Aláírták a koalíciós szerződést

Pozsony. Tegnap aláírta a koalíciós szerződést a leendő kormánykoalíciót alkotó négy jobbközép párt elnöke. Ezzel hivatalosan is új kormánykoalíciója van Szlovákiának.

Mutatós lesz az új kormánySomogyi Tibor felvételeA dokumentumot Mikuláš Dzurinda (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – SDKÚ), Bugár Béla (Magyar Koalíció Pártja – MKP), Pavol Hrušovský (Kereszténydemokrata Mozgalom – KDH) és Pavol Rusko (Új Polgári Szövetség – ANO) látta el kézjegyével a pozsonyi Prímási palotában. Mikuláš Dzurinda régi-új kormányfő az aláírás után kijelentette: a programtézisek a leendő kormányprogram alaptéziseit képezik majd. A kormánykoalíció ambíciója, hogy Szlovákiát bevezesse az egyesült Európába, s ezzel az országot a legreményteljesebb jövő várja. Dzurinda hangsúlyozta, függetlenül attól, ki kit választott, az új kabinet mindenki kormánya szeretne lenni; megértést és támogatást kért minden polgártól a reformok megvalósításához. Bugár Béla elégedettségének adott hangot, mert a pártok gyorsan megegyeztek. „Segíteni akarunk abban is, hogy ez a kormány határozott legyen a reformok végrehajtásában és a kormányprogram teljesítésében” – fogalmazott, s hozzátette: ezzel bizonyíthatjuk, hogy a kormány az ország polgárait szolgálja. Pavol Hrušovský azt kívánta, hogy a koalíció kitartson négy évig. Pavol Rusko azt emelte ki, hogy a koalíciónak óriási esélye van Szlovákiát az euroatlanti struktúrába juttatni.

A koalíciós partnerek egyelőre nem tárgyaltak a minisztériumokban és az államigazgatás más területein végrehajtandó személycserékről, de rövidesen ennek is eljön az ideje. A miniszterelnök szerint egyelőre fontosabb kérdés, hogy az új koalíció sikeresen maga mögött tudja a parlament alakuló ülését, s előkészítse a jövő évi költségvetést. Folytatni fogják a közigazgatási reformot, január elsejétől komoly megtakarításokat terveznek a kerületi hivatalokban és terítékre kerül a járási hivatalok megszüntetése is. Dzurinda hangsúlyozta, a szerződés garanciákat tartalmaz arra, hogy a koalíciót alkotó pártok az ellenzékkel kokettálva kikerüljék valamelyik koalíciós partnert, mint arra az elmúlt négy évben többször volt példa. Dzurinda és Rusko is hangsúlyozta, hogy komoly reformokat kell végrehajtani, amelyek többnyire kellemetlen következményekkel járnak, ezért a kormányzati ciklus elején kell ezeket a lépéseket megtenni, hogy négy év múlva a polgárok már érezzék ezek eredményeit.

Ismét felmerült a kérdés, miért nincs a kormányban egyetlen nő sem, sőt az államtitkári karban is egyelőre csak egy hölgy nevével találkozhatunk. Dzurinda szerint egyszerűen így alakult, és sajnálja, míg Hrušovský úgy fogalmazott: „a legjobb nőket a parlamentbe küldtük”.

Rudolf Schuster államfő jövő héten kedden, a parlament alakuló ülésének napján nevezi ki Mikuláš Dzurindát ismét kormányfőnek, másnap pedig a többi 15 minisztert. Tegnap a négy pártelnök Rudolf Schuster államfővel ismertette a kormány programtéziseit. Schuster kijelentette, reméli, hogy a koalíció kitölti négyéves megbízatási idejét. „Az MKP és a KDH miatt nem aggódom, frakcióikban kemény fegyelem uralkodik.” Az államfő bízik abban, hogy az SDKÚ és az ANO vezérei is megtartják képviselőiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?