Brit vezetéssel elkezdődött az észak-európai tengeralatti infrastruktúra aktív figyelése

John Healey

Brit vezetéssel elkezdődött az észak-európai tengeralatti infrastruktúra aktív figyelése az utóbbi időszakban észlelt rongálódások nyomán.

A londoni külügyminisztérium és a védelmi tárca együttesen ismertetett hétfői tájékoztatása szerint a Közös Expedíciós Haderő (Joint Expeditionary Force, JEF) nevű észak-európai katonai szövetség aktiválta a tengerfelszín alatti vezetékrendszereket potenciálisan fenyegető veszélyek azonosítására szolgáló nyomkövető rendszerét és az orosz „árnyékflotta” – vagyis az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett nemzetközi szankciókat kikerülve nyersanyagokat szállító orosz hajók – mozgásának megfigyelését.

A JEF, amelynek létrehozását London 2012-ben kezdeményezte, hivatalosan a 2014-es walesi NATO-csúcson jött létre Nagy-Britannia mellett Izland, Norvégia, Dánia, Hollandia, Lettország, Litvánia, Észtország, Svédország és Finnország részvételével.

A figyelőrendszer aktiválásáról szóló hétfői londoni bejelentés közvetlen előzményeként karácsony napján károsodás érte a Finnországot Észtországgal összekötő Estlink 2 tengeralatti villamosvezetéket.

A finn kormány gyanúja szerint a kábelt az Eagle S nevű tartályhajó horgonya rongálhatta meg.

A finn hatóságok szabotázs gyanúja miatt feltartóztatták a Cook-szigetek zászlaja alatt közlekedő, de az Európai Unió szerint Oroszország árnyékflottájához tartozó tartályhajót, és az incidens feltárására vizsgálat indult.

A hétfői londoni tájékoztatás szerint a hasonló esetek megelőzésére Nordic Warden névvel indult figyelőművelet a mesterséges intelligencia felhasználásával gyűjt és elemez adatokat számos forrásból, köztük a hajók mindenkori pozícióját jelző automatikus azonosító rendszerből, annak felmérése érdekében, hogy az egyes hajók milyen kockázatot jelentenek a megfigyelt térségekbe belépve.

A figyelőrendszerben már regisztráltak olyan hajókat, amelyek az orosz árnyékflottához tartoznak, így ezeket szoros figyelemmel lehet követni, ha kiemelt jelentőségű térségekhez közelítenek – fogalmaz hétfői ismertetésében a brit kormány.

A tájékoztatás szerint potenciális kockázat észlelése esetén a rendszer valós idejű megfigyelésnek veti alá a gyanús hajót és azonnali figyelmeztetést küld, amelyet egyidejűleg megkapnak a JEF tagországai és a NATO-szövetségesek.

John Healey brit védelmi miniszter a figyelőszolgálat aktiválásáról szóló hétfői ismertetéshez fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: a Nordic Warden művelet egyaránt védelmet nyújt a szándékos szabotázs és a „hanyagság szélsőséges esetei” ellen, amelyek miatt az utóbbi időben tengeralatti vezetékek károsodtak.

A hétfői londoni tájékoztatás szerint a JEF-tagországok 22 térséget figyelnek a szervezet Londonban működő műveleti központjából. A megfigyelés a La Manche-csatornára, az Északi-tengerre, a Dániát Svédországtól elválasztó Kattegat tengerszorosra és a Balti-tengerre terjed ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?