Somorja. Bizonytalan, hogy lesz-e ma a csallóközi városban I. ligás női kosárlabda-mérkőzés. Ugyanis október 30-án a versenyszervező bizottság – további négy meccsel együtt – törölte a november 10-ére kisorsolt BK Šamorín–AGM Banská Bystrica összecsapást.
Keresés
Gondban a DAC edzője
Pozsony. Érdekes mérkőzésekre kerül sor a II. labdarúgóliga 14., utolsó előtti őszi fordulójában. A nagyszombati Spartak-stadionban a DAC vendégszerepel, és felettébb nehéz dolga lesz.
Visszafogott németek
BELGIUM–CSEHORSZÁG. „Nekik is, nekünk is hiányzik néhány játékos, tehát mindkét félnek megvan a maga gondja. Ezek azonban csak szavak, minden majd a pályán fog eldőlni” – nyilatkozta Jozef Chovanec, a cseh válogatott edzője.
Tragikomédia Kassán
Pozsony. Az élvonalbeli futballbajnokság 16. fordulójának mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés a rózsahegyiek zsolnai vendégjátékát előzi meg, nem csoda, hiszen a listavezető a második helyezettet fogadja. Kassára látogat a bajnok Inter, a találkozó egyértelmű esélyese a pozsonyi együttes.
Felgyújtották a vegyesboltot?
Valószínűleg szándékosan gyújtotta fel ismeretlen tettes a bősi vegyesboltot. A Dunaszerdahelyi járásban levő településre tizenegy óra körül érkeztek a tűzoltók, akkor már a két bódéból összeszerkesztett építmény lángokban állt. Tegnap nem sikerült elérnünk az illetékeseket, és a rendőrség sem nyilatkozott az ügyről. (t. lil)
Nem félt a nappali fénytől a tolvaj
Fényes nappal, erőszak alkalmazása nélkül jutott be ismeretlen tettes Dunaszerdahelyen a Liszt Ferenc utcában található családi házba. Aranyékszerekkel és masszázsgéppel távozott, 95 000 koronás kárt okozva a tulajdonosnak. (lil)
Robbanószerkezet a mozi előtt
Több mint tízezer koronás kárt okozott az a pokolgép, amely csütörtökön robbant a volt Slovan mozi előtt. A robanás ereje valóságos kis krátert, egy 34x24x4,5 centiméteres lyukat vájt a földbe – mondta kerületi rendőrfőkapitányság szóvivője. (TASR)
Legalább 1,4 milliót vittek el
Működött a biztonsági rendszer az Általános Hitelbank (VÚB) tornaljai fiókjában, amelyet csütörtökön rabolt ki két ismeretlen tettes. A pénzintézet szerint legalább 1,4 millió koronát vittek el.
Kihelyezett tagozat
Rozsnyón akar kihelyezett részleget működtetni a Pavol Jozef Šafárik Egyetem, ahol baccalaureusi képzést nyújtanának Információs technológia az egészségileg és társadalmilag hátrányos helyzetű polgárok számára szakon.
Régiók Találkozása harmadszor
A Csemadok Galántai Területi Választmánya idén harmadszor rendezi meg a mától november végéig tartó Régiók Találkozása elnevezésű rendezvénysorozatot.