Lakatlan lakások sora

Pozsony. Míg a fiatal családok többsége lakásgondokkal küszködik, a kormány pedig reménytelen kísérleteket tesz a lakáspiacon tapasztalható űr betöltésére, Szlovákia 1,8 milliónyi lakásából több mint 200 ezer nem lakott.

Pozsony. Míg a fiatal családok többsége lakásgondokkal küszködik, a kormány pedig reménytelen kísérleteket tesz a lakáspiacon tapasztalható űr betöltésére, Szlovákia 1,8 milliónyi lakásából több mint 200 ezer nem lakott. A statisztikai hivatal jelentése szerint a magyarlakta járások jelentős része e tekintetben is meghaladja a szlovákiai átlagot.

Hogy egy lakás lakatlan-e vagy sem, annak rengeteg oka lehet. Több mint 40 ezret közülük üdülésre használnak, 28 ezer pedig egyszerűen alkalmatlan lakáscélokra. Egy részüknél épp megváltozott a tulajdonos, csaknem 5 ezer pedig épphogycsak felépült. Mintegy 94 ezernél azonban a statisztikai hivatalnak képtelenek voltak megadni az okát annak, hogy a lakásban miért nem laknak. Épp ebben a csoportban kereshetjük azokat, akik lakásukat feketén adják bérbe, amivel tudatosan vagy tudatlanul törvényt sértenek, hatalmas adókieséseket okozva az államnak.

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a bérlők sem, hiszen a lakás tulajdonosa – bérleti szerződés hiányában – bármikor kitessékelheti őket a lakásból. Persze csak azután, hogy a lakó kifizette a nem épp olcsó bérleti díjat. E tekintetben természetesen a főváros vezet. Egy standard háromszobás lakásért havonta akár 15-20 ezer koronát is elkérnek. Ez azonban még mindig nem a csúcs, hiszen egyes luxuslakások a tulajdonosukat havonta akár 80 ezer koronát is meghaladó összeggel gazdagítják. A fővárostól távolodva a bérleti díjak egyre csökkennek, a Nagyszombati kerületben 3-20 ezer korona között mozognak. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?