Canberra. Életfogytiglanra ítélték azt az ausztrál nagymamát, aki meggyilkolta és megfőzte élettársát. A 46 éves Katherine Knightnak komoly gyakorlata volt a húsfeldolgozásban, egy vágóhídon dolgozott.
Keresés
Kevesebb az abortusz
Pozsony. Szlovákiában tavaly 16 579 művi terhességmegszakítást végeztek; 1562-vel kevesebbet, mint ’99-ben, ez európai viszonylatban nem magas szám – áll az egészségügyi minisztérium jelentésében.A tárca tovább szeretné emelni a beavatkozás elvégzésének árát, háromezerről ötezer koronára.
Januártól mindenkinek
Pozsony. Január elsejétől minden családnak jár a családi pótlék, tekintet nélkül az egy főre eső bevételre. Robert Fico (Smer) a roma családokra gondolva a héten javasolta, hogy az összeg csak annak a családnak járjon, ahol a csemeték száma nem éri el a négyet, ez csak a családok 3%-át érintené.
Mi talán beléphetünk 2004-ben
Varsó. Nem hivatalos értesülések szerint tíz országnak van esélye arra, hogy 2004-ben, az első bővítési körben az Európai Unió tagja legyen; viszont biztos nem juthat be az első körben Bulgária és Románia és Törökország – írta a Gazeta Wyborcza.
Csőd esetén decembertől a védett betétek 90 százalékát fizetik csak ki
Pozsony. A parlament tegnapi döntése értelmében 2001. december 1-től változik a névre szóló bankbetétek védelme. A törvénymódosítás eredményeként a csődbe ment bankokban rekedt védett betétek csupán 90 százalékát fizeti ki a Betétvédelmi Alap.
Falra mászó anarchisták
Pozsony. Anarchisták tüntettek tegnap kora délelőtt a fővárosi Értékpapírközpont (BCP) előtt a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tegnapi katari ülése ellen.
Januártól kevesebb adót kell fizetnünk
Pozsony. A jogi személyek adóterhei 2002 januárjától a jelenlegi 29 százalékról 25 százalékra, a természetes személyek adósávja pedig a jelenlegi 12 és 42 százalék közöttiről 10 és 38 százalék közé csökken, ezzel párhuzamosan az eddigi 7 adósáv helyett 5 lesz.
Vasas veteránok ünnepeltek
Kassa. Az amerikai tengerészgyalogság létrejöttének 226. évfordulóját ünnepelte a U. S. Steel kassai gyárának csúcsvezetése. Az ünnepségen elhangzott a hadtest himnusza is. (TASR)
Malíková korrupcióval vádol
Pozsony. Korrupcióval vádolta meg a szlovák kormányt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Anna Malíková szerint a Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) eladása a magyarországi Országos Takarékpénztárnak nem volt átlátható, az érte kifizetett 700 millió korona pedig kevesebb az IRB vagyonánál.
Weiss nem lesz Koncoš jobbkeze
Pozsony. Ha Pavel Koncoš kerülne a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) elnöki székébe, Peter Weiss nem lenne a párt második embere. Ezt a képviselő maga jelentette ki tegnap: bár ő is indul a szóban forgó tisztségért, nem jelöltette magát az alelnöki posztra.