Az új kormány legfontosabb céljai

A kormányprogram jelmondatokban foglalja össze az új Dzurinda-kabinet legfontosabb céljait. A kormány a jövő év végéig kívánja valóra váltani a teljes nyugdíjreformot, amely három pillérre – az államtól folyósított ellátmány, a tőkésített nyugdíjalap és az önkéntességre épülő magán nyugdíjpénztárak – épül.

A kormányprogram jelmondatokban foglalja össze az új Dzurinda-kabinet legfontosabb céljait. A kormány a jövő év végéig kívánja valóra váltani a teljes nyugdíjreformot, amely három pillérre – az államtól folyósított ellátmány, a tőkésített nyugdíjalap és az önkéntességre épülő magán nyugdíjpénztárak – épül. Az egészségügyi reform lényege az, hogy pontosan meg kell határozni a kötelező biztosítás fejében nyújtott ellátást és a további szolgáltatásokat, amelyekre kiegészítő biztosítás köthető. Szigorúan fellépnek a feketemunka-vállalók, s azok ellen is, akik törvénytelenül vesznek fel szociális segélyeket. Következetes harcot kezdenek a korrupció, a szervezett bűnözés és a többszörösen visszaeső bűnözők ellen. Külön jogszabályokkal védik a családot és a gyermeket, többek között a káros társadalmi jelenségek, így a szexuális zaklatások ellen. A dokumentum szorgalmazza a határokon átívelő regionális együttműködést.

Hazai magyar szempontból különösen nagy a jelentősége annak, hogy a kormány kötelezettséget vállalt, hogy a választási ciklus első esztendejében megteremti a feltételeket a magyar egyetem létrehozásához. Továbbá legkésőbb 2006-ig a helyi önkormányzatok tulajdonába adja a gazdátlan földeket. Új médiatörvényt készítenek elő, amely rögzíti, hogy a közszolgálati tévé és a rádió magyar nyelvű műsorait önálló szerkesztőségek készítik. A kabinet kötelezi magát arra is, hogy az Európai Kisebbségi Nyelvi Charta elveinek érvényesítéséhez megalkotja a szükséges végrehajtó törvényeket, s elkészíti a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról rendelkező jogszabályt is. Megteremtik az anyagi és a szakmai feltételeket a roma és a ruszin anyanyelvi oktatás megindításához, amellyel ugyancsak igazolják, hogy Szlovákia soknemzetiségű ország – olvasható a kormányprogram vázlatában. A dokumentumot holnap ismertetjük részletesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?