A borzalom évfordulója

New York/Washington. Amerika tegnap gyászolt. Pontosan egy évvel azután, hogy az első terrorista által irányított repülőgép becsapódott a World Trade Centerbe, egy percig néma csend borult a városra. Nemcsak az Egyesült Államokban, világszerte kegyelettel emlékeztek az esztelen gyűlölet halálos áldozataira.

Élő koszorú a halottakért. A New York-i áldozatok családtagjai koszorút formálva gyászoltak tegnap az ikertornyok helyén tátongó gödörben.Reuters-felvételA New York-i megemlékezést a Világkereskedelmi Központ helyén tartották. Az áldozatok hozzátartozói, túlélők, híres személyek, politikusok, köztük Colin Powell, Hillary Clinton, Robert de Niro felolvasták mind a 2801 embernek a nevét, akik a terrortámadásban, illetve a mentés közben lelték halálukat az összeomló ikertoronynál, amelynek helyén ma óriási gödör tátong. A hosszú lista élén a minneapolisi Gordy Aamoth neve állt, a névsort a New York-i Igor Zukelman zárta. A délelőtti megemlékezés 8 óra 46 perckor kezdődött, amikor az első eltérített repülőgép becsapódott, és 10 óra 30 perckor ért véget, amikor a második felhőkarcoló is összeomlott. Az áldozatok nevének felolvasásában kétszer is rövid szünetet tartottak, amíg megkondultak a harangok 9 óra 3 perckor és 9 óra 59 perckor, jelezve a második gép becsapódását, illetve az első felhőkarcoló összeomlását. A megemlékezés során George Pataki, New York állam kormányzója felolvasta Abraham Lincoln elnök híres gettysburgi beszédét. A délelőtti megemlékezés a Függetlenségi Nyilatkozat felolvasásával zárul. Az áldozatok hozzátartozói az erre a célra kialakított rámpán leereszkedtek a hét emelet mély gödörbe, ahol egy-egy rózsaszálat helyeztek el. Washingtonban a Pentagon helyreállított épülete előtti ünnepségen Donald Rumsfeld védelmi miniszter után George Bush elnök mondott beszédet, hangoztatva, a terroristák azért vették célba a Pentagont, mert abban Amerika hatalmának és elszántságának szimbólumát látták, de nem érték el céljukat, nem tudták demoralizálni az országot. Védelmébe vette az egyéni jogokat korlátozó kormányzati intézkedéseket, amelyek a terror elleni küzdelem jegyében születtek. Elsődleges célkitűzésnek nevezte Szaddám Huszein elnök megdöntését, ám nem közölte, miként kívánja ezt megvalósítani. Richard Cheney alelnök, aki rejtekhelyen töltötte a tegnapra virradó éjszakát, újabb figyelmeztetést intézett Irakhoz. Videofelvételen közzétett üzenetében értésre adta: hazája mindent el fog követni, hogy elhárítsa azt a fenyegetést, amelyet a tömegpusztító fegyverek birtoklására törekvő iraki rezsim jelent.

Bush elnök a nap folyamán részt vett a Shanksville melletti koszorúzási szertartáson, ott, ahol az egyik eltérített repülőgép lezuhant. A terroristák a washingtoni Fehér Háznak vagy a kongresszus épületének akarták vezetni a gépet, de néhány bátor utas felvette velük a harcot. Az elnök délután koszorút helyezett el a New York-i Ground Zerónál is, és este 9 órakor (közép-európai idő szerint ma hajnali 3 órakor) televíziós beszédet intézett a nemzethez a New York-i Ellis Islandről, arról a szigetről, amely sok évtizeden át a bevándorlók fogadóállomásaként szolgált. Bush előzőleg azt mondta, nagyon komolyan veszi azokat az értesüléseket, amelyek szerint új veszélyek leselkednek Amerikára. Ezért is rendelték el országszerte a legmagasabb fokozatú készültséget, s 14 ázsiai nagykövetséget és konzulátust zártak be.

Az EU tagországainak állam- és kormányfői közös nyilatkozatban tettek ünnepélyes ígéretet az évforduló alkalmából, hogy továbbra is kitartanak az USA mellett a terrorizmus elleni harcban. A NATO brüszszeli székhelyén tartott rövid emlékezésen Lord Robertson főtitkár a világméretű terrorizmus elleni további lankadatlan harcról és a kiszámíthatatlan magatartású államokról beszélt. Kofi Annan főtitkár és a 190 ENSZ-tagállam nagykövetei szabadtéri rendezvényen emlékeztek meg a tragédiáról New Yorkban, ahol kedden este ünnepélyesen megnyílt a világszervezet közgyűlésének 57. ülésszaka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?