Elszabadult a harag, de ki állítja meg?

Ugyanilyen cinikusan hallgatnak ma azok is, akik a Vár utcai lövöldözés útját kikövezték, legyenek azok politikusok vagy a közösségi háló kommenthuszárai. 

Mert a gyűlöletspirál csak pereg és pereg tovább. A minap egy magányos merénylő rálőtt Robert Fico miniszterelnökre. A merényletek történelmében két fontos tényezőt szoktak vizsgálni. A hogyant és a miértet, engem mindig az utóbbi izgatott. 

John Wilkes Booth, Leon Czolgosz, Gavrilo Princip, Mehmet Ali Ağca, John Hinckley Jr. és Juraj C. Hatukban az a közös, hogy elnökökre támadtak, vagy meg is ölték őket, pisztolyt használtak, közvetlen közelről, és mind a hatuk meggyőződésből, politikai indíttatásból jutott el arra a végzetes elhatározásra, hogy odalép egy-egy emberhez, a szemébe néz, és meghúzza a ravaszt. 

Juraj C. jelenleg még egy megfejtés alatt álló talány, egy baloldali vagy jobboldali költő(szerűség), aki verseket adott ki – egy ember, aki egzisztenciális problémákkal küzd. Egy ember, aki kellően türelmes és hidegvérű volt ahhoz, hogy rendőrök és testőrök felhőjében, a miniszterelnökhöz odalépve vegye a bátorságot, és addig lőjön, amíg áldozata áll, és/vagy a testőrök nem végeznek vele – ez utóbbi nem jött össze. 

Van egy olyan sanda gyanúm – és most az összeesküvés-elméletek hívei nagyon fognak utálni –, hogy Juraj C. nem megbízatásból tette, amit tett, nem egy alvó ügynök, és a klasszikus értelemben még csak nem is pszichopata. Szerintem Juraj C. egy termék, egy hosszú, kitartó „fejlesztési munka”, egy többismeretlenes egyenlet eredménye. Juraj C.-t a populizmus, a közbeszédben, a közösségi hálón eluralkodott gyűlölet változtatta azzá, akire most egy ország néz gyűlölettel, utálattal, megvetéssel. 

Sokszor láttuk már, de soha nem tanuljuk meg a leckét – ha a gyűlölet szellemét kiengedjük a palackból, nagyon nehéz azt visszazárni: holokauszt, holodomor, az örmény holokauszt, Palesztina, nézzünk csak rájuk! 

A politika valamiért mindig úgy tesz, mintha az erőszak verbális formája nem számítana, mintha a kimondott harag elszállna a szóval, és a felkorbácsolt indulatok megállnának a politikai aktivizmus határán. Amikor pedig megtörténik a baj, akkor mindenki eljátssza a meglepettet, mindenkiben „megáll az ütő”, sokkot kap, és ledöbben. 

Kérdem én: hol hagyták a lelkiismeretüket ezek az emberek, mikor a menekültek, a melegek, a jobboldal, a liberálisok, a kommunisták vagy a muszlimok ellen hergeltek? Valószínűleg épp kampányidőszak volt. 

A miniszterelnök ellen elkövetett merényletet követően, mikor Juraj C. már rég a rendőrök kezében volt, a Smer politikusai álszent döbbenetben álltak ki a kamerák elé, és Ľuboš Blaha fröcsögve esett neki a médiának, az ellenzéknek, és kezdte keresni a bűnösöket, s megígérte, hogy leszámolnak a médiával, meg úgy mindenkivel is. 

Miért van az az érzésem, hogy „főnökük” kiesése a politikából csak ürügy, hogy a kommunikációjuk által kavart harag és gyűlölet csak eszköz, és amit a kamerák előtt művelnek, az csupán alig leplezett cinizmus? 

Szlovákiát ma azok irányítják, akiket nem érdekel a valóság, csak saját világuk, saját érdekük, és ha kell, mindent lerombolnak, felhasználnak, a felelősséget másra hárítják, a gyűlöletspirál pedig csak pereg és pereg tovább... 

Mert nem az a kérdés, lesz-e újabb áldozat, hanem hogy mikor csap le újra egy elvakult ember keze által.