tszállítottak Ománba tizenegy jemeni állampolgárságú őrizetest az Egyesült Államok által működtetett guantánamói fogolytáborból, ahol így tizenötre csökkent az ott raboskodó férfiak száma – jelentette be a Pentagon.
Átszállítottak Ománba tizenegy jemeni őrizetest a guantánamói fogolytáborból
Az elszállított férfiakat több mint két évtizeden keresztül tartották rács mögött vádemelés nélkül a Kuba délkeleti részén, Guantánamo tartományban fekvő amerikai katonai támaszpont területén 2001-ben kialakított börtöntáborban. Köztük van Sarkavi al-Hadzs is, aki a Center for Constitutional Rights nevű amerikai jogi érdekképviseleti szervezet adatai szerint több alkalommal is éhségsztrájkkal tiltakozott a bebörtönzése ellen.
Guantánamón jelenleg még 15 embert tartanak fogva. Köztük van hat olyan férfi, aki ellen mindeddig nem emeltek vádat, két elítélt, illetve hét további gyanúsított, aki ellen vádat emeltek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal, a Cole amerikai hadihajó ellen 2000-ben a jemeni Ádenben elkövetett merénylettel, illetve az indonéziai Bali szigetén 2002-ben végrehajtott robbantásokkal összefüggésben.
Jogvédő csoportok és egyes amerikai törvényhozók több alkalommal is igyekeztek elérni, hogy Washington zárja be a fogolytábort, vagy legalább engedje el azokat az embereket, akiket hosszú évek óta vádemelés nélkül tartanak ott fogva. A fogolytáborban, amelyet a 2001-es Amerika-ellenes terrortámadások után hoztak létre a terrorizmus elleni háborúban elfogott gyanúsítottak – többnyire muszlim férfiak – fogva tartására, a „csúcsidőszakban” mintegy 800 embert tartottak rács mögött.
Joe Biden elnök, illetve az őt megelőző washingtoni adminisztrációk mind azt állították: keresik a megfelelő országokat, amelyek hajlandók átvenni a vádemelés nélkül fogva tartott rabokat, akik között nagy számban voltak jemeniek.
Omán egyelőre nem erősítette meg, hogy újabb foglyok érkeztek volna a területére Guantánamóról. Korábban az Arab-félsziget délkeleti peremén fekvő szultanátus az amerikai börtöntáborból mintegy harminc foglyot fogadott be, akiket azóta tisztázatlan körülmények között szabadon is engedtek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.