Szepsi. Augusztus 1-jén elégedetlen munkásokból, munkanélküliekből, rokkantnyugdíjasokból és fiatalokból álló, húsz fős menet indul Szepsiből a 450 kilométernyire levő fővárosba.
Augusztusi „éhségmenet” a fővárosba
A tervek szerint naponta tizenöt-húsz kilométert tesznek meg, és augusztus 29-én érnek Pozsonyba, ahol a munka-, szociális- és családügyi minisztérium elé vonulnak. A megmozdulást Cingel Zsuzsa, az éhségsztrájkjával feltűnést keltő, időközben elbocsátott munkásnő vezeti. A US Steel volt darukezelője lapunknak elmondta, hogy a gyaloglók minden településen aláírásokat gyűjtenek majd a kormánynak szánt elégedetlenségi üzenetre. Bárki csatlakozhat a menethez, akár egy rövidebb szakasz erejéig is.
Egy testi fogyatékos férfi kerékpáron teszi meg az utat, egy személyautó pedig a sátrakat viszi a csoport után. „Ezeknek a létminimum közelében élő embereknek nem hogy szállodára, de még kempingre sincs pénzük, ezért bízunk a telektulajdonosok jóindulatában. Remélem, az önkormányzatok majd megengedik nekünk, hogy sátrat verjünk a települések szélén” – mondta Cingel Zsuzsa.
A megmozdulással a Kommunista Párt és a ROSA munkáspárt is egyetért, a szervezők azonban nem politikai akciónak szánják a gyalogtúrát; állampolgárokként szeretnék felhívni a figyelmet reménytelen helyzetükre.
Fico is ment volna
„A SMER szintén támogatni akarta a kezdeményezést, de viszszautasítottam Fico urat. Egy hónappal ezelőtt, amikor a munkavédelmi előírások betartásáért éhségsztrájkoltam, őt is megkerestem levélben, ám akkor nem válaszolt” – jegyezte meg az elégedetlenségi menet szervezője. Hozzátéve, már magyarországi munkások is jelezték: szívesen csatlakoznának a gyaloglókhoz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.