Pozsony. Míg a fiatal családok többsége lakásgondokkal küszködik, a kormány pedig reménytelen kísérleteket tesz a lakáspiacon tapasztalható űr betöltésére, Szlovákia 1,8 milliónyi lakásából több mint 200 ezer nem lakott.
Keresés
Kiváló minősítést kapott
Pozsony. A 10 legnagyobb szlovákiai biztosító közé tartozó ERGO a biztosítók közül elsőként kapott hitelminősítést. A pénzintézet feltérképezését a cseh CRA Rating Agency cégezte el, amely szerződéses viszonyban van területe legrangosabbjával, a Moody’s hitelminősítővel.
Kissé ködös pénzügyek
Nyitra. Annak ellenére, hogy a Nemzeti Régiófejlesztési Programot még tavaly elfogadta a kormány, a kerületeknek még mindig nincsenek meg a szükséges anyagi eszközeik terveik megvalósításához, sőt valójában az erre a célra szánt támogatások mértékéről sincs áttekintésük.
Vége az éttermek besorolásának
Pozsony. Egy idén februárban született kormánydöntés alapján a gazdasági minisztériumnak új, az európai szokásokhoz alkalmazkodó idegenforgalmi rendelettel kellett módosítania a vendéglátás szabályait.
Nem volt szabálysértés
Pozsony. Nem jártak el jogtalanul a Farkas Pál (MKP) jogosítványát ellenőrző, majd bevonó rendőrök – a vizsgálat jelenlegi állásából erre az eredményre jutott a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya.
Vérbeli rekord
Nagyszombat. Rekordértékű, 4,47 ezreléknyi alkoholt találtak annak a pelsőci lakosnak a vérében, aki Cífer mellett súlyos közlekedési balesetet okozott. Jozef Š. nem adott elsőbbséget, így autója egy másikkal ütközött. A vétlen járművezető és utasa súlyos sérülést szenvedett.
Fedelet lopnak a fejük fölé
Érsekújvár/Párkány. „A hideg beköszöntével szaporodik a kisebb lopások száma. Elkövetőik jelentős része hajléktalan, s csak azért lopnak, hogy télre börtönbe kerüljenek.
Kiheverik a kergemarhakórt
Fülek. A Filagro Kft. kalajvölgyi telepén hétfőn elaltatott tehenek egészségesek voltak. Ezt igazolták a szövetminták laboratóriumi vizsgálatai, amelyek mind a 63 likvidált holstein-fríz szarvasmarhánál negatív BSE eredményt mutattak.
Záporoztak a kérdések
Pozsony. Sok kérdés érkezett tegnapi, lapunk történetének első internetes on-line beszélgetése során. Bugár Béla igyekezett mindegyikre legalább röviden válaszolni, így aztán nem alakulhatott ki hosszas párbeszéd egy-egy olvasónk és az MKP elnöke között, s ezt többen szóvá is tették.
Naponta egymilliárdot vettek ki a betétesek
Pozsony/Kassa/Komárom. A Szlovák Takarékpénztár hétfő óta fizeti ki az augusztus végén összeomlott Devín Bank betéttulajdonosait. A kliensek az elmúlt napokban szinte megrohamozták a takarékpénztár fiókjait: a kifizetendő közel 12 milliárd koronából csütörtökig 4 milliárd koronát vettek ki, a teljes összeg majd 38 százalékát.