU pénteken és szombaton esedékes csúcsértekezletére Kovács László és Eduard Kukan is oda érkezik. Magyarország szempontjából ez nagyon pozitív fejlemény, mert hozzájárul ahhoz, hogy érvényre juthasson a szülőföldön maradás, illetve a nemzeti azonosságtudat és kulturális háttér megőrzésének sokszor hangoztatott elve – mondta a szóvivő. Magyarországon 1870 óta létezik a kettős állampolgárság intézménye, így nyitott kapukat dönget az, aki ennek elismerését követeli. Ezt Kovács László külügyminiszter jelentette ki tegnap Brüsszelben, az EU-tagállamok és a csatlakozó országok külügyminisztereinek tanácsülése után. Kovács arra reagált, hogy a sajtóban, de egyes politikusok nyilatkozataiban is megjelennek félreértésre okot adó megállapítások. „Az utóbbi években több tízezren települtek át a környező országokból Magyarországra és kapták meg a magyar állampolgárságot úgy, hogy közben megőrizték az eredetit. Úgynevezett kedvezményes eljárással pedig 1993 óta lehet magyar állampolgárságot szerezni” – mondta. A mostani viták azonban egyrészt arról szólnak, hogy legyen-e erre lehetőség áttelepülés nélkül is, másrészt arról, pontosan mivel járna ez. Vagyis magába foglalná-e a magyar állampolgársággal járó valamennyi olyan kedvezményt, amelyek alanyi jogon járnak. Ha igen, akkor kérdés, hogy ez mit jelentene a magyar költségvetés szempontjából – fűzte hozzá. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?